Egysíkúak

Rögtön valami émelygés, nyugtalanság vesz erőt rajtam, amikor a körülöttem lebegő buborékban egy adott vélemény elkezdi letarolni az ellenvéleményeket, amikor nem a saját szememnek kell hinnem, hanem néhány véleményvezérnek, politikusoknak, akiknek tábora kezd kialakulni. Amikor nem vizsgálódások, viták vannak, hanem kész ítéletek. Megjelennek a jók, meg a rosszak. És nekem mindenképpen tartoznom kell valahova, és el kell hinnem azoknak a valakiknek az álláspontját akkor is, ha esetleg a saját értékrendemmel, vagy akár tényekkel állnak szemben. Akkor valami borzasztó diszkomfort érzés kezd kialakulni bennem.

Ilyen diszkomfort érzésem volt nekem a Covid mindentlezárós időszakában, így éreztem magam a Kneecap kitiltásával kapcsolatban, és most így érzem magam az izraeli kormány, gázai háborút fenntartó döntésével kapcsolatban is. Azt érzem, hogy a legtöbben nem a helyzetet ismerik, hanem a helyzetet elemző politikus, vagy véleményvezér álláspontját, és azt teszik magukévá. Ezekben az esetekben a tények mellékessé válnak, az emberek meg jól informált hívőkké. Politikához nem értek, de a repülésből hoztam egy elképzelt analógiát a fenti helyzetek jobb megértéséhez.

 

A repülés biztonsága

A repülésben első számú szempont a biztonság. Évtizedek alatt vérrel íródtak és kristályosodtak ki azok a szokások és szabályok, amelyek elvezettek odáig, hogy a pár évtizede még halált megvető bátorságot igénylő repülés mára az egyik legbiztonságosabb közlekedési formává vált.

Két eleméről szeretnék mondani pár szót, az egyik az ún. just culture, a másik a swiss cheese model.

A just culture lényege leegyszerűsítve az, hogy amikor egy esemény okát keressük, nem az a cél, hogy a felelőst megbüntessük, hanem az, hogy tanuljunk közösen a hibából. A hiba nem azért következett be, mert rossz az ember, aki elkövette, hanem mert fejlesztésre szorul a rendszer, amelyben az ember működik, például nem megfelelő információval volt ellátva. Az ember néha hibázhat, mert ember, és az ember néha hibázik, vagy nem a megfelelő igazság ismeretében hoz döntést. Ha egy esemény után nem felelőst keresünk, hanem megoldandó feladatnak tekintjük a további események elkerülését, a rendszer továbbfejlesztésének lehetőségét, akkor az adott hiba elkövetője – aki valószínűleg a legjobban informált az eseménnyel kapcsolatban – partner lesz ebben az igyekezetben, nem ellenség, gyanúsított vagy vádlott. Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lesz a helyzet okait elemezni, és a változtatandó paramétereket felülvizsgálni.

A másik fontos elem, a svájci sajt modell azon a felismerésen alapul, hogy egy esemény szinte soha nem egyetlen ok miatt következik be. A balesetek okainak több rétegen, síkon kell áthatolniuk, amíg tényleg bekövetkezik egy komolyabb esemény. A sajt szeletein – mint minden védelmi rétegen – vannak lyukak. Esemény akkor következik be, ha ezek a lyukak átfedésbe kerülnek egymással. Egy esemény vizsgálata során ok-okozati sorrendben visszafelé haladva vizsgáljuk, hogyan juthatott át az ok minden védőrétegen.

Az analógia jobb megértése kedvéért, nézzük, mi történne, ha a légiközlekedési eseményeket politikusok, vagy közösségi média megmondóemberek vizsgálnák ki, vagy próbálnák megoldani? Első körben minden politikus választana magának egyfajta következtetést, ítéletet, vizsgálati végeredményt, amelyet támad, és egy másikat, amelyet védeni fog. Fontos, hogy legyen ellenpolitikus, ellentábor, akikkel szemben majd meg kell védenie az igazát. Fontos, hogy az igazát fogja védeni, mert a politikusnak nem vizsgálat kell, nem eredmény kell, hanem választott közösség, amelynek az érdekeit védeni fogja. Ez lesz az ő ún. IGAZSÁGA, ami az identitását meghatározza. Aki az ő rétegében mozog, az elfogadja, támogatja, védi ezt az igazságot, ami egyetlen, és a tények csak erősíthetik az álláspontját. Az igazsággal szemben felmerülő tényeket nem szabad figyelembe venni, az nagyon veszélyes lehet az identitásra, azok terjesztőit nagyon határozottan meg kell bélyegezni, hitelességüket kétségbe kell vonni. Legegyszerűbb nem magával az ellenténnyel foglalkozni, azt talán nehéz lehet cáfolni, meg miért is kéne azzal foglalkozni, sokkal hatékonyabb a tény közlőjét hitelteleníteni. Be kell gyorsan bizonyítani, hogy az ellentény közlője ahhoz a réteghez tartozik, ahol az adott ellentény nem ellentény, hanem tény. Tehát hiteltelen maga az ellentény közlője, mindegy, mit zagyvál össze, menjen a saját buborékjába dumálni. Az ún. igazságból kizökkenni nem lehet, mert az maga az identitása a választott buboréknak, tehát aki azt megkérdőjelezi, az az identitást kérdőjelezi meg. Ilyen ellentényeket közlő elemekkel ezért nem lehet vitatkozni, mert az nem vita, amiben nem lehet veszíteni. Márpedig a vita elvesztése az az identitás elvesztése, az a létezés vége, az maga a halál. Tehát vita nincs, vizsgálat sincs, csak olyan tények vannak, az sok van nagyon, ami az igazságot egyértelműen alátámasztja. Az az igazság maga. Ami nem az igazság, az meg az ellenség, aki az identitásunk, az igazságunk, a létezésünk leigázására tör. Tehát az ilyenek ellen harcolni kell, nem vitatkozni velük.

