Melegnek és haszidnak lenni

Írta: Szombat - Rovat: Politika

LMBTQ csoportok tiltakoznak az izraeli haszid közösségekben alkalmazott pszichiátriai kényszerkezelés ellen.

Képünk illusztráció (forrás: Wikimedia commons)

A Jerusalem Post tudósít arról, milyen módszereket alkalmaznak egyes haszid közösségekben a „normálistól eltérő” fiatalok „gyógyítására”.

Shay Bramson, a vallásos melegek érdekeit képviselő Havruta civilszervezet igazgató-helyettese a Channel 12 tévécsatorna adását követően a lapnak nyilatkozott arról, hogy haszid közösségekben élő fiatalokat pszichiátriai szerekkel kezelnek abból a célból, hogy „zombivá tegyék őket” – azaz elnyomják szexuális vágyaikat. Az Ulpan Shishi c. műsorban elhangzott, hogy a sokat okostelefonozó, fizika iránt érdeklődő, szexuális vágyaikat kinyilvánító és egyéb szempontból problematikusnak ítélt fiatalokat tanáraik pszichiáterhez viszik, aki skizofrénia és depresszió elleni gyógyszereket ír fel számukra, bár ezeket a betegségeket nem diagnosztizálják náluk. A tanárok a „szimptómákat” gyakran a diák távollétében közlik a pszichiáterrel.

„9-től 15 éves korig olyan gyógyszereket szedettek velem, amikre semmi szükségem sem volt” – mondja Kobi Winberg egykori jesiva bóher, akit a jesiva igazgatója pszichiátriai kezelésre küldött. „Nem tudtam enni, nem tudtam aludni. Teljesen depressziós voltam. A magam árnyéka lettem. Nem akartam szedni, de rám erőltették.”

A leggyakrabban felírt gyógyszerek között szerepel a Prizma vagy a Risperdal. Utóbbit a szexuális vágyak elnyomására javasolják, miközben elhízást és magas vérnyomást okoz. Mellékhatásként tíz páciens közül egy betegszik meg Parkinson kórban.

„A kezelés alatt álló fiú fokozatosan leépül, végül zombi lesz belőle, akivel azt csinálnak, amit akarnak” – mondja egy korábbi nevelő. „Ez pedig: tegyél meg mindent, hogy a 3-4 éves kurzust a jesivában sikeresen elvégezzed, azután majd kiházasítunk, gyerekeitek lesznek, és élheted az életedet.”

Bramson elmondta, hogy a műsoron szereplő kutatásuk során rejtett kamerákat használtak az ügyben érintett orvosok leleplezésére. Mindez fő műsoridőben történt, így a szélesebb közvélemény tudomást szerezhetett a gyakorlatról, amit addig csak cikkekben szellőztettek meg olykor. Kijelentette: őt, mint a LGBTQ+ közösség tagját taszítja, amikor valakire olyan orvosságot erőltetnek, amire nincs szüksége, és ráadásul ezt a vallás nevében teszik. Meleg szervezetek levelet juttattak el Moshe Bar Siman Tovhoz, az Egészségügyi Minisztérium főigazgatójához, amiben követelik, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben érintett, a tényfeltáró tévéműsorban szereplő pszichiáterek ellen. „Kutatásaink azt bizonyították, hogy a gyakorlat nem más, mint egészséges fiatalok kémiai kasztrálása, amelyet működési engedéllyel rendelkező pszichiáterek végeznek azzal a céllal, hogy a fiúk normális szexuális vágyait elnyomják. Mindez súlyos etikai kihágásokat jelent, sőt a büntető-törvénykönyvbe ütközik, mivel fiatalkorúak egészségét veszélyezteti, és életeket tesz tönkre.”

Júliusban sok izraeli tiltakozott Rafi Peretz oktatási miniszter kijelentése ellen, amikor az támogatásáról biztosította az ún. konverziós terápiát. Ez a komplex pszichoterápiás módszer – vagyis kísérlet meleg személyek heteroszexualitásra történő „áttérítésére”. Egy a Postnak nyilatkozó jesiva diák szerint „része a vallásos cionizmus DNS-ének”. Peretz később tagadta, hogy támogatná a konverziós terápiát.

A 20 éves Ze’ev Goren azt posztolta a Facebookon: „Az üzenet egyszerű: élj úgy, mint mi, vagy halj meg!”. A „konverziós terápia olyan kétségbeesett melegek számára lehetőség, akik félnek a színvallástól, mert a közösség kizárná őket soraiból. Bramson erről azt mondta, hogy a konverziós terápia népszerű az izraeli ortodoxok körében, míg a haredi közösségek a kémiai szereket részesítik előnyben.

Bramson vasárnap azt nyilatkozta: Az ilyen módszerek „nem veszik figyelembe az egyén akaratát, orvosi szükségleteit. Csak a közösség „egészségét”, tartják fontosnak, átgázolnak az individuumon.” A konverziós terápiáról még júliusban jegyezte meg, hogy azt az izraeli pszichológiai társaságok veszélyesnek és hatástalannak minősítették.

A jpost com cikke nyomán Bassa László

támogatás
[popup][/popup]