Heisler a Sorsok Házáról: Bennünket az EMIH nem keresett meg

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó, munkatársaival együtt ma mutatta be a Sorsok Háza új koncepcióját a Nemzetközi Holokausztemlékezet Szövetség (IHRA) ülésén. Ennek során elhangzott, hogy megkeresték („reached out”) a Mazsihiszt is.

Heisler András

Felhívtuk Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét: reagáljon Köves Slomó szavaira.

Heisler a Szombatnak ezzel kapcsolatban elmondta, semmiféle formális megkeresés nem történt, a Sorsok Házával kapcsolatos legújabb fejleményekről a sajtóból értesültek. Annyi igaz, hogy Köves Slomó a Mazsihisz-választásokat megelőzően, informálisan találkozott néhány közgyűlési taggal, de ezek a „titkos” megbeszélések magánjellegű próbálkozások maradtak. Ez talán még rosszabb, mintha semmi sem történt volna, hiszen úgy lehet értelmezni, mintha Köves Slomó a hátsó kapun próbálkozott volna bejutni a Mazsihisz berkeibe. Heisler elmondta, az ilyenfajta párbeszédnek nem híve, azt nem tudja támogatni.

– Abban vagyunk érdekeltek, hogy a Sorsok Háza világszínvonalú kiállítás legyen – ismételte meg álláspontját a Szombatnak az elnök. – Azonban továbbra is a kormányt tekintjük partnerünknek ebben a kérdésben, és ha bármilyen megkeresést kapunk, akkor a kormánynak kívánunk válaszolni – szögezte le.

 

Kapcsolódó cikkek:

Bemutatta a Sorsok Háza új koncepcióját az EMIH

Köves Slomó: Schmidt Mária nem vesz részt a Sorsok Háza új terveinek kidolgozásában

 

 

Címkék:Sorsok háza

[popup][/popup]