„Irán képes komoly károkat okozni Izraelnek”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A két ország közötti feszültség növekedésével Teherán hajlandósága növekedhet, hogy katonai potenciálját is felhasználja.

Jákov Amidror, a jeruzsálemi stratégiai kutató intézet főmunkatársának véleménye szerint Izrael kormányzatának együtt kell működnie az új amerikai vezetéssel a veszély elhárítása céljából.

„Volt már példa emberrablásra, izraeli személyek és intézmények valamint izraeli tulajdonban lévő hajók elleni támadásokra. Legsúlyosabb esetben a zsidó állam elleni rakétatámadások is elképzelhetők.”

Az izraeli-iráni konfliktus – ami mindmáig légicsapások, kibertámadások, kémtevékenység és szárazföldi hadviselés formájában nyilvánul meg – fokozatosan a tengerre terelődik. Hétfőn az elhárítás közölte, hogy az irániak izraeli állampolgárokat próbálnak külföldre csábítani, hogy elrabolják őket, vagy máshogyan ártsanak nekik.

Napokkal az iráni Natanz nukleáris kísérleti telep elleni, és Izraellel kapcsolatba hozott támadás után, Amidror elutasította azt a feltételezést, hogy Netanjahu saját politikai céljaira használná a feszültség fokozását. „Amikor együtt dolgoztunk, alkalmam volt megtapasztalni felelősségteljes hozzáállását” – jelentette ki.

Hétfőn Benny Gantz védelmi miniszter arra hívott föl, hogy a legmagasabb szinten vizsgálják ki, hogyan szivároghatott ki olyan információ a mostani támadásról, amely „kárt okoz csapatainknak, biztonságunknak, Izrael Állam érdekeinek…Úgy vélem, a miniszterelnök elegendő tapasztalattal rendelkezik a politikai diplomácia területén, amit semmiképpen nem kívánok lekicsinyelni. Más szempontok nem jöhetnek szóba.”

A hét végén sajtójelentések számoltak be arról, hogy a natanzi telepen több órás áramszünet következett be, és iráni körökben általános volt a vélekedés, hogy azt izraeli kibertámadás okozta. Az incidens órákkal az után következett be, hogy üzembe állt egy olyan nagy teljesítményű centrifuga, ami gyorsabb ütemű urándúsítást tesz lehetővé.

Amidror azt állította, elképzelhető, hogy az amerikaiak szivárogtattak ki információt, ahogyan már korábban volt erre példa. Ezzel elejét akarják venni annak, hogy felvetődjék: ők állnak az incidens mögött.

„Nem mi nevezzük ki az USA kormányzatát. Tudomásul kell vennünk, hogy ez van, velük kell együttműködnünk… Nem vagyunk olyan erősek, mint ők; úgy gondolom, tehetnének többet, de ez nem képezheti vita tárgyát… Az a kérdés, mit tehetünk saját erőnkből” – mondta Amidror, aki akkor volt nemzetbiztonsági tanácsadó, amikor az amerikaiak az atomalku előkészítésén fáradoztak.

Miközben Bécsben javában folynak a multilaterális tárgyalások a nukleáris egyezmény megújításáról, Netanjahu hivatalában fogadta Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert.

„Miniszter Úr, mindketten ismerjük a háború borzalmait. Mindketten tudjuk, milyen fontos a háborús veszély elhárítása. És mindketten úgy tartjuk: nem engedhetjük meg, hogy Iránnak atomfegyvere legyen. Álláspontom világos: soha nem fogom megengedni, hogy Irán nukleáris fegyver birtokában végrehajthassa népirtó célját: Izrael megsemmisítését” – jelentette ki a miniszterelnök.

Válaszában Austin nem nevezte meg Iránt. Azt mondta, azért érkezett Izraelbe, hogy kinyilvánítsa az amerikai fél „kívánságát az őszinte konzultációkra, mivel a két országnak ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie a Közel-Keleten.”

Times of Israel – Bassa László

Címkék:emberrablás, Irán, Izrael, kiberháború, Natanz

[popup][/popup]