„Évekbe fog telni, mire Izrael újra készen áll arra, hogy tárgyaljon a palesztinokkal”

Interjú Maya Kadosh-sal, Izrael Állam új magyarországi rendkívüli és megbízott nagykövetével.

Maya Kadosh március 31-én adta át megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöknek. Kadosh tapasztalt diplomata. Kinevezése előtt a külügyminisztérium koordinációs és tervezési osztályát, és egyben Gideon Szaár külügyminiszter politikai stábját irányította. Korábban az előző külügyminiszter, Jiszráel Kac politikai tanácsadója volt. Azelőtt több országban látott el külszolgálatot, például az USA-ban és Indiában.

A nagykövet asszony a jeruzsálemi Héber Egyetemen végzett a Nemzetközi Kapcsolatok és Közel-keleti Tanulmányok szakon 1997-ben.

A megbízatása előtt milyen kapcsolata volt Magyarországgal?

Egyszer jártam itt turistaként, és a kabinetfőnöki tisztségem rövid ideje alatt más országokhoz képest gyakran megfordultam Magyarországon. De személyes kapcsolatom eddig nem volt. A nagyszüleim Lengyelországból származnak, ezért jól ismerem az európai zsidók történetét.

Melyek az első benyomásai Magyarországról, valamint az itteni a zsidó életről?

Először is, Magyarország egy gyönyörű ország, tele természeti szépségekkel és kedves emberekkel. Bárhová megyek, az emberek szívélyesek és kimutatják Izrael iránti barátságukat. Az itteni zsidó élet példaként szolgál arra, hogyan kell a zsidó közösségeknek biztonságban élniük, büszkéknek lenniük identitásukra, és részeseinek lenniük a közösségnek, valamint az ország életének és a gazdaság építésének. Látom, hogy az itteni emberek nagyon aktívan részt vesznek a közéletben, védik a jogaikat, de ugyanakkor vissza is adnak az országnak, amelyben élnek. Ez nagy hatással van rám.

Melyek az Ön fő céljai nagykövetként?

Az első és legfontosabb cél a kétoldalú jó politikai kapcsolatokat fenntartani, és ha lehet, még jobban elmélyíteni. Nagykövetként ez nagyon fontos a számomra. Sokszor Magyarország az egyetlen ország, vagy egyike azon keveseknek, amely kiáll Izrael mellett az Európai Unión belül. Szeretném ezt a politikai összhangot, barátságot, sőt mondhatni szövetséget, az emberek szintjére levinni, hogy érezzék, hasonló értékeket képviselünk, együtt tudunk dolgozni olyan területeken, amelyek mindkét ország számára fontosak, például kulturális téren. Sok közös érdeklődési területünk van. Szeretném, ha az izraeli nagykövetség ezekben sokkal aktívabb lenne.

A közelmúltban 28 ország és az EU azonnali tűzszünetet követelt és elítélte Izraelt a humanitárius segítségnyújtás terén tanúsított elégtelen teljesítményéért. Hogyan válaszolna ezekre a vádakra?

Nyilvánvaló, hogy az emberek szenvednek Gázában, főleg a Hamász miatt. Ha megnézzük a beérkező segélyek mennyiségét – amelyek nemcsak Izraelből, hanem Egyiptomból, Jordániából és más országokból is érkeznek – akkor azt látjuk, hogy ezek jelentős részét nem osztják szét, hanem elrejtik, vagy a Hamász elorozza. Eközben látjuk a gázai gyerekekről készült képeket. Az első, aki ezért a helyzetért felelőssé tehető, az a Hamász. A Hamász fogva tartja az izraeli túszokat. Már régen befejezhette volna ezt a háborút, szabadon engedhette volna a túszokat, és megkaphatta volna az összes élelmet, amit csak akart. Izrael az Egyesült Államokkal együtt létrehozott egy mechanizmust, amelynek segítségével közvetlenül a civilekhez juttatják el az élelmiszereket. A Hamász azonban megfélemlíti őket, hogy ne menjenek az elosztóközpontokba. Megfélemlít más szervezeteket is, amelyek emiatt nem együttműködőek. Sajnos ilyen az EU és az ENSZ is. Jelenleg több mint 900 teherautó várja, hogy kirakodják őket.* Mi beengedtük őket Gázába, de az ENSZ még mindig nem veszi át ezeket és úgy tűnik, hogy az ENSZ most inkább Izraelt hibáztatja, ahelyett, hogy a palesztin gyermekeket ellátná. Ez nagyon sajnálatos.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Kaya Kallasszal és csapatával folyamatosan konstruktív megbeszélések folynak, gyakran látogatnak Izraelbe. Megállapodás született arról, hogy újabb határátkelőhelyet nyitunk meg, hogy több, pontosan meghatározott mennyiségű segélyt lehessen bevinni. Izrael eddig mindenben betartotta az egyezményt, de hogy ezután mi történik, azzal az EU már sajnos nem feltétlenül foglalkozik. Tehát sok segély érkezik Gázába, de nem jut el a lakossághoz, és ez azért van, mert a Hamász még mindig jelen van a Gázai övezetben.