 

Izrael, zsidók, palesztinok

Itt van ez a háború 2023 október 7. óta. Az első sokk hatása alatt nem volt kérdés zsidó körökben: a lehető leghatározottabban meg kell torolni a Hamasz terrorcselekményét, vissza kell építeni az erős Izrael nimbuszát. Azóta Izrael sikeres katonai akciók százait hajtotta végre Délen és Északon, illetve sok ezer km távolságban is. Gáza nagy része romokban hever, sok százezer ember fedél nélkül az utcán, vagy menekülttáborokban, és naponta jönnek az igazi és hamis képek éhező, szenvedő emberekről. A háborús kommunikációs műhelyek ontják magukból az anyagokat. Beállított és valódi palesztin nők, gyerekek, valamint kétségkívül valódi zsidó túszok szenvednek a világ médiafelületein – a Facebooktól egészen a Times Square fényújságáig. Akármit is gondolunk a Hamasz médiáról, vagy az izraeli híradásokról, az nem lehet kérdés, hogy sok tízezer ember szenved. Zsidók, palesztinok, mindegy kik: emberek.

Az sem lehet kérdés jóérzésű ember számára, hogy a szenvedés – akárkinek a szenvedése – rossz. Lehet vitatkozni, hogy van olyan, és ki az, aki az elkövetett bűnei miatt szenvedést érdemel, de azon nem lehet vitatkozni, hogy ettől a háborútól nem csak az szenved, aki akármilyen mérce szerint szenvedést érdemel, hanem nagyon sok ártatlan is szenved. Ezt a szenvedést meg kell állítani.

Ha mérnökök próbálnák a szenvedést megállítani, akkor most a swiss cheese model alapján meg kéne vizsgálni azt, hogy Gázában éheznek-e. Ha éhezik néhány ember, akkor vajon jutottak-e megfelelő mennyiségű, és minőségű élelmiszerhez, és azt velük született betegségük miatt nem tudják feldolgozni, vagy nem jutottak hozzá? Ha nem jutottak hozzá, akkor vajon van-e elengedő élelmiszer elérhető távolságban? Ha van, akkor vajon miért nem jut el az éhezőkhöz? Ha az izraeli hadsereg, amelyik nagyrészt már kontroll alatt tartja a térséget, nagyon szeretne eljuttatni kíváló élelmiszert a palesztin lakossághoz, akkor vajon hol akad el a folyamat? Ezt a nagyon egyszerű módszertant alkalmazva gyorsan kiderülne, hogy a folyamatban hol a hiba.

Ha megvan a hiba, akkor meg kell keresni azokat, akik azt okozták, és akiknek lehetősége van azon a konkrét elemen, rétegen változtatni és a problémát meg lehet oldani.

Persze háború van, és háborúban a kommunikáció is fegyver. Tudták ezt náci propaganda vezérek, az Exodus hajó utasai is, tudják a palesztinok, tudják az ukránok és tudják az oroszok is. Gázába nem engednek be újságírókat, maradnak a hivatalos híradások, teljesen nyilvánvalóan tele hazugságokkal mind a két oldalon.

Mi meg itt, pesti zsidók és nem zsidók lassan táborokra szakadunk. Vannak az egységet hirdetők: “minden zsidónak egyet kell gondolnia, azt, amit én helyesnek tartok”, vannak a héják: “terrorista minden arab/muszlim/palesztin/gyerek, férfi és nő, el kell bánni velük, halál, vagy menekülés rájuk”, és vannak a galambok: “minden emberért kár, legyen béke és boldogság”. És minden tábor csak hozza a tényeket, amelyek a saját igazát támasztják alá, az ellentábor hozza az ellentényeket, a szakadék köztük meg csak nő.

Ez ma a helyzet, naponta jelennek meg vélemények minden oldalon, egyre durvább jelzőkkel illetve a másik oldal nemzetveszejtő, idióta, tudatlan álláspontját.

