“Mint Babij Jarnál” – mondta Netanjahu Bidennek

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Hamász atrocitásai a holokauszt óta a legsúlyosabbak bűncselekmények a zsidók ellen. ‘Soha nem láttunk még ilyen kegyetlenséget Izrael Állam történetében’ – mondta Netanjahu Bidennek.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala kedden közölte, hogy a miniszterelnök telefonbeszélgetésük során azt mondta Joe Biden amerikai elnöknek, hogy a Hamász izraeli civilek elleni támadása során látott kegyetlenség a legrosszabb volt a holokauszt tömeges tragédiája óta, rosszabbnak minősítve a palesztin terrorcsoportot, mint az Iszlám Államot.

Netanjahu kedden harmadszor beszélt Bidennel a háború szombati kitörése óta.

“Ilyen kegyetlenséget még soha nem láttunk az állam történetében”, sem “a holokauszt óta” – mondta Netanjahu.

“Gyerekek tucatjait vitték el, megkötözték, elégették és kivégezték őket. Katonákat fejeztek le, lekaszálták a fiatalokat, akik egy természeti fesztiválra jöttek. Öt dzsippel körülvették az alacsony területet, ahol a fiatalok álltak, és mint Babij Jarban, lekaszálták őket, ügyelve arra, hogy mindenkit megöljenek” – mondta, utalva arra a sivatagi tombolásra, ahol mintegy 260 embert mészároltak le, másokat pedig a Gázai övezetbe hurcoltak.

“Ők még az ISIS-nél is rosszabbak, és úgy is kell bánnunk velük” – mondta Netanjahu Bidennek.

TOI

[popup][/popup]