Izrael ötszörösére, 730 millió dollárra emelte PR-költségvetését

A szakértők szkeptikusak szerint az ország imázsa október 7. után annyira megromlott, hogy még hatalmas PR-költségvetés mellett is késő már a helyreállítás.

Az izraeli kormány 2026-ban példátlan mértékben megnövelte nemzetközi kommunikációs és imázsépítő költségvetését: a korábbi 150 millió dollárról mintegy 730 millió dollárra emelte az úgynevezett „hasbara” (közdiplomáciai és tájékoztatási) programok finanszírozását. A döntés mögött az a felismerés áll, hogy Izrael nemzetközi megítélése, különösen az Egyesült Államokban, jelentősen romlott a 2023-ban kezdődött gázai háború óta. A cikk azonban arra a következtetésre jut, hogy a legtöbb szakértő szerint még ekkora összeg sem lesz elegendő a kedvezőtlen tendencia megfordításához.

A támogatottság visszaesését számos közvélemény-kutatás igazolja. Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 60 százaléka kedvezőtlen véleménnyel van Izraelről, míg csupán 37 százalékuk nyilatkozott pozitívan. Különösen figyelemre méltó, hogy az 50 év alatti republikánusok többsége is negatívan ítéli meg Izraelt, ami korábban szinte elképzelhetetlen lett volna. A változás nemcsak a demokraták vagy a fiatal progresszívek körében figyelhető meg, hanem több hagyományosan Izrael-barát társadalmi csoportban is.

Az izraeli külügyminiszter, Gideon Sa’ar szerint a nemzetközi közvéleményért folyó harc stratégiai jelentőségű. Úgy véli, hogy az ország elleni politikai és információs támadások olyan súlyosak, hogy a kommunikációs kiadásokra ugyanúgy kell tekinteni, mint a katonai védelemre: harci repülőgépek, bombák vagy rakétavédelmi rendszerek beszerzésére. A kormány ezért egy új, központosított közdiplomáciai egységet is létrehozott a külügyminisztériumban, hogy megszüntesse a korábbi széttagoltságot.

A pénz jelentős részét konkrét programokra fordították. Mintegy 50 millió dollárt költöttek nemzetközi közösségimédia-hirdetésekre olyan platformokon, mint a Google, a YouTube vagy az X. További 40 millió dollárból külföldi delegációkat – politikusokat, egyházi vezetőket, influenszereket és egyetemi vezetőket – hívtak Izraelbe. Létrehoztak egy „médiaháborús központot”, amely naponta több ezer Izraellel kapcsolatos hírt és közösségi médiás bejegyzést figyel. Emellett különböző mesterséges intelligenciára épülő kampányokat, keresztény evangéliumi közösségeket célzó projekteket és influenszerhálózatokat is finanszíroznak.

Az izraeli diplomaták részben védelmükbe veszik ezt a stratégiát. Los Angeles izraeli főkonzulja, Israel Bachar szerint azok, akik személyesen ellátogatnak Izraelbe, rendszerint árnyaltabb képet kapnak az országról, és pozitívabban viszonyulnak hozzá. Ugyanakkor ő maga sem állítja, hogy létezne egyszerű megoldás. Szerinte az Egyesült Államok társadalmi és politikai változásai legalább olyan fontos szerepet játszanak Izrael megítélésének romlásában, mint maga az izraeli kommunikáció.

A közdiplomáciával foglalkozó kutatók többsége azonban szkeptikus. A legismertebb kritikusok közé tartozik Nicholas Cull, aki szerint a történelem azt mutatja, hogy a kommunikáció önmagában nem képes ellensúlyozni a vitatott politikai döntéseket. Példaként az Egyesült Államok vietnámi háború alatti tapasztalatait említi, amikor a hatalmas propagandaköltségvetés sem tudta helyreállítani az ország nemzetközi hitelességét. Véleménye szerint Izrael problémája nem egyszerűen kommunikációs, hanem politikai természetű.

Hasonló álláspontot képvisel Shibley Telhami, aki évtizedek óta kutatja az amerikai közvélemény Izraellel kapcsolatos attitűdjeit. Szerinte az Egyesült Államokban egy új, úgynevezett „gázai generáció” nőtt fel, amelynek tagjai alapvetően másképp értelmezik a konfliktust, mint elődeik. Telhami úgy véli, hogy az emberek véleményét elsősorban a tényleges események és politikai döntések alakítják, nem pedig azok kommunikációja. Ezt az elvet röviden így fogalmazza meg: nem a PR a probléma, hanem maga a politika.

További kritika érkezik az izraeli digitális diplomácia szakértőitől is. Ilan Manor rámutat, hogy Izrael valójában már a 2023-as háború előtt is a világ egyik legfejlettebb online közdiplomáciai rendszerével rendelkezett. A gond tehát nem az infrastruktúra vagy a szakértelem hiánya. Szerinte a valódi probléma a hitelesség elvesztése: ha az emberek nem bíznak a forrásban, akkor a legjobban megtervezett üzenet sem lesz meggyőző.

A cikk megszólaltatja Joanna Landaut is, aki ugyan üdvözli a jelentős költségvetési növekedést, de figyelmeztet arra, hogy a pénz önmagában nem helyettesíti a stratégiát. Véleménye szerint Izrael kommunikációs rendszere továbbra is széttagolt, több minisztérium és hivatal között oszlik meg a felelősség. Ha ezen nem változtatnak, akkor a megnövelt források csupán ugyanazokat a módszereket fogják felnagyítani, amelyek eddig sem hoztak áttörést.

A szerző végül arra jut, hogy Izrael történetének egyik legsúlyosabb nemzetközi imázsválságával néz szembe. Miközben a kormány abban bízik, hogy a jelentősen megnövelt közdiplomáciai költségvetés javíthatja az ország megítélését, a megszólaló szakértők többsége úgy látja: a problémák gyökere nem kommunikációs, hanem politikai és hitelességi természetű. Emiatt a 730 millió dolláros program legfeljebb mérsékelheti a károkat, de önmagában aligha fordítja meg a nemzetközi közvéleményben kialakult negatív trendet.

ToI