 

Tanulság

Mérnökként, oktató-pilótaként a repülésben használatos analitikus módszereket alkalmazva, a következő látszik. A vélemények látványos torzulásának egyik fő oka az, hogy az emberek szeretnek csoportokhoz tartozni, és a csoport véleményét hangoztatni sajátként. Ebbéli igyekezetükben, a csoporthoz való tartozás egyre erősebb demonstrációja okán, és az ellenvélemények démonizálása következtében a csoport véleménye egyre inkább homogén lesz. A csoport tagjai egymással versengve igyekeznek bizonyítani a csoporthoz való kötődésüket, ennek az így egyre inkább homogén véleménynek az egyre határozottabb hirdetésével. Ennek jól érthető okai vannak:

• Evolúciós ok:
  Az ember társas lény. A túlélést évezredeken át a csoporthoz tartozás biztosította, nem az egyéni vélemény. Aki kilógott, sokszor kirekesztették vagy elpusztult. Ez mélyen beleégett az idegrendszerünkbe: a „valahová tartozás” érzése erősebb, mint a racionális gondolkodás vágya.
• Energiatakarékosság:
  Önálló véleményt kialakítani fárasztó. Információt kell gyűjteni, mérlegelni, kételyeket kezelni. Sok embernek könnyebb átvenni egy kész narratívát egy politikustól, véleményvezértől vagy vallási közösségtől, mint nap mint nap információkat gyűjteni, bizonytalanságban élni.
• Biztonság és identitás:
  A csoporthoz tartozás nemcsak védelmet ad, hanem identitást is. „Mi” a jók vagyunk, „ők” a rosszak. Ez leegyszerűsíti a világot, ahol amúgy rengeteg a bizonytalanság. Az ember pszichéje szereti az egyszerű magyarázatokat a bonyolult igazságok helyett.
• Szociális megerősítés:
  Ha valaki önálló álláspontot képvisel, könnyen elszigetelődik. A legtöbb ember inkább megkapja a csoport megerősítését (elismerést, szeretetet, védelmet), mint hogy vállalja az egyedüllétet. Ezért sokszor még a nyilvánvaló képtelenségeket is hajlandók elfogadni, csak hogy ne essenek ki a közösségből.
• Félelem a bizonytalanságtól:
  Az önálló gondolkodás kockázatot jelent: “lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nincs biztos válasz”. A csoportban viszont a felelősség szétoszlik. „Ha mindenki így gondolja, akkor biztos van benne valami.” Ez pszichológiailag sokkal kényelmesebb.

Nem lenne nagy a baj, ha a csoportok igazságok köré szerveződnének, és ezek az igazságok lennének egymással összevethetőek. De a csoportok nem igazságok, hanem narratívák köré szerveződnek, a saját narratívákat totális igazságként beállítva. Yuval Noah Harari mondja sokszor, hogy az információ nem azonos az igazsággal. Az igazság drága, bonyolult és néha fájdalmas. A kreált információk sokkal olcsóbbak, egyszerűek, vannak jók és rosszak, és mindig a kreátor áll a jó oldalon. Harari állítja azt is, hogy ha jó embereket rossz információkkal látnak el, akkor rossz döntéseket fognak hozni.

Fenti elemzésből az következik, hogy az együttéléshez a kulcs a valódi információk megszerzése és feldolgozása, illetve az a feltételezés, hogy aki más információk befogadása során más döntésre jut, az nem feltétlenül rossz ember. Vagyis akit ma rossz embernek gondolunk, az talán csak azért lett rossz ember, mert félre lett vezetve. Talán mi is rossz embereknek látszunk a másik oldalról, talán mi is kicsit félre vagyunk vezetve.

Következésképpen a híd az információ lehet. Ha egy háborús helyzetben aránylag objektív információkhoz szeretnénk jutni, akkor mindenképpen elkerülendő, hogy kizárólag az egyik oldal híradásait tekintsük hitelesnek. Többféle hírforrás, álláspont megismerése közelebb vihet ahhoz a felismeréshez, hogy nem démonokkal kell megküzdeni, csak más információs közegben élő emberekkel. Ez meg azért még a háborús felek között sem lehetetlen, nemhogy a közösségi média véleményvezérei körében.

Tessék sokféle médiumot, véleményt olvasni, különösen akkor, amikor úgy tűnik, hogy mindenki meghülyült! Nem biztos, hogy minden hülye szembe megy az autópályán. Ráadásul az autópályával ellentétben itt nem is csak két irány van, az igazság sokkal összetettebb annál, minthogy jó és rossz elemekre, emberekre, célokra, narratívákra szálazzuk szét az információkat. Kiállhat valaki Izrael önvédelemhez, válaszcsapáshoz való joga mellett úgy is, hogy az éhínséget nem relativizálja, az annak kialakulásában játszott izraeli felelősséget elismeri, és változást sürget vele kapcsolatban. De persze az összefüggés fordítva is igaz. Nem kellene a gyűlöletig Izrael-ellenessé, antiszemitává válnia annak, aki együtt érez és emberséges bánásmódot követel a palesztin civileknek is. Az izraeli túsz és a palesztin éhező igazsága nem kizárja egymást, hanem együtt érvényes. Épp ezért nem is lehet egyiket a másik tagadásával képviselni. Amíg a hangadó többség erre tesz kísérletet, vereségre vagyunk ítélve. Mindannyian.

Salom, szalem, peace!

A szerző MSc Közlekedésmérnök, oktató-pilóta