Élet Menete – Bonyhádon

A vidéki Magyarországon első alkalommal, 2026. április 23-án, megtartották az Élet Menetét Bonyhádon.

Bonyhád lakosságának 15 százaléka vált a holokauszt áldozatává. A kisváros modernizációjában, polgárosodásában, kultúrájában meghatározó szerepet játszó zsidóságból mára nem maradt más, mint a zsinagógáik, temetőik, néhány lakó- és üzletház, valamint az emlékezetük.

Ez az emlékezet azonban élénk, évente sok rendezvény mesél, figyelmeztet a bonyhádi zsidóság múltjára, pezsgő, tartalmas közösségi életére és végül a tragédiájára.

Az emlékezet helyi gondozója, szervezője a civil Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság Egyesület és annak vezetője Hetesi Beáta.

A megemlékezés Fischer Mária botlatókövénél kezdődött, mely nem messze van az 1795-ben épült zsinagógától és az egykori maceszsütődétől valamint a ma már nem álló zsidó iskolától.

Hetesi Beáta megnyitó beszédét így kezdte: ”Ez a nap nem csupán a múlt felidézéséről szól, hanem a jelen felelősségéről és a jövő reményéről is. Emlékezünk mindazokra, akiknek sorsa örökre összefonódott városunk történetével, és tisztelettel adózunk emlékük előtt. Ugyanakkor fontos, hogy tanuljunk a múltból, és közösen tegyünk azért, hogy a megértés, az elfogadás és az emberség legyen a jövő alapja. Kívánom, hogy ez az esemény is erősítse bennünk az összetartozás érzését, és adjon erőt ahhoz, hogy közösen őrizzük a békét, nyitottabb világot építsünk. Hogy soha többé ne lehessen ember embernek farkasa! Célunk az emlékezés, mert a legnagyobb tragédia a felejtés!”

Filóné Ferenc Ibolya, Bonyhád polgármestere hangsúlyozta: kifejezetten egy vallási közösséget vett célba az akkori politika és szíven szúrta vele az egész nemzetet. A mai nemzedék feladata, hogy megismerje a múltat és ne kövesse el az őseik hibáit.

Dr. Szijjártó Gábor, a körzet új, megválasztott országgyűlési képviselője Ady Endrét idézte: „Őrzők vigyázzatok a strázsán. Amikor azokra emlékezünk, akik már eltávoztak, különös megrendüléssel nézünk vissza azokra, akiktől erővel vették el az életüket. Az ilyen visszatekintés nem egyszerű megemlékezés. Ez egy időablak, amelyen keresztül az emberi történelem egyik legsötétebb korszakába pillantunk bele, de nem a borzongásért, sem a puszta részvét miatt, hanem hogy tanuljunk belőle. Nem csak azokról szól ez a megemlékezés, akiket elpusztítottak, hanem – elsősorban – rólunk szól, arról, hogy szembe kell néznünk vele: ha ilyesmi megtörténhetett, és mi nem vigyázunk, hogy soha többé ne fordulhasson elő, az ember voltunk hanyatlása lenne majd.

Ezért hát újra mondom: vigyázzatok a strázsán! John Donne üzenete: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Ha eljut hozzánk John Donne üzenete: akkor közelebb kerültünk az élet tiszteletéhez, a jövőhöz, ahol végképp a múlté lesz minden szörnyűség. Fogjunk össze, lássuk meg a szenvedést, emeljük fel a szívünket, és akkor elmondhatjuk majd: benne őrzünk eleveneket és holtakat, hogy ez a világ az összefogásról az életről szóljon, mondjuk együtt: soha többé soá!”

Dr. Gábor Zsolt muzeológus a bonyhádi zsidóság majd 300 éves történetéről beszélt.

A hivatalos programon kívül, váratlanul szót kért Hoffmester Lajos bonyhádi nyugdíjas kereskedő és elmesélte, hogy katolikus édesapja a 90-es években turistaúton járt Izraelben, amikor is váratlanul meghívták a jeruzsálemi városházára. Ott aztán a város híres polgármestere, Teddy Kollek fogadta és egy elismerő oklevelet nyújtott át neki. Elmondta, hogy édesapja a kereskedő szakmát a bonyhádi Davidovics kereskedő család üzletében tanulta, és 1944 tavaszán gyógyszert és élelmiszert csempészett be a helyi gettóban lévő családnak. Hogy honnan tudták ezt Jeruzsálemben, arról fogalma sincsen.

Ezután elindult a három bonyhádi gimnázium diákjaiból, helyi és vidéki emlékezőkből, túlélő hozzátartozókból álló mintegy hatvanfős menet és végiglátogatták a város különböző utcáiban lévő, kilenc botlatókövet. Minden kőnél egy-egy gimnáziumi diák emlékezett az áldozat életére.

Az élet menete a 220 éves Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium bejáratánál, az egykori zsidó diák áldozatok „Üres padok” emlékjele előtt ért a végére. Ez az az iskola, melyben tanárok és diákok együtt küzdöttek a Volksbund és az antiszemitizmus ellen. Megemlékezésként az iskola 10 tanulója, felváltva beszélt az egykori zsidó gimnazisták itteni életéről, egy hírhedtté vált, 1942-es diákperről, amikor is a pécsi törvényszéken a Volksbund feljelentései nyomán több ízben indult eljárás bonyhádi diákok és tanáraik ellen.

Itt szólalt fel a túlélők hozzátartozói közül dr. Vidor László Budapestről, akinek dédszüleit, nagyszüleit, azok két fiatal lányát Bonyhádról deportálták és Auschwitzban meggyilkolták. Ők Bonyhádon köztiszteletben álló orvosok, jogászok, a kulturális élet szereplői, a helyi újság szerkesztők voltak. Fényképeik ma a zsinagógai kiállítás falain láthatók.

A bonyhádi Élet Menetét Ambláczky Eszter óvónő magyar és héber nyelven előadott gyönyörű énekeivel tette még emlékezetesebbé, teljesebbé.