Sarah Halimi gyilkosa megússza a bírósági tárgyalást?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az antiszemitizmus ellen küzdő francia szervezet, a Bureau National de Vigilance Contre l’Antisémitism (BNVCA) közleménye szerint “megdöbbenéssel értesült arról”, hogy Sarah Halimi, nyugdíjas zsidó asszony gyilkosa minden valószínűség szerint megússza a bírósági tárgyalást. Közleményében a BNVCA arról tudósított, hogy a vizsgálóbíró szerint a gyilkos tette idején olyannyira kábítószeres befolyás alatt állt, hogy nem volt felelőssége tudatában a gyilkosság elkövetésekor.

Sarah Halimi

Sarah Halimi, 65 éves nyugdíjast az egyik szomszédja, a 27 éves Kabil Traore – drogdíler és maga is drogfogyasztó – gyilkolta meg 2017. április 4-én. A férfi betört Sarah  Halimi lakásába, „Allah Akbar” és „Sátán!” kiáltások közepette súlyosan bántalmazta az idős asszonyt, akit félórai kínzást követően kidobott az ablakon. Tettének végrehajtása után Traore visszament a lakásába és ott hangosan imádkozott.

Kobili Traoré

A kiáltásokat halló, megrettent szomszédok kihívták a rendőrséget, de mire azok a helyszínre értek, már késő volt. A vizsgálat során kiderült, hogy az ügynek volt előzménye, Halimi félt a szomszédjától, aki Halimi lányát egy alkalommal „Piszkos zsidónő!” kiáltással „üdvözölte”.

Traore ügyvédei ragaszkodnak ahhoz, hogy védencük a gyilkosság előtt annyi marijuanát fogyasztott, hogy annak hatására elvesztette ítélőképességét.

Hivatalos állásfoglalás még nem született, de a vizsgálat már két hete lezárult és a BNVCA illetékesei pesszimisták. Ha Traorét nem állítják bíróság elé, az csak bátorítani fogja a hasonló cselekedeteket – jegyezték meg.

Az Algemeiner cikkét fordította: jég

támogatás

Címkék:antiszemitizmus, gyilkosság, Sarah Halimi