Ferenc pápa  Auschwitzban imádkozott

Írta: Lucie Szymanowska/MTI - Rovat: Politika, Történelem

Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban kezdte péntek délelőtt lengyelországi zarándoklatának harmadik napját.

AP Photo/Gregorio Borgia

AP Photo/Gregorio Borgia

A látogatás – melynek során a pápa az auschwitzi tábor hírhedt kapujánál és Maximilian Kolbe halálcellájában, valamint az áldozatok auschwitz-birkenaui emlékművénél is imádkozott – beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott.

A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik. Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: “Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”

A szentatya Beata Szydlo kíséretében látogatott Auschwitzba. A lengyel kormányfő anyai dédapja az auschwitzi haláltábor egyik áldozata volt.

A katolikus egyházfő a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül lépett be a volt Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imában merült el. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.

Az ima után Ferenc pápa odalépett az egykori náci német haláltáborok 12 túlélőjéhez, s a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikét rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta. A foglyok egyike ezt követően egy meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte.

Pápa túlélők

A pápa túlélőkkel fog kezet (Reuters fotó)

A pápa Maximilian Kolbe halálcellájában is imádkozott a 11. számú barakkban. Kolbe éppen 75 éve, 1941. július 29-n önként jelentkezett, hogy egy családos fogolytársa helyett vállalja az éhhalált, amelyre a táborparancsnok ítélt tíz rabot egy fogolytársuk szökése miatt. Az utolsóként életben maradt ferencessel a hóhér egy fenol-injekció beadásával végzett.

A szentatya csendben imádkozott, egyedül ülve egy faszéken a szentté avatott szerzetes kivilágítás nélküli halálcellájában.

Az ima után bejegyzést tett az auschwitzi múzeum emlékkönyvébe. A pápa egyetlen, pénteken Auschwitzra vonatkozó szóbeli üzenete úgy hangzik: “Uram irgalmazz a népednek! Bocsásd meg ezt a nagy kegyetlenséget!”

Ferenc pápa ezután az egykori Auschwitz II-Birkenau táborba vonult át, ahol a megsemmisítő tábor áldozatainak emlékművénél imádkozott, és a csendes elmélkedést követően Michael Schudrich, Lengyelország főrabbija a Mélységből kiáltok hozzád, Uram kezdetű zsoltárt énekelte el héberül.

A 130. zsoltár héber változata után Markowa község katolikus plébánosa lengyel fordításban olvasta fel a szöveget. A kelet-lengyelországi Markowában a második világháború alatt a nácik a nyolcgyermekes lengyel Ulma családot kivégezték zsidók rejtegetése miatt. A pénteki ünnepségen jelen voltak a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által a Világ Igaza címmel kitüntetett Ulma házaspár rokonai is.

A katolikus egyházfő az ima után 25, a Világ Igaza címet viselő személlyel találkozott, mindegyikkel kezet fogott. A birkenaui emlékműnél jelen volt a haláltáborok több túlélője is.

Péntek kivételével – amikor csak Ferenc pápa és korlátozott számú küldöttség látogatott Auschwitzba – a keddtől vasárnapig tartó krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) résztvevői is elzarándokolnak az auschwitzi múzeumba. Az intézmény közel 400 ezer zarándok számára teszi lehetővé a látogatást.

Az auschwitzi koncentrációs tábort 1940-ben hozták létre a nácik, eredetileg lengyel foglyok számára. Az Auschwitz II-Birkenau koncentrációs tábor két évvel később jött létre. Az auschwitzi múzeum szakértői hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legalább 1,1 millió volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, ők alkották a zsidók legnépesebb csoportját, s nagy többségüket órákkal megérkezésük után a tábor gázkamráiban elpusztították.

[popup][/popup]