Recsk és Auschwitz a magyar történelemben

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

“Recsk ugyanolyan gyászhelye az ezer esztendős magyar történelemnek, mint a muhi puszta, a mohácsi mező, a doberdói fennsík, a Don-kanyar, vagy auschwitzi tábor” – mondta beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter, a recski láger bezárásának 60. és a Recski Szövetség megalakulásának 25. évfordulóján.

half_barbed-wire_fence

 A beszédhez zsidó részről hozzáfűzött (általam látott) internetes hozzászólások többsége –gyakran indulatosan – elutasította ezt az interpretációt.

Joggal?

Vizsgáljuk meg, mi ennek a beszédnek az üzenete.

A magyar holokausztról sokszor leírtak már egy fontos tényt: az áldozatokat kitaszították a nemzetből, amelyhez tartozónak vallották magukat, s mint a magyarság szempontjából közömbös, sőt káros idegeneket adták át őket a hóhéroknak.

Ez a máig élő sérelem tehát, szimbolikusan, úgy orvosolható, ha az áldozatokat, utólag, visszafogadják a nemzetbe. Ez itt megtörtént: a szónok Auschwitzot magyar sorstragédiának nevezte, egyértelművé téve, hogy az áldozatok magyarok voltak. Ez az elégtétel tehát megadatott.

Csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb: nemcsak az áldozatokról, a tettesekről is szólni kell. Az utóbbiak is magyarok voltak, és ha ez nem hangzik el, az engesztelődés gesztusa nem lehet hiteles.

A miniszter által felsorolt történelmi példák közös nevezője viszont a magyarok áldozati mivolta. Ez az önkép azonban már Doberdónál és a Don-kanyarnál sem áll meg. Hiszen az itt elesett magyar bakákat – illetve munkaszolgálatosokat – a magyar politikai és katonai vezetés vezényelte a pusztulásba. Egészen más tragédia ez, mint a muhi csata, ahol valóban idegenek támadtak a magyarokra. Egységesen áldozatnak látni a magyarokat ott, ahol a magyar politikai vezetés döntései voltak a tragédia kiváltói: idejétmúlt önkép.

Auschwitz esetében pedig ez a kép végképp nem áll meg, hiszen az itt elpusztított zsidókat a magyar társadalom vetette ki magából, és ezt a gyakorlatban a magyar államgépezet hajtotta végre. Tudjuk persze, hogy voltak tiltakozók, passzív ellenállók, de reménytelenül kevesen, a néma együttérzés pedig az elhurcoltak sorsán mit sem tudott változtatni.

Mindez magyar tragédia volt valóban, de a deportáltak tragédiáján túl végbement egy másik tragédia is: a korabeli magyar társadalom erkölcsi iránytűje felmondta a szolgálatot.

*

Van még egy vitatható aspektusa a beszédnek. Recsken, ahol politikai foglyok raboskodtak, mintegy 1500 embert tartottak fogva. (Hogy közülük hányat öltek meg, arról nem találtam adatot.) Auschwitzban viszont több mint egymillió embert pusztítottak el, köztük közel félmillió magyar zsidót. A Recsken szenvedett politikai foglyoknak és az itt elpusztított mártíroknak kijáró minden tisztelet mellett mondhatjuk, hogy az Auschwitzba hurcolt magyar zsidók története egészen más fejezete a magyar történelemnek.

 Recsk a kommunista elnyomás legsúlyosabb szimbóluma Magyarországon. A lágert a Gulág mintájára szervezték, de fennállásának három éve alatt nem végezhetett a szovjet Gulág-gépezethez hasonló pusztítást. Auschwitz viszont a pusztítás egyetemes szimbóluma lett – méltán.

A Holokauszt egyediségéről sokat írtak, pro és kontra. A mértékadó nyugati közvélekedés hajlik ennek elfogadására, a kommunista uralmat megtapasztalt közép-kelet-európai köztudat kevésbé. Ebben a történetfilozófiai vitában – egy ünnepi beszéd kapcsán – nem kell állást foglalni. Azt azonban meg lehet állapítani, hogy a kommunista rendszer Közép-Európában, bármennyire felforgatta is az itt élő népek életét és hagyományos kultúráját, nem fajult népirtássá, mint a sztálini Szovjetunióban, vagy Pol Pot Kambodzsájában. Milliók életét nyomorította meg, de nem gyilkolta meg őket.

Ma egy vidéki magyar (horvát, lengyel, stb.) városban, helyreállítják a történelmi városközpontot és a történelmi hagyományokat. A város elitje vasárnaponként ismét öntudatosan vonul a templomba.

A zsidó hagyományokat azonban nincs, aki helyreállítsa. A magyar (horvát, lengyel, stb.) lakossága éli mindennapi életét, a zsidók viszont nincsenek sehol. Itt, Közép-Európában ez a különbség a kétfajta totalitárius rendszer pusztítása között.

*

A honvédelmi miniszter beszédében tehát egy magyar áldozati önkép keretében próbálja a zsidókat ismét befogadni a nemzetbe: nekik is helyük van a magyar áldozatok között. Ez a keret azonban idejétmúlt, már a két világháború katona-halottaira sem lehet ily módon hitelesen emlékezni, Auschwitz mártírjaira pedig végképp nem. A befogadásnak ez a gesztusa zavaróan hiányos, joggal érzik úgy a túlélők leszármazottai, hogy itt valami nincs a helyén.

A honvédelmi miniszter már számos gesztust tett a zsidóság felé, elsősorban a munkaszolgálatosokról emlékezve meg. A jó szándék tehát nyilván megvan, de az adott értelmezési keretben újra és újra félre fog siklani. Ezt megváltoztatni valószínűleg lassú és hosszadalmas munka lesz.

támogatás
Pop up banner

Címkék:Auschwitz, Hende Csaba, Recsk

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo