Mert lesz holnap is

A túszok hazatérése minden zsidó közösség tagja számára központi jelentőségű, legyen szó Izraelről vagy a diaszpóráról. A halákhikus hagyomány alapján az önvédelem erkölcsi és vallási kötelesség, amely rendkívül mélyen gyökerezik a zsidó gondolkodásban. Ugyanakkor a modern nemzetközi jog keretei között az állami szereplőkre vonatkozó önvédelem fogalma jelentősen eltérő tartalommal bír. Ezért fontos különbséget tenni a vallási és a nemzetközi jogi érvelések között.

Egy demokratikus állam – még ha zsidó identitással is rendelkezik – a nemzetközi fórumokon, különösen a Nemzetközi Bíróság (ICJ) és a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt kizárólag nemzetközi jogi normák szerint vonható felelősségre. Az izraeli katonai műveletek jogszerűségét és arányosságát ezek az intézmények fogják megvizsgálni, és végeredményként itt születik ítélet – nem pedig a közösségi média kommentszekcióiban.

Az utóbbi időszakban a közösségi médiában olvasható vitákban gyakran hangzik el, hogy Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben. A fogalom jogi jelentése azonban sokkal szűkebb a köznyelvben használt retorikánál. A nemzetközi büntetőjogban a dolus specialis kifejezést használják arra a speciális szándékra, amely a népirtás megállapításához szükséges – vagyis az elkövetőnek tudatosan arra kell törekednie, hogy valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot – akár részben, akár egészében – megsemmisítsen. Ez a különleges szándék (amely megkülönbözteti a puszta gondatlanságtól vagy általános szándéktól) az, ami elválasztja a népirtást más nemzetközi bűncselekményektől, például az emberiesség elleni bűntettektől vagy a háborús bűncselekményektől.

A népirtás megállapításához nemzetközi bíróság előtt bizonyítani kell azt a kifejezett szándékot, hogy az elkövető egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésére törekszik. Ez a mentális elem kulcsfontosságú; önmagában a nagyszámú civil áldozat vagy a háborús brutalitás nem elegendő. Ennek megfelelően a Nemzetközi Büntetőbíróság 2025 májusában Benjamin Netanjahu és Joáv Galant izraeli vezetők ellen nem népirtás, hanem háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot. A vád szerint többek között éhínséget alkalmaztak mint hadviselési eszközt, valamint korlátozták a humanitárius segély bejutását a Gázai övezetbe.

Izrael – ha hosszú távon meg akarja őrizni nemzetközi hitelességét – nemcsak hogy köteles együttműködni a vizsgálatokkal, de belső jogállami eszközökkel is kezelnie kell az esetleges jogsértéseket. A népírtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alapján az államok nemcsak tartózkodni kötelesek a népirtás elkövetésétől, hanem aktívan tenniük is kell annak megelőzése érdekében. Ez magában foglalja azt is, hogy olyan katonai és politikai lépéseket kell választaniuk, amelyek nem idézhetik elő még a látszatát sem annak, hogy egy népcsoport ellen irányuló megsemmisítési szándék húzódna meg mögöttük.

A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) 2024 januári ideiglenes intézkedései sem állapították meg a népirtást; a bíróság csupán annyit mondott, hogy valós veszély áll fenn, ezért Izraelt arra kötelezte, hogy tartózkodjon az 1948-as népirtás megelőzésével kapcsolatos egyezményben foglalt tiltott cselekményektől, tegye lehetővé a segélyszállítást, és akadályozza meg a további uszítást. Izraelnek meg kell őriznie az ügyben releváns bizonyítékokat is, amelyek később más nemzetközi jogi fórumon, például a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) is relevanciával bírhatnak. Ebben a körben fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi bíróságok általában minden megnyilvánulásukban kínosan ügyelnek arra, hogy még a prejudikáció látszatát is elkerüljék (tanulva a Jugoszláv büntetőbíróság gyakorlatából), ezzel gyakorlatilag nyitva hagyva az érintett államoknak a lehetőséget, hogy megváltoztassák a magatartásukat.

A bíróság ugyanakkor abban a döntésében még nem kötelezte Izraelt arra, hogy azonnal függessze fel hadműveleteit, és elutasította Izrael indítványát az ügy ejtésére.

Éppen ezért Izraelnek – bármennyire is jogos a túszok kiszabadításának vágya – értékelnie kell a Nemzetközi Bíróság ideiglenes intézkedésében foglalt kötelezettségeket, ugyanis csak akkor lesz erős jogi pozíciója a genocídiummal kapcsolatos vádakkal megbirkózni, ha láthatóan törekszik minden olyan lépés elkerülésére, amelyet az egyezmény megsértéseként lehetne értelmezni. Az ICJ 2024-es határozata szerint Izrael köteles mindent megtenni a palesztin nép elleni népirtás megelőzésére; ennek következménye az is, hogy a hadműveletek során nem lehet kollektív büntetést alkalmazni, vagy az élelmezést akadályozni. Az ideiglenes intézkedést követően Izrael nem változtatott látványosan a gázai offenzíván, és abban az esetben, ha teljesen elfoglalná a Gázai övezetet, miközben a humanitárius helyzet tovább romlik, az gyakorlatilag a bíróság határozatában foglaltak teljes elutasítását jelentené.

A nemzetközi jog alapján az önvédelemhez való jog nem korlátlan, és minden esetben arányosnak, szükségszerűnek és célhoz kötöttnek kell lennie. A kollektív büntetés, a humanitárius hozzáférés akadályozása vagy a civil infrastruktúra szándékos rombolása olyan elemek, amelyek súlyos nemzetközi jogsértés gyanúját vethetik fel. Ha Izrael nem mutatja meg, hogy képes saját rendszerén belül elszámoltatni az esetleges túlkapásokat, fennáll a veszélye annak, hogy katonái és politikai vezetői ellen más államok – például európai országok – nemzeti bíróságai, vagy akár a Nemzetközi Büntetőbíróság is eljárást indítanak. Ez pedig hosszú évekre pereskedést és politikai terheket jelenthet. A fentiek alapján jól látható, hogy a gázai hadművelet kiterjesztése értelemszerűen egy katasztrófális lépés Izrael számára.

Továbbá a jelenlegi helyzetben – bármilyen tragikus is a túszok sorsa – erősen megkérdőjelezhető, hogy a teljes övezetre kiterjedő szárazföldi hadműveletek jelentik-e a legmegfelelőbb választ. A túszok hazahozatala abszolút legitim vallási és nemzeti prioritás. Ugyanakkor jogi és morális kötelesség, hogy mindez olyan eszközökkel történjen, amelyek összhangban állnak a nemzetközi normákkal. Mert lesz holnap is – és annak, ahogyan ma cselekszünk, hosszú távú következményei lesznek nemcsak Izrael megítélésére, hanem a jövő zsidó nemzedékeire is.

A szerző jogász