Ki védi meg az özvegyet és az árvát? – Az elnöki kegyelemről

“2016-ban néhány szexuális abúzust elszenvedő fiú összefogott és feljelentést tett a gyermekotthon pedofil igazgatója ellen, hogy megvédjék társaikat János bácsitól, a vele való orális és anális közösüléstől.”

“Az igazgató ellentámadásba lendült, és a helyettesével kényszerítette egyik áldozatát, hogy az vonja vissza a vallomását. Végül lebuktak, a helyettes három év négy hónap börtönbüntetést kapott. Novák Katalin pedig, nincs ezen mit szépíteni: a pedofil pártját fogó igazgatóhelyettes mellé állt. Kegyelmet adott neki. A köztársasági elnök kétszer is nagyot hibázott, de az elsőre még lehetett volna mentsége. Legutóbbi nyilatkozataira azonban nincs.” – foglalja össze a valaszonline.hu az elmúlt hét politikai botrányát.

Orbán Viktor miniszterelnök, jó politikai reflexszel érzékelve a tömeges társadalmi felháborodást, kármentésként alaptörvény módosítást is kezdeményezett, hogy ne lehessen kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén kegyelmet adni. A  javaslat nyilván jogi finomításra szorul, de érzékelteti, hogy a kormánypárt is felismerte, súlyos politikai és erkölcsi kárt okozott az elnöki kegyelem.

A világvallások mindegyike hangsúlyozza az özvegyek és árvák, a legkiszolgáltatottabbak védelmét. A bibliai értékekre előszeretettel hivatkozó konzervatív politika sem kerülheti meg ezeket az értékeket, tehát Novák Katalin a saját értékrendje szerint is rossz, erkölcsileg kétes döntést hozott. Igaz, hibázott a szélsőjobboldali Budaházy György esetében is, akinek szintén kegyelmet adott. A kegyelmi kérelmeket egyébként az igazságügyi miniszter terjeszti fel a köztársasági elnöknek, és a miniszter is írja a végén azokat alá, tehát a felelősség korántsem csupán Novák Kataliné.

Hogy honnan erednek ezek a döntések, ki más hibázott még a köztársasági elnökön és a felterjesztő igazságügyi miniszteren kívül, és mennyiben felelős az elmúlt közel másfél évtized magyar politikai rendszerének szelleme, érdemes mérlegre tennie az uralkodó politikai elitnek, mert az erkölcsi mérce torzulása korántsem csak ezekben az esetekben érzékelhető.

Mindenesetre ilyen magas poszton, ahol komoly stáb áll a rendelkezésére a döntéshozóknak a döntések előkészítésére, nem lenne szabad hibázni. Vagy ha mégis hibázik a döntéshozó, az őt delegálóknak, megválasztóknak le kell vonnia a szükséges következtetést.