Bemutatta a Sorsok Háza új koncepcióját az EMIH

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Sorsok Háza új terve nem kerüli meg a nácibarát magyar vezetők felelősségét – ezt ígérte az EMIH delegációja a vitatott intézményről a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetségnek (IHRA).

Sorsok Háza prezentáció Luxemburgban az IHRA plenáris ülésén június 4-én. A szakértők után a politikai delegációk is megismerkednek a tervvel. Balról a harmadik Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai integrációs államtitkára, negyedik Köves Slomó EMIH vezető főrabbi

Hétfőn mutatták be az új koncepciót a kormányközi együttműködés szervezetének találkozóján Luxemburgban tartott összejövetelén.

Az új terv – írja a Jewish Telegraphic Agency – nem tagadja Magyarország kollaborációját a náci Németországgal a Holocaust idején – ami az eddigi késlekedést okozta és vitákat váltott ki.

A múzeum a fasiszta mozgalom magyarországi és európai társadalmi támogatásával is foglalkozik majd, melyet “a kommunista fenyegetésre adott válaszként” értelmez.

8000 négyzetméteren, kényszermunka tábort formázva alkotják meg a Sorsok Házát, és „törekszenek arra, hogy elkerüljék az erkölcs és felelősség kérdéseinek trivializálását és átpolitizálását a részvétel és passzivitás, a bűnrészesség és az ellenállás kérdéseiben” – áll az EMIH által előterjesztett anyagban.

Mint ismeretes, a Sorsok Háza évek óta tartó vitákat váltott ki – s legutóbb múlt héten került szóba, amikor az új koncepció mellett az új szakértők bevonásáról adott hírt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija. Két nyugdíjas izraeli, illetve amerikai történészről, korábbi intézményvezetőről, és egy az ultraortodox zsidó vallási közösségbe tartózó szakemberről beszélt, akik a hazai alkotógárda mellett a szakmai hátteret biztosítják.

„Az előkészítő munkákat Yitzhak Mais professzor vezeti, aki húsz éven át a Jad Vasem történelmi igazgatójaként dolgozott, valamint a New York-i Holokauszt Múzeum egykori igazgatója, David Marwell is részt vesz benne”. Ugyancsak bekapcsolódott a munkába Esther Farbstein izraeli történész – árulta el Köves.

“Az új koncepció részletes terveit 3-4 héttel ezelőtt a kormány is jóváhagyta” – tette hozzá.

A keddi luxemburgi vetített képes prezentáció során (képünkön) Biró Ákos, Botos János, Dombi Gábor, Haraszti György, Kovács Gergely, Kovács Tamás, Pelle János és Surányi András neve jelent meg hazai közreműködőként a Sorsok Háza kiállításának megalkotásában.

A tervek szerint a Sorsok Háza megalkotása hat hónaptól két évig terjedő időszakot vehet igénybe – áll az IHRÁ-nak most előterjesztett dokumentumban.

[popup][/popup]