Hogyan okulhatna az Orbán-rendszer tapasztalataiból a zsidó közösség?

Nehéz tizenhat éven van túl az ország, s benne a zsidó közösség is.

A társadalom alrendszereit erősen irányítani kívánó, korrupt, represszív rendszer működött körülöttünk. Félelemkeltéssel, propaganda-médiával, a legalitás határait áthágó vagy azokat feszegető eszközökkel igyekezett kontrollt gyakorolni. Zsidó szempontból leginkább értékelhető vonása a jó kapcsolat fenntartása volt Izraellel – vagy inkább annak Benjamin Netanjahu vezette kormányával.

Az Orbán-rendszer a magyar zsidó közösséget is erősen befolyásolta. Az EMIH-et feltőkésítve, megtörni próbálta a legnagyobb érdekképviselet, a Mazsihisz hegemóniáját, és megvásárolva bizonyos embereket, megosztotta és egymás ellen fordította a Mazsihiszen belüli csoportokat is. A cukor és korbács romlott eszközeit használta, kormánysajtójában – és szövetségesei által a zsidó közösségben is létrehozott revolverlapban (Smúzoló) – uszított, pellengérre állított több zsidó vezetőt, másokat ellenükben támogatott, és aláásta a magyar zsidóság legitim vezetését.

A visszanyert szabadság állapotában először a tényfeltárásnak és dokumentálásnak kell helyet kapnia – ahogy erre Gábor György filozófus is célzott az elmúlt napokban. Különös jelentősége van az elmúlt tizenhat évben keletkezett dokumentumok megőrzésének.

Egy józan közösség tényfeltáró bizottságot hozna létre ilyen helyzetben tudományos intézetei, testületei közreműködésével történészekből, közéleti vezetőkből és akár gazdasági szakemberekből, hogy megállapítsa, hogyan jártak el a közösség vezetői: mi volt a kényszerpálya, mi volt szükséges és józan kompromisszum, mi volt a hősies áldozat, mi volt a felesleges kockázatvállalás, és mi volt a túllihegett lojalitás. (Így kellett volna már tenni 1990 után is – ez a számvetés a zsidó közösségen belül – akkor – elmaradt.)

Minthogy legalább két szervezetvezetési koncepció – egy bátrabban ütköző és egy konfliktuskerülő – jellemezte az elmúlt időszakban a Mazsihiszt is, úgy volna méltányos, ha mindkét irányzat vezetői delegálhatnák képviselőiket e bizottságba, melynek azt kellene feltárnia, milyen gazdasági, politikai, intellektuális és morális kihívások érték a közösséget és vezetését, ezeket hogyan kezelték, és milyen tényleges eredményeket értek el.

Illő volna, ha a tényfeltárás után egy konferencián vitatnák meg a tapasztalatokat, és ha kell, kerekasztalon ütköztetnék álláspontjaikat, majd ezeket rögzített formában is hozzáférhetővé tennék.

Egy ilyen típusú tényfeltárás és eszmecsere azért is hasznos volna, hogy a másfél évtizedes fojtott légkör következtében a közösségben keletkezett feszültségek, korábban ki nem mondott gondolatok méltó formában fejeződhessenek ki, és a közösség okulására, épülésére szolgáljanak.

Minderre persze kevés a remény. Egy olyan intellektuális fórum azonban, mint a Szombat, nem teheti meg, hogy ne figyelmeztessen a fentiek szükségességére.