Hamaszról, gyűlöletről – Portugáliából

Portugáliában pár héttel ezelőtt a nyári szünetben az óceánparti buszon utazva, egy idős portugál úr hallotta, hogy a gyerekünk a nyelveket keverve beszélget, ezért megkérdezte, hogy „na és kisfiú milyen nyelveket beszélsz még?” Az 5 éves fiam kihúzta magát és büszkén rávágta, hogy „héberül!” – „Hát, mostanában, sajnos, nem nagyon szeretik a zsidókat!” – mondta az úr a buszon.

A 300-ak elnevezést hadd kölcsönözzem Gábor Györgytől. Több embert is személyesen ismerek a 300-ak közül, szeretem, tisztelem őket évek, évtizedek óta. Hiszem, hogy a jóindulat, jószívűség, az emberségesség, az igazságosság, az emberi méltóság tisztelete, az emberi jogok tiszteletben tartása a legfontosabb értékek a számukra.

Azok közül a vélemény-cikkek közül, amiket olvastam a petíció ügyében, hozzám Gábor György reakciója és véleménye áll a legközelebb, hiszen semmi szélsőségest, sem gyűlölködőt nem tartalmaz, csak egyszerűen elmondja a véleményét arról, hogy a petíció miért van a vitát egyértelműen elutasítóan megírva. Gábor Györgynél én még sokkal elkeserítőbben látom ezt a helyzetet, azt figyelembe véve, hogy a világban mekkora méretű és jelentőségű antiszemita, Izrael-ellenes kampány folyik.

12 évvel ezelőtt költöztünk el Magyarországról Portugáliába, aminek több különböző, egymástól független tényezője is volt, de az egyik igen nyomós oka az volt, hogy családommal úgy éreztük, hogy nagyon erősödött Magyarországon az antiszemitizmus. Akkor, 2013-ban az 5 éves lányunkat megkérdezte kedvesen egy budapesti étteremben a pincérnő, hogy „melyik oviba jársz?”, lányunk azt válaszolta, hogy a „Benjamin, zsi… oviba”. Nem merte kimondani a szót, ami „dó”-val folytatódott volna. Ennél a jelenetnél összenéztünk a feleségemmel, egyszerre bólintottunk és azt mondtuk: menjünk! Nem az étteremből haza, hanem az országból el.

12 évvel később itt Portugáliában pár héttel ezelőtt a nyári szünetben az óceánparti buszon utazva, egy idős portugál úr hallotta, hogy a gyerekünk a nyelveket keverve beszélget, ezért megkérdezte, hogy „na és kisfiú milyen nyelveket beszélsz még?” Az 5 éves fiam kihúzta magát és büszkén rávágta, hogy „héberül!” – „Hát, mostanában, sajnos, nem nagyon szeretik a zsidókat!” – mondta az úr a buszon.

A portugál közélet végtelenül nyugodt, nem divat a politikai vita-műsorokban az agresszív viselkedés, nem illendő még az sem, hogy egy-egy képviselő jelölt a parlamenti választási vita-műsorban felemelje a hangját. Nem intelligens viselkedés – mondják itt. A foci kommentátorok beszélhetnek felhevülten, persze ez csak a beszéd hangerejére vonatkozik a mondanivalóra nem. A focimeccsek utáni tévés vitákban van olyan, hogy hárman-négyen is hevesen kiabálnak egyszerre, de ez a közéleti, politikai vita-műsorokban elképzelhetetlen Portugáliában. A közélet stílusára általában elmondható az, hogy nagyon mérsékelt. Antiszemita hangokat 2023. október 7 előtt a médiában sohasem lehetett hallani. Most is összetehetjük a két kezünket – egyelőre – hiszen Franciaországhoz vagy Hollandiához képest nagyon visszafogottan zajlik a diskurzus a gázai állapotokról. A legharcosabb Izrael ellenes, szélsőbaloldali párt a Bloco de Esquerda, aminek a vezetője ahelyett, hogy munkáját végezné a portugál parlamentben, most épp Gáza felé hajózik Greta Thunberggel. Az jó hír, hogy a Bloco de Esquerda az ez évi előrehozott választásokon – rengeteg anti-izraeli, pro-palesztin demonstráció megtartása után – az eddigi állapotokhoz képest mandátumot, százalékot vesztett, vagyis rosszabb eredményt ért el, mint, ahogy előtte állt. Tehát nem volt jó biznisz az antiszemita politika.

