Lengyel gyerekek iskolai ünnepségen eljátsszák a haláltábort

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Egy Labunie nevű lengyel település tizenéves elemistái egy iskolai ünnepségen a foglyok elgázosítását játszották el – egy iskolai megemlékezés keretében.

Az előadás során néhány gyerek csíkos rabruhában fetrengett a földön, más gyerekek fekete egyenruhában álltak őrt mellettük, egy kislány pedig a halált megszemélyesítve körözött az áldozatok körül. Az áldozatok nem a zsidók, hanem a nácik által megölt lengyel gyerekek voltak, a program szerint.

Az eseményre az i24 nevű izraeli hírportál lett figyelmes, miután az előadás egy részletét feltették a facebookra.

A performansz általában negatív visszhangokat váltott ki, a bírálók pedagógiailag elhibázottnak tartották az ilyenfajta emlékezést.

Az Auschwitz-Birkenau emlékmúzeum közleményben ítélte el az előadást. „Nagyon rossz ötlet, zsenge korú iskolásokat SS egyenruhába öltöztetni és velük emberek elpusztítását eljátszatni. Azok a felnőttek, akik ezt megszervezték, nem rendelkeznek a legcsekélyebb érzékenységgel a tragikus történelmi események tanításával kapcsolatban.”

Algemeiner.com

[popup][/popup]