Izrael a világ pajzsa

Írta: Mezei Márk - Rovat: Politika

 A zsidó állam nemcsak önmagát, de a nyugati civilizációt is védelmezi.

 iron-dome 

Minden izraeli háború egzisztenciális szorongással tölt el. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egyszer minden bajnoknak akad egy erősebb, gyorsabb, ravaszabb vagy csak szerencsésebb kihívója.

Vajon meddig maradhat Izrael győzedelmes az arab nemzetek fölényével, az iszlám rettentő erejével szemben? Mi történik, ha a katonai fölénye vagy atommonopóliuma egyszer megtörik?

Izrael – a békés Európából szinte érthetetlen és felfoghatatlan – tragédiája, hogy minden küzdelmében és a nap minden órájában győzedelmeskednie kell, mert ha alulmarad, örökre elbukik egy olyan háborúban, amelyben nincsenek szabályok, nem védik nemzetközi egyezmények, és amelyben csak önmagára, katonaságára, hírszerzésére – és szerencséjére számíthat.

Aki azt gondolja, hogy az izraeli hadsereg ezekben a hetekben és hónapokban csak a saját országa polgárait védi, téved. A zsidó állam nemcsak önmagát, de a nyugati (európai) civilizációt is védelmezi abban az Izrael, Európa és Amerika ellen folytatott, iszlám politikai erőszakhoz köthető globális (dzsihadista) háborúban, amelyben már sok ezer ártatlan izraeli, európai és amerikai állampolgár veszítette el az életét a jeruzsálemi, londoni, milánói, burgaszi, New York-i, nairobi, párizsi merényletekben. Abban a háborúban, amely világszerte éppúgy veszélyezteti a zsidó közösség tagjait, mint az iszlám vallást kritizáló filmrendezőkét (Theo van Gogh, Amszterdam, 2004. november 2.) vagy az olyan újságolvasókét, mint amilyen most Ön is.

Izraeli katonák a Vaskupola egyik ütege melett

Izraeli katonák a Vaskupola egyik ütege mellett

Együttérzéssel és szomorúsággal tölt el, hogy nagy valószínűséggel egyetlen napig sem létezhetne Izrael, ha nem nyújtana számára folyamatos védelmet a Vaskupola (Iron Dome) pajzsa a levegőből érkező, szinte kizárólag a civil lakosságot támadó rakéták ellen. Szorongató érzés, hogy ma a légvédelmi sziréna megszólalásától az ország legészakibb településétől a legdélebbiig mindössze 15 másodperce van a gyermekeikkel játszó anyáknak és a botjaikkal járó öregeknek, hogy elérjék az óvóhelyek bejáratait. Ez pontosan annyi idő, amennyi alatt most ön, kedves olvasó végig tudná gondolni, hogy vajon merre is lehet ebben a pillanatban a kedves gyermeke/felesége/édesanyja. (Csak jelzem: 15 másodperc arra is kevés lenne, hogy most felemelje és tárcsázza az első számot a telefonján.) Így is elítéli, hogy Izrael nem hagyja, hogy városait, iskoláit, repülőterét és kórházait bombázzák?

A gázai Erős Szikla hadművelet természetesen nem most kezdődött. Nem a három elrabolt és brutálisan meggyilkolt tizenéves gyermek (Eyal, Gilad és Naftali) miatt lángolt fel újra az erőszak a palesztin Hamasz és az izraeli hadsereg között. Ennek a háborúnak az első lövéseit a Tul Karem felé vezető úton Zvi Dannenberg ellen adták le 1936 áprilisában. Ez a háború az 1937-es arab felkeléssel, a lyddai kitelepítésekkel, a pánarab támadásokkal, a palesztin gyűjtőtáborok felállításával kezdődött. Izrael (egykoron: Palesztina) lakói azóta élnek tűzben, robbantások zajában, folyamatos háborús készültségben. Azóta követ csapást ellencsapás, merényletet megtorlás. A mostani gázai bevonulás csak egy újabb rövid és véres epizód a több mint fél évszázados békétlen együttélésben.

Izrael ma a jelenkor egyik legszomorúbb zéró összegű játékában ül: az ott élő zsidók egyszerre megszállók és létezésükben életveszélyesen fenyegetett nép tagjai; egyszerre vannak otthon és élnek vendégként földjükön. Ami számukra a remény és a hovatartozás érzése, az a velük élő palesztinok számára a kiűzetés, gyarmatosítás és erőszakos kolonializmus csapása. Ami a zsidók számára örömünnep, mint például a függetlenség napja (jom ha-acmaut) az a palesztinok számára katasztrófa (nakba). Ebben a helyzetben Izrael nem törekedhet másra, mint az abszolút – ráadásul: nem magasztos eszméken, hanem racionális és mindennapi katonai és hírszerzési fölényen nyugvó – biztonságra. Ha Izrael úgy viselkedne, ahogy azt a humánus, együtt érző és galamblelkű európai értelmiség elvárná tőle, egyetlen nap alatt elmerülne az arab tengerben. Legyen bármilyen nehezen is elfogadható, ebben a helyzetben a gázai bevonulás a túlélés és fennmaradás biztosításáról, a biztonság megteremtéséről (is) szól.

