„Németországot csak megtört szívvel lehet szeretni”

„Nachman rabbi mondta: ’A megtört szív az igazán egész szív.’ A német történelem megroppant történelem – milliók meggyilkolásáért és milliók szenvedéséért viselt felelősség teszi azzá. És ez ma is összetöri a szívünket. Ezért ezt az országot csak megtört szívvel lehet szeretni.”

Frank Walter Steinmeier német szövetségi elnök beszéde a náci Németország fölött aratott győzelem 75-ik évfordulóján hangzott el.

Beszédében az elnök kizárólag a németek háborús felelősségével foglalkozott, ezen kívül még a szövetségeseket említette, amelyek felszabadították (így) a németeket a hitleri uralom alól.

„Országunk, ahonnan oly sok szörnyűség indult tel, az évek során a nemzetközi rend veszélyeztetőjéből a nemzetközi rend előmozdítójává változott.”

Steinmeier beszédében az önépítést, a Németország iránti bizalom lassú megszilárdulását állította szembe a németek által elkövetett borzalmas bűnökkel és azt a következtetést vonta le, hogy az önépítés és bizalomépítés útján soha nem lehet megállni. Mint ahogy az emlékezésnek sincsen vége soha, mint ahogy a történelem alól sem nyerünk soha feloldozást.

„A felszabadítás sohasem befejezett ügy és nem is olyasmi, amit passzívan átélünk, hanem arra sarkall bennünket nap, mint nap, hogy aktívan forduljunk az új dolgok felé. Akkor felszabadítottak bennünket. Ma magunkat kell felszabadítanunk.”

Heiko Maas külügyminiszter der Spiegelben közölt minapi írásával együtt Steinmeier beszéde is világosan tanúsítja, hogy Németország (a hivatalos Németország legalábbis) egyértelműen halad tovább az egyre mélyülő önvizsgálat útján. A 75-ik évfordulón elhangzott erőteljes szavak ennek újabb, figyelemre méltó állomásai.

Ezen az úton legalább annyi problémát generálnak, mint amennyit megoldanak (ld. az antifasiszta, antirasszista nyelven előadott új antiszemitizmust), de nem lehet megtagadni az elismerést attól, aki az önvizsgálat és a bűnvallomás útján ilyen messzire jutott. Országok, nemzetek esetében ez példa nélkül való.

Mert példa nélküliek a bűnök is, ezek azonban nem vezetnek szükségszerűen önvizsgálathoz és beismeréshez. A 20. századi totalitarizmus másik ikonikus példája, a sztálini Szovjetunió szintén sokmillió ember haláláért volt felelős az uralma alatt álló területeken (hogy a 2. világháború kérdését most ne is említsük), de jogutódja, a mai Oroszország és annak vezetője csöppet sem siet ezekkel a bűnökkel szembenézni. Ellenkezőleg, inkább hősnek és áldozatnak óhajtja láttatni magát.

És a szovjetek valóban hősök és áldozatok voltak, amennyiben Hitler rájuk rontott és ők hősiesen védekeztek ellene. Ám előtte és utána hóhérok is voltak, amiről a mai oroszok nehezen akarnak tudomást venni.

A 20. századi történelemnek amúgy is hatalmas paradoxona, hogy a Hitler által uralt Európában számos nép áldozat és – zsidó szemszögből nézve – cinkos is volt egyszerre. A lengyel történelem példázza ezt a legjobban.

Úgy tűnik azonban, korunkban az önvizsgálat a nyugati demokráciákra tud igazán kibontakozni. A volt kommunista országok is elindultak ebbe az irányba, de jelenleg úgy tűnik, hogy megtorpantak, sőt, inkább visszafelé haladnak ezen az úton. Magyarország sajnos nagyon jól látható és hallható ebben a csapatban, amikor politikusai és propagandistái gátlástalanul agresszív nyelven támadnak, vádolnak mindenkit, aki politikájukat bírálni merészeli. Az utóbbi években az ellenségkeresés és mások hibáztatása vált dominánssá a magyar uralkodó elit politika nyelvezetében. Az önvizsgálat gesztusai alig észlelhetőek.

Amikor Heiko Maas külügyminiszer azt írja, hogy „egyedül Németország viseli a felelősséget a háborúért és a Holokausztért”, illetve amikor Kövér László házelnök a Magyarországot bíráló brüsszeli politikusokat a bunkerben lapuló váró náci vezérekhez hasonlítja, akkor lehet látni, milyen ijesztő sebességgel távolodik egymástól a két ország – és a két régió – politikai kultúrája és történelemszemlélete.

Németország új úton jár: a súlyos beismerések gyakorlatilag lenullázzák az európai identitás hagyományos talpköveit, mint amilyen a nemzet és a vallás. (Lásd a német katolikus püspöki kar minapi bűnvallomását.) „Menet közben kell kereket cserélni” – vagyis a német identitást új alapokra helyezni. Ez korántsem veszélytelen vállalkozás.

A magyar és kelet-európai nacionalista elitek ijedten visszahőkölnek, látván a német út veszedelmeit és bezárkóznak a hagyományőrzésnek nevezett politikába, ami az önvizsgálattól való elfordulást és mások agresszív hibáztatását jelenti. Az általuk felfestett, idealizált, nemzeti, konzervatív, keresztény múlt persze sosem létezett. És a gyorsan változó világban ragaszkodni egy anakronisztikus fikcióhoz persze napról napra növekvő konfliktusokat hoz magával.

*

Végül: vajon hogyan kell érteni Heiko Maas külügyminiszter szavait, miszerint „egyedül Németország viseli a felelősséget a háborúért és a Holokausztért” és „aki más népeket a tettes szerepébe kényszerít, az az áldozatokat sérti meg”?

Ezek, lélektani értelemben, az öntudatos felelősségvállalás szavai. Történeti értelemben annak beismerése, hogy a németeknek kulcsszerepük volt a háborúban és a Holokausztban, s nélkülük ezek soha nem történtek volna meg. Azt is érthette ez alatt, hogy az erkölcsi bukásba a németek rántották magukkal Európa más nemzeteit, amelyek a német megszállás nélkül nem léptek volna – olyan nagy mértékben – a kollaboráció útjára.

Maas szavait tehát elsősorban úgy kell értelmezni, hogy az önvizsgálat útját konzekvensen végigjáró németek nem hagyják, hogy tényleges felelősségüket bárki kisebbítse.

A kollaborációba belebonyolódó európai nemzetek azonban aligha mondhatják erre, hogy „Igen, valóban nem mi, hanem a németek tehetnek mindenről”. A németek nélkül is marad elég téma a megkerülhetetlen önvizsgálat számára. A Hitler által megszállt Európa legtöbb országában a zsidók jogfosztását és deportálását a helyi hatóságok végezték, vagyonukat a helyi lakosság tette magáévá. A szovjetektől elfoglalt Kelet-Európában pedig a helyi lakosság segédkezett lelkesen a zsidók kirablásában és lemészárlásában. Való igaz, hogy a nácik jelenléte nélkül minderre nem kerülhetett volna sor, de ez csak magyarázat, nem mentség.