Cionista meggyőződése miatt zártak ki egy zsidó írót egy londoni művészeti csoportból

Harry Deansway azt állítja, hogy azzal vádolták meg, hogy olyan nézeteket vall, amelyek támogatják „egy egész népcsoport lemészárlását”. Forrás: Champion News Service Ltd.
A zsidó jogvédő szervezet, a UK Lawyers for Israel (UKLFI) jogi lépéseket fontolgat egy észak-londoni írócsoporttal szemben, miután a műhely szervezője cionista nézetei miatt kizárta soraiból Harry Deansway (polgári nevén Joshua Rinkoff) zsidó humoristát és szerzőt.
A jogvédők állásfoglalása szerint a kizárás megsértette az Egyesült Királyság 2010-es esélyegyenlőségi törvényét (Equality Act 2010), és felháborító ideológiai lojalitástesztnek vetette alá a művészt.
Deansway már fél éve részt vett az Offbeat Writers Group munkájában, amikor a csoportot vezető Ruby Sullivan egy antiszemitizmusról szóló online hozzászólása nyomán felvette vele a kapcsolatot.
Sullivan kijelentette, hogy ő maga „határozottan palesztinpárti (nem antiszemita)”, és számára elengedhetetlen, hogy a közösség és a közös alkotói tér palesztinpárti elveket kövessen.
Deansway válaszában jelezte, hogy zsidóként és cionistaként hisz a zsidó nép önrendelkezési jogában az ősi hazájában, ám ez nem jelenti az izraeli kormány politikájának kritikátlan elfogadását vagy más népek szenvedésének támogatását.
Sullivan erre úgy reagált: Deansway meggyőződése szerinte „egy egész nép lemészárlását támogatja”, ezért a férfinak nincs helye a csoportban, egyúttal jelezte, hogy a jövőben kötelező ideológiai nyilatkozatot írat alá minden új belépővel.
A UKLFI hivatalos figyelmeztető levelében felhívta a figyelmet arra, hogy a brit jogszabályok védelmet biztosítanak a zsidó etnikai és vallási háttér, valamint a zsidó önrendelkezésre vonatkozó elvi meggyőződés alapján történő diszkriminációval szemben.
A szervezet arra is rámutatott: Sullivan azon kijelentése, miszerint
a zsidóknak a holokauszt emléke miatt nem lenne szabad másoknak szenvedést okozniuk, a zsidó közösség kollektív felelősségre vonását jelenti az izraeli állam cselekedeteiért, ami a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) munkadefiníciója szerint egyértelműen antiszemitizmusnak minősül.
A vita következményeként a londoni Bar Gemist nevű helyszín törölte Deansway október 13-ára meghirdetett irodalmi bemutatóját, miután Sullivan és több más fellépő visszalépett a részvételtől. Bár a szórakozóhely vezetése tagadta a politikai alapú diszkriminációt – az est műsorának felborulására és kommunikációs nehézségekre hivatkozva –, a bemutató megtartását elutasították.
A UKLFI szóvivője az esetet „haladó politikának álcázott mccarthyzmusnak” nevezte, hangsúlyozva: a zsidó művészektől elfogadhatatlan politikai tisztasági teszteket követelni azért, hogy részt vehessenek a brit kulturális életben.

