TGM megbélyegezte Izraelt…

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

…ezzel kivívta Novák Előd megbecsülését. 

TGM Novák

Tamás Gáspár Miklós a gázai harcok kezdete óta kétszer is szükségét érezte, hogy súlyosan elítélje Izraelt. (Itt és itt). Megbélyegzi ” Izrael gyalázatos imperialista háborúját”, amelyben “halomra öli a polgári lakosságot”. Izraelt amúgy is “katonai kaszt irányítja”, úgymond, melynek vezetőit egyebek közt a (zsidókat deportáló) Horthyhoz és Antonescuhoz hasonlítja.

Hogy a zsidó állam elleni fröcsögéshez Radnóti Miklós és Bálint György nevét is felhasználja, az ízléstelen, de nem meglepő.

Következtetése, mely szerint “A cionista alapeszme – mint annyi XIX. és XX. századi gondolat – totális kudarcot vallott” – ómagyarra lefordítva annyit jelent, hogy Izrael ne legyen.

Míg mi a Szombat szerkesztőségében hüledeztünk és ingattuk a fejünket, hogy miként lehetne erre a kirohanásra frappáns választ adni, megadta a választ a kurucinfo (feltételezhető) szerkesztője.

Novák Előd facebook oldalán méltatta és megosztotta TGM írását. (Lásd a fenti képet.) Ez így is van rendjén: aki Magyarországon az izraeli katonák által  “lelketlenül lemészárolt arab gyerekek”-ről beszél, az a nácik táborában szerez magának híveket.

E sorok írásakor Novák Előd 211 híve lájkolta TGM írását, 56-an közülük meg is osztották azt.

Persze ha TGM cikke egy angol vagy egy francia lap hasábjain jelent volna meg, akkor más lenne a helyzet: az ottani anticionista  baloldal nyilván kellemesebb társaság TGM számára – és egészen más dolog az, amikor az ottani szélsőhumanisták több tízezres Izrael-ellenes tüntetésein nem nácik, hanem iszlámisták ordítoznak zsidógyűlölő jelszavakat.

De nemcsak úgy kiabálnak bele a világba, hanem egy rögtönzött kristályéjszakát is megpróbálnak összehozni. (Itt és itt.)

Van még hová fejlődni.

Békés tüntetés – ezúttal Chicagóban. (Fotó: Algemeiner.com)

 Tamás Gáspár Miklós válasza 

[popup][/popup]