Gáza tünt London

Izrael-ellenes tüntetés Londonban

Az elmúlt hetek sajtója megmutatta: Izrael önvédelmi háborújában nem számíthat a világ együttérzésére, segítségére, politikai támogatására. Amíg a híradásokban a palesztinok szenvedései mindig tragikusabbak a zsidókénál, és az erőszakos palesztin tüntetések, vagy az arab világ Izrael-ellenes kirohanásai rendre kritika és visszhang nélkül maradnak, addig tegyen bármilyen lépéseket is az izraeli állam a békéért, sosem lehet elég „elkötelezett“ a békefolyamatok mellett. A világ vezetőitől elmaradnak a Hamaszt elítélő kemény hangú nyilatkozatok, Európa szerte azt skandálják az utcákon, hogy „vesszen Izrael“, az Izraelt „megszálló, cionista terrorállamnak“, imperialista szoldateszkának, a palesztin nemzeti önrendelkezés eltiprójának beállító cikkek hatalmas mennyiségű like-ot kapnak a közösségi térben – és ahogy az lenni szokott: az európai média és értelmiség továbbra is az áldozatokat, Izraelt okolja a sorsáért.

Nem kell sokat várnunk és az internetet ellepő zsidógyűlölő kirohanások (és a menetrendszerűen érkező elítélő ENSZ-határozat) mellett hamarosan megjelennek majd a különféle nemzetközi szervezetek palesztinbarát deklarációi éppúgy, mint az Amnesty International „special edition” jelentése, vagy az izraeli baloldal prominens tagjaival készült interjúk. Már most felkészülhetünk arra, hogy minél több terrorista hídfőállást, fegyverraktárat vagy rakétakilövő állomást ér találat, annál gyakrabban olvassuk majd az izraeli hadsereggel kapcsolatosan a „kollektív büntetés“ és az „aránytalan erőhasználat“ kifejezéseket. És persze nem lesz egyetlen olyan tűpontos izraeli válaszcsapás sem, amelyet ne marasztalnának el valamilyen nehezen értelmezhető, reciprocitásra épülő, lex talionis elv alapján.

Izrael pedig ahogy eddig minden alkalommal, ismét kettős vereséget szenved. A palesztinok szenvedését (a katonai célpontok mellé terelt nők és gyerekek halálát) bemutató hamis és konstruált képsorok nem csak az ország morális fölényét zúzzák szét, de a lényegről is elterelik a figyelmet: arról, hogy az Izrael létének alapját jelentő biztonság semmilyen formában sem függhet sem a nemzetközi erőviszonyok (vagy érdekek) pillanatnyi állásától, vagy a média megítélésétől: Izraelnek megkérdőjelezhetetlen joga van megvédenie önmagát. A zsidó népnek pedig elvehetetlen joga megvédenie hazáját, családját, gyermekeiket. Megtenni azt, amire nem volt lehetősége hetven évvel ezelőtt Európában.

Párizs antiszemita támadás

Párizs, rue de la Roquette, július 13: támadás a zsinagóga ellen

Természetesen nehéz beismerni, hogy a gázai bevonulással Izrael nem csak a globális iszlám terrorizmus vagy a palesztin nép ellen visel most háborút, de a múltja ellen is. A passzivitás ellen, ami egyszer már megengedte, hogy zsidók millióit tereljék fel egyetlen puskalövés nélkül a marhavagonokba. A gázai bevonulás, ahogy minden korábbi háború is, a zsidóság lázadása a tragikus sors vagy végzet önkéntes elfogadása ellen. El tudom képzelni, hogy Izrael ellenségeit zavarja, hogy az a nép, amelyet fél évszázada egyszer már megfosztottak minden jogától, most önérzetesen és büszkén harcol azért, hogy ne hurcolják el (újra) feleségeiket és gyermekeiket, ne fosszák ki lakásaikat és üzleteiket, ne gyújtsák fel zsinagógáikat, égessék el könyveiket. És igen, Izrael elkeseredett önvédelme az egyetlen ésszerű és elfogadható válasz Auschwitzra, Treblinkára, Buchenwaldra.

Állítsanak bármit is a Hamasz vezetői és ideológiai támogatóik, Izrael a zsidó népé. Izrael földjén a második szentély pusztulása óta mindig éltek zsidók, és az államalapítást megelőzően egy olyan országba tértek vissza tömegesen, amely mindig is a szülőföldjük volt. Izrael földjét a zsidó bevándorló tették kitartó és fegyelmezett munkával virágzó és élhető országgá: a korai cionisták változtatták a mocsarakat termőfölddé, a sziklás hegyoldalakat szőlőültetvényekké, a sivatagi homokdűnéket oázisokká.

Lehet, hogy nehéz lesz ezt elfogadni, de Izrael földje nem lehet teljes a zsidók nélkül, és a zsidóság sem lehet teljes a földje nélkül. Izrael földje és a zsidó nép találkozása egy olyan csodálatos szerelmespár találkozása, amelyen nem fog sem idő, sem távolság. Izrael nem egy állomás a zsidó történelemben, hanem a vándorlás vége, végállomás. Izrael az új Maszada, és nem bukhat el többé soha.

 

 

támogatás

Címkék:Gáza, Izrael