Náci karlendítés egy palesztin egyetemen

Írta: Shrir Zsuzsa,MTI/Szombat - Rovat: Politika

Egy amerikai egyetem szakított palesztin partnerével egy náci karlendítéses tüntetés miatt.

Az amerikai Brandeis egyetem megszakította a kapcsolatot a palesztin al-Kudsz egyetemmel, mert egy november eleji felvonuláson náci karlendítéssel vonultak fel a palesztin diákok – közölte a Maariv című izraeli újság honlapja csütörtökön. A bostoni egyetem a palesztin egyetem vezetése hibájának rója fel, hogy nem ítélte el az egyetem területén történt, náci köszöntésekre emlékeztető karlendítéseket. A két intézmény között már egy évtizede működött a diákok és tanárok cseréje, amely a Brandeis szerint elősegítette a békét és a megértést, valamint oktatási lehetőséget jelentett.

Al Quds 2

Ez nem náci üdvözlet, hanem “vágyakozás Jeruzsálem felé”.

A hatezer, többségében zsidó diákot képző, nem vallásos Brandeis egyetemet a bostoni zsidó közösség alapította. Az iskola elnöke, Frederick Lawrence hétfőn jelentette be hivatalosan a kapcsolat megszakítását a palesztin egyetemmel, de az al-Kudsz szerdán egy közleményben a döntés felülvizsgálatát kérte.

Az amerikai egyetem nem zárta be végleg kapuit az együttműködés előtt, mint közölték, „ha a jövőbeli események biztosítékot nyújtanak, akkor újraértékeljük a kapcsolatot”. A palesztin egyetem bejelentette, hogy közvetlenül a november 5-i felvonulás után vizsgálatot indítottak, és az egyetem összes politikai frakcióját az ilyen rendezvényektől való tartózkodásra kérték. A náci jellegzetességeket mutató tüntetést a szélsőséges Iszlám Dzsihád tagsága tartotta, amelynek csekély a létszáma az egyetemen.

al Quds egyetem

Fotók: Tom Gross blog.

A demonstráción maszkos egyenruhások meneteltek műanyag fegyverekkel, karjukkal náci karlendítéseket végeztek, öngyilkos terroristák képeit tartották magasra. A Brandeis a rendezvény egyértelmű elítélését kérte arab és angol nyelven az al-Kudsz rektorától, de kiadott közleményét “elfogadhatatlannak és felháborítónak” nevezte. A karlendítésekről az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának szóvivője a Gázai-övezetben úgy nyilatkozott, hogy annak nincs köze a nácik mozdulatához, „ég felé emelt karjuk a jelenleg izraeli ellenőrzés alatt lévő szent Jeruzsálem felé való vágyakozásukat jelképezi”.

[popup][/popup]