Az Unióban vannak többé-kevésbé Izrael-barát, illetve meglehetősen barátságtalan országok. Mondana néhány példát ezekre?

Szerintem ez elég egyértelmű. A barátságtalan oldalon Spanyolországot, Szlovéniát és Írországot említeném. A barátságos oldalon mindenképpen megemlítendő Németország, Magyarország, Csehország, Románia, Bulgária, Görögország, Ciprus és Olaszország. Tehát sokkal több ország támogatja Izraelt, mint amennyi ellene van. Az Izrael-ellenesek viszont rendkívül hangosak, és néha ezek határozzák meg az alaphangot a média felé, vagy akár a tárgyalótermekben is. Ez nagyon sajnálatos, mert ahogy látjuk, a legtöbb tagország sokkal inkább barátsággal viseltetik Izrael iránt.

Amennyire tudjuk, két szervezet oszt élelmiszert Gázában. Az egyik a Gázai Humanitárius Alap (GHF), amelyet amerikai magánvállalkozások működtetnek amerikai-izraeli kooperációban, a másik pedig az UNRWA.

Az UNRWA már nem aktív. Mondjuk úgy, hogy feladatát most az ENSZ látja el. Tehát két szervezetnek, a GHF-nek és az ENSZ-nek kellene szétosztania a segélyeket. A GHF teszi is a dolgát, az ENSZ viszont nem osztja az élelmiszert, holott ott vannak a teherautóik. Bár ez az ő felelősségük, nem élnek ezzel a lehetőséggel. A szállítmányokat aztán vagy a Hamász lopja el, vagy az emberek veszik magukhoz, vagy csak ott állnak a határátkelőhelyeken, és egyáltalán nem történik velük semmi.

Izrael azt szeretné, hogy a GHF legyen kizárólag felelős az élelmiszerosztásért?

Nem. Miután engedélyeztük az ENSZ teherautóinak a Gázába való bejutást, elvárjuk, hogy az ENSZ ossza szét az élelmiszert az embereknek, de ők ezt nem teszik.

Ez eléggé ellentmondásos.

Nem hiszem, hogy az ENSZ tagadná ezt. Azt nem állítják, hogy Izrael nem engedi be a teherautóikat Gázába. Most azt mondják: Igen, tudjuk, hogy a kamionok Gázában vannak, de nem érezzük magunkat elég biztonságban ahhoz, hogy elosszuk az élelmiszert. Nos, rendben van, ha nem érzik magukat elég biztonságban, akkor adják át a GHF-nek. De ezt sem akarják megtenni. Így végül ezek a teherautók, tele élelmiszerrel, ott állnak a tűző napon, és a rakományuk nem kerül elosztásra.

A nyugati média tele van vádakkal, miszerint izraeli katonák válogatás nélkül lőnek a segélyért sorban álló palesztinokra. Hogyan válaszolna erre?

Már többször is bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. Az izraeli katonák csak akkor lőnek, ha úgy érzik, hogy az életük veszélyben van. Sok esetben láttuk, hogy a palesztinok túl közel kerültek a katonákhoz. Hallani lehet (felvételeken – a szerk.), ahogy a parancsnok kiabál: „Ne lőjetek! Ne lőjetek! Ne lőjetek!”, és hagyják, hogy az emberek elvegyék az árukat a platókról, mert az ENSZ nem osztja szét ezeket. Minden alkalommal, amikor ilyen eseteket vizsgálnak, a nemzetközi közösség maga cáfolja a vádakat. Az ilyen történetek a palesztin propaganda részét képezik, amely nem felel meg a valóságnak.

