Jeruzsálemi ortodox rabbi avatta fel a meleg növendéket, akit amerikai intézménye elutasított

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Jeruzsálemi rabbi iktatott be egy végzős meleg rabbinövendéket, akitől azt egy amerikai szeminárium megtagadta.

Daniel Landes rabbi (Fotó: Sonny Tumbelaka/AFP/Getty Images)

A 27 éves Daniel Atwood a New Yorki Hovevé Tóra jesiva – liberális ortodox tanintézmény – diákja, ahol ígéretet kapott arra, hogy sikeres vizsgái után beiktatják – tudósított a Jewish Telegraphic Agency (JTA). Az intézmény azonban az év elején elállt szándékától. Az amerikai ortodox közösségekben az utóbbi időben szimpátiával fordultak az LMBT (leszbikus-meleg-biszexuális-transznemű) közösséghez tartozó zsidók felé, ez azonban nem mondható el a közösségi vezetőségekről. Azonos neműek házasságáról álláspontjuk szerint szó sem lehet.

Daniel Landes rabbi hosszú ideje igazgatja a jeruzsálemi Pardes Institute of Jewish Studies elnevezésű, egyházi felekezethez nem kötött koedukált tanintézményt. Szerdán azt nyilatkozta a JTA-nak, hogy Atwoodot – az intézet más diákjaival együtt – egy vasárnapi ünnepségen avatja rabbivá. A modern ortodox Landes politikailag progresszív elveket képvisel, és ezt megelőzően számos női rabbit iktatott be.

Daniel Atwood, a rabbivá avatott növendék

„Nem szántam volna rá magamat a lépésre, ha nem teszteltük volna alaposan a jelölt rátermettségét. Úgy gondolom, hogy nagy szükségünk van olyanokra, akik a zsidóság szolgálatába állnak; ezt a célt tűztem magam elé én is. Amennyiben kiváló rabbijelöltekről van szó, segíteni szeretnék.”

Landes hangsúlyozta, hogy semmilyen konfliktusa nincs a Hovevé Tóra jesivával. Atwoodról szólva megjegyezte, hogy személyében „ajándékot” kaptak, aki méltó vezetője lesz egy meleg ortodox közösségnek, ahol nagy szükség van rá. „Olyanok kellenek, akik kiállnak az érdekeikért.”

Bassa László fordítása

[popup][/popup]