Mint sajnos mindig az emberiség történelme során az elmúlt években is számos háború zajlott, zajlik, milliók haltak és halnak meg. A nemzetközi statisztikák szerint 10 másodpercenként hal meg a Földön egy gyerek éhség miatt. Rengeteg szörnyűségről láthatnánk híradásokat a tévében, médiában, mégis csak egyetlen egy témáról lehet híreket látni folyamatosan, kampányszerűen. Gázáról állandóan szó van, a többi háborúról szinte soha senki sem beszél, mert úgy látszik, nem érdekel senkit. „No Jews, No News” – szokták mondani. Ha 600 ezer jemenit lemészárolnak az nem hír, mert Izrael, a zsidó állam nem volt érintett. Az október 7-ei terrortámadás után Ukrajnát közel másfél évre teljesen elfelejtette a portugál média, és az összes többi a világban zajló háború gyakorlatilag nem létezik a portugál nyilvánosság számára. Tehát az átlagember azt látja, hogy a világ első számú és egyetlen problémája Gázában van, semmi más nem történik és a kampány eredményeként leszűri a valóságtól teljesen elrugaszkodott konzekvenciát: a zsidó állam maga ördög.

A médiában a Hamasz híreit látjuk, olvassuk. Minden hírnél, híradásnál „korrektül” hozzáteszik, hogy a „Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium szerint”. Mintha ez egy hiteles, megbízható forrás lenne és így az adott média-cég, az újságíró „tiszta” lenne, hiszen ott a forrás. Vagyis egy olyan durva, brutális terror-szervezetet tartunk „korrekt” és „megbízható” hírforrásnak, aminek a működésének az az alapja, az az alap célja, hogy az összes izraelit kivégezze, Izraelt a folyótól a tengerig elpusztítsa, eltörölje a Föld színéről, letörölje Izraelt a térképről örökre. A békéről, békés egymás mellett-élésről a terror-szervezet hallani sem akar. Végcélként pedig, ha lehet a világ összes zsidóját, majd a nyugatot is a teljes pusztulásba vigye. Erre szokták az izraeliek azt mondani, hogy „Hé, nyugat, mi csak az előétel vagyunk, de ti lesztek a főétel!”Attól a „minisztériumtól” idéznek a portugál (és egyébként sajnos a világ legtöbb médiumában), amit ez a brutális terror-szervezet irányít. A legtöbb esetben senki sem néz utána semminek, csak simán leközlik a Hamasz hazug, propaganda híreit, adatait, számait. Egy amerikai, pár éves internetes médiacég, amelyet Bari Weiss (volt New York Times újságíró) alapított a „The Free Press” megdöbbentő tényeket publikál arról, hogy a mainstream média mennyire felelőtlenül, ellenőrzés nélkül jelentet meg bármit, amit a terror szervezet közöl és így hazudik a gázai helyzetről. Szerencsére nem ők az egyetlenek, ha egy újságíró tényleg tájékozódni akar, akkor néhány perc alatt eljuthat megbízható, nem a terrorista szervezet által kommunikált adatokig.

Portugáliában október 7-e előtt nem voltak antiszemita atrocitások. Mára azonban rendszeressé vált, hogy izraeli állampolgárokat diszkriminálnak, nem szolgálnak ki az éttermekben, sok helyen ki is írják explicit módon, hogy „izraelieket nem szolgálunk ki!” Coimbra város legendás hírű, sok száz éves egyeteméről egy ösztöndíjas, izraeli szoftvermérnöki PhD-ját író diák kilépett az őt ért folyamatos és agresszív antiszemita támadások miatt. Coimbrában komoly Izrael-ellenes plakát-kampány is zajlik, a számtalan antiszemita üzenet közül a legijesztőbbek: „Yahya Sinwar egy hős volt!”, „Sinwar a király!”, „Mi mind Yahya Sinwar vagyunk!” Két izraeli fiatal egy zenei fesztivált akart szervezni vidéken, de a portugál pro-palesztin lobbi olyan erős volt, hogy a fesztivál nem jöhetett létre. És sajnos még bőven sorolhatnám.

Az anticionizmus antiszemitizmus. Az Izrael-ellenesség antiszemitizmus. Most még „csak” izraeli állampolgárok kerülnek hátrányba. Ebben durva, szélsőséges, elkeserítő nemzetközi áramlatban könnyen lehet, hogy hamarosan bármilyen zsidó ember a kirekesztés és gyűlölet áldozata lesz, állampolgárságra való tekintet nélkül.

Megjelent a ház a falán a jel is: egyre több helyen látunk horogkeresztet, a háború megkezdése után nem sokkal a „Free Palestine” feliratot festették a portói zsinagóga falára, Lisszabon tele van hatalmas vörös „Népirtás”, „Folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz!” és hasonló antiszemita, anticionista feliratokkal, rajzokkal.

Befejezésnek nem tudok mást írni, mint azt, hogy: Am Israel Chai!

 

A szerző Portugáliában élő klasszikus zenész, zenetanár, dokumentumfilmes