Beszéljünk most a háborúról. Közel két évnyi háborúskodás után mi maradt meg a Hamász katonai erejéből?

Elég ahhoz, hogy túszokat tartson fogva és elég ahhoz, hogy ellopja a humanitárius segélyeket, ami mindkét esetben megengedhetetlen. Emellett időnként azt is látjuk, hogy még mindig képesek rakétákat lőni Izraelre. Sok eredményt értünk el ebben a háborúban. Szerintem sikerült megölnünk a vezetés nagy részét, megsemmisítenünk az infrastruktúrájuk nagy részét, és megfosztanunk őket sok képességüktől. De még mindig vannak kapacitásaik. Tehát, ha Izrael most kivonulna Gázából, a Hamász ujjászervezhetné magát. Mivel az infrastruktúra még mindig ott van, néhány vezető még mindig az alagutakban rejtőzik, és szinte naponta sikerül károkat okozniuk a hadseregünknek. Ám Izrael és az izraeliek október 7-e után nem tudnak nyugalomban élni, amíg a Hamász jelen van a határokon. Tovább kell harcolnunk ez ellen a terrorista szervezet ellen.

Mi jelentené a teljes katonai győzelmet a Hamász felett?

Először is, az összes túsz szabadon bocsátása. Ez döntő fontosságú. Ez az izraeli társadalom vérző sebe. Nem hiszem, hogy lehetséges katonai győzelem a túszok szabadon bocsátása nélkül. Mint tudják, 50 túsz van Gázában. Néhányan meghaltak, néhányuk él. A második kérdés a Hamász infrastruktúrájának a felszámolása. Hogy többé ne legyenek képesek fenyegetni városainkat, falvainkat, határainkat és egyéb területeket, és ne legyen erejük újjászerveződni. Semmi nem lesz olyan, mint korábban volt, de az a tény, hogy már elég gyengék, nem elegendő. Teljesen fel kell számolnunk az infrastruktúrájukat.

Lehetséges lesz ez az elkövetkező egy-két évben?

Nem hiszem, hogy ez idő kérdése lenne. Személy szerint remélem, hogy nem fog két évig tartani. Ez katonai döntések és tárgyalások kérdése. Ne feledjék, hogy a túszok miatt eléggé meg van kötve a kezünk. Az Izraeli Védelmi Erők által a harcok során alkalmazott erő mértéke a túszok biztonságának a függvénye. Nem mindent teszünk meg a harcmezőn, amit megtehetnénk. Így a győzelem megállapodás kérdése is lesz, amikor majd eljön annak az ideje. Izrael újra és újra igent mondott Witkoff (Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja – a szerk.) összes ajánlatára és kompromisszum-javaslatára, kellően rugalmas is volt, de a Hamász egyre több követeléssel állt elő. Jelenleg tehát nem úgy tűnik, hogy a Hamász keresné a konfliktus lezárását.

Általánosságban véve, milyen együttélés lehetséges Izrael és a palesztinok között belátható időn belül?

Úgy gondolom, hogy a közeljövőben az egyetlen lehetséges együttélés az, ha Izrael erőpozícióból indul ki. Október 7-e traumatikus esemény volt az izraeli nép számára. Az emberek ma már nem bíznak semmiben, sem az együttélésben, sem a békefolyamatban. Először is Izraelnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy megvédhesse magát. Rendelkeznie kell a megfelelő területekkel, határokkal, technikai és katonai eszközökkel ahhoz, hogy elég erős legyen. Ha pedig a palesztinok ilyen körülmények között tárgyalni akarnak, ami azt is jelenti, hogy nem lesznek képesek fenyegetni a biztonságunkat, akkor szerintem Izrael nyitott lesz erre. Évekbe fog telni, mire Izrael újra készen áll arra, hogy tárgyaljon a palesztinokkal.

A médiában időnként megjelennek hírek a zsidó telepesek palesztinok elleni erőszakos cselekményeiről és földfoglalásokról. Mennyire súlyos ez a helyzet, és milyen mértékben felelősek a telepesek a feszültségekért és az ellenségeskedésért?

Több százezer ember él Júdeában és Szamáriában. Sokan városokban élnek, vannak egyetemeik, iskoláik és kulturális rendezvényeik, élik a mindennapi életüket. Legtöbbjük úgy él, ahogy az emberek itt Magyarországon. Mondjuk 99,98 százalékuk nem csak békés, hanem együttműködik a palesztinokkal. A palesztinok most is a telepeken, a közös gazdasági övezetben és az ipari körzetekben dolgozhatnak. És van egy nagyon-nagyon csekély kisebbség, amely erőszakos, és ez nagyon sajnálatos. Ez Izraelben törvénybe ütközik, ezért ezeket az embereket letartóztatják, bíróság elé állítják és Izrael megbünteti őket. Mi ezt nem támogatjuk, ez nem a kormány politikája, és amikor ilyen cselekmények történnek, fellépünk ellenük.

És mi a helyzet a földfoglalásokkal?

Ha illegális cselekmények történnek Júdeában és Szamáriában, a hadsereg fellép ellenük. Sokszor kapunk képeket arról, hogy a hadsereg kilakoltatja a telepeseket a palesztin állampolgárok tulajdonában lévő földekről.

Október 7-e óta hatalmas antiszemita hullám söpör végig a Nyugaton. A zsidókat még azzal is vádolják, hogy támogatják az „izraeli népirtást”. Sok országban a zsidók elvesztették bizalmukat saját hazájukban, és fontolgatják, hogy Izraelbe költözzenek. Ön szerint honnan ered ez a mély antiszemitizmus, és mi lehet a kapcsolata október 7-ével?

Az antiszemitizmus sajnos nem új jelenség, évszázadok óta ismerjük. Vannak hullámai, és jelenleg egy szörnyű hullám kellős közepén vagyunk, ami leginkább abból fakad, hogy nem érzik Izraelt elég erősnek. Amikor Izrael nem elég erős, akkor általában a zsidó közösségek sem elég erősek. Ez az összefüggés, amit mindig látunk. Ha egyes emberek úgy érzik, hogy támadhatják a zsidó államot, akkor azt hiszik, nekieshetnek a zsidóknak is. Ez azzal kezdődik, hogy a palesztinok támadják Izraelt. Aztán külföldi izraeli célpontok ellen fordulnak, például izraeliek tulajdonában lévő éttermek, szállodák ellen. Sokan úgy gondolják, hogy ez még rendben van, mert ez nem a zsidók, hanem az izraeliek ellen irányul. De amint az utcára vonulnak a tüntetők, azonnal megjelenik a jobboldali „klasszikus” antiszemitizmus is, és elkezdik rongálni a zsinagógákat, megtámadni a rabbikat és így tovább. Valahányszor Izrael erős és megvédi magát, az azonnal hatással van a zsidó közösségekre is. Izrael kissé gyenge pozícióban van október 7-e óta, és szerintem ez is hatással van a zsidó közösségek biztonságára. Egyes országokban legálissá vagy legitimmé válik az izraeli politikát erőszakosan kritizálni, ami hatással van a zsidó közösségek biztonságára.

Ha már az antiszemitizmusról beszélünk: a jelenlegi magyar kormány intézkedései szerintem példaként szolgálhatnak sok ország számára. Magyarország nem csak beszél az antiszemitizmus elleni küzdelemről, hanem cselekszik is. Amit például a minap a Kneecap kitiltásáról láttunk, az nagyon erős üzenetet hordoz: igen, lehet palesztinbarátnak lenni, de ha valaki terrorista szervezeteket és Izrael Állam megsemmisítését támogatja, az ebben az országban nem elfogadható. Ha megnézzük az oktatási rendszert, láthatjuk, hogy beépítik a holokausztról, a zsidó értékekről, a zsidóság fogalmáról és a zsidókról szóló tartalmakat. A zsidókat – a zsidó közösséggel együttműködve – az egész tananyagba beépítik, nem csak ott, ahol a holokausztról van szó. Az emberek ugyanis néha félnek azoktól, akiket vagy amiket nem ismernek. Biztos vagyok benne, hogy vidéken vannak olyanok, akik még soha nem találkoztak zsidóval. Ha az irodalom- vagy történelemkönyvekben szerepel egy történet egy zsidóról, aki valamilyen pozitív esemény részese volt Magyarország történelmében, akkor megértik, hogy ezek is ugyanolyan emberek, mint bárki más. Sok olyan tevékenységet látok, amely a holokauszt emlékének megőrzését, a temetők helyreállítását szolgálja. Nem mindenhol veszik ezeket ennyire komolyan. Mindez nagyon fontos.

* Az interjú július 25-én készült. A szerk.