Egy amerikai kongresszusi jelölt szerint börtönbe kell zárni a „cionista zsidókat”
Nem kis vihart kavart az Egyesült Államokban Maureen Galindo demokrata párti kongresszusi jelölt posztja, amelyben a „cionista zsidók” internáló táborba küldését és kasztrálását sürgette.

Maureen Galindo kampányvideóinak képei ( (Screenshot: Instagram/Maureen Galindo for US Congress)
Az ostoba kijelentésre reagálva a Kongresszus zsidó demokrata tagjai aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely szerint Galindo „visszataszító, előítéletes és antiszemita nézetei” teljesen összeegyeztethetetlenek a párt álláspontjával. Josh Gottheimer és Jared Moskowitz pedig kijelentette: ha a jelölt bekerül a Kongresszusba, „minden egyes nap kezdeményezni fogjuk a kizárásáról szóló szavazást”.
Maureen Galindo márciusban megnyerte a demokrata előválasztást Texas 35. számú, San Antonio környéki körzetében. A februárban indított kampánya kezdetén még főként belpolitikai kérdésekről, lakhatásról, a Trump-adminisztráció elleni fellépésről és a bevándorlásról beszélt, ám az elmúlt hetekben írt közösségi médiás posztjaiban, interjúiban és kampányeseményein már szinte minden kijelentése Izraelre és a cionistákra vonatkozott.
Egy Instagram-bejegyzésben fogalmazta meg azt is, hogy „A Karnes ICE-t [a bevándorlási hivatal fogolytáborát – BS] amerikai cionisták és volt ICE-tisztek börtönévé fogom alakítani emberkereskedelem miatt. Ez egyben kasztrációs központ is lesz pedofilok számára, akik közül a legtöbb valószínűleg cionista lesz.”
A széles körű felháborodásra így reagált: „Amikor azt mondom, hogy a milliárdos cionistákat börtönben akarom látni, az nem azt jelenti, hogy zsidókat akarok internálótáborokba zárni, szóval nem értem, miért kapok egy csomó halálos fenyegetést és MAGA-s sértegetést? Rájöttem, hogy a MAGA-hívők és a zsidó cionisták nyilvánvalóan pontosan ugyanazok az emberek, pontosan ugyanúgy beszélnek. Vallási államot akarnak létrehozni az Amerikai Egyesült Államokban… a cionizmus célja a fehér felsőbbrendűségen alapuló vallási államok létrehozása.”
„Veszélyt jelentesz az emberiségre, és börtönben a helyed” – tette hozzá.
Az előválasztási riválisáról pedig ez jutott eszébe: „Azok a cionisták finanszírozzák őt, akik San Antoniót irányítják. Tudom, hogy ez összeesküvés-elméletnek hangzik, de most már itt vannak az Epstein-akták. Ők működtetik az Epstein-hálózatokat és ők irányítják a DHS-t [a Belbiztonsági Minisztériumot – BS], mert eleve az volt a DHS és az ICE célja, hogy az izraeliek megszállják Amerikát.”
Természetesen sok más Izrael-ellenes politikushoz, közszereplőhöz, művészhez és bloggerhez hasonlóan, ő sem tartja magát antiszemitának. Az anticionista zsidókat tekinti „igazi zsidóknak”, és a cionista zsidókat vádolja antiszemitizmussal. „A sémi népek a Közel-Kelet és Észak-Afrika őslakosai. A cionisták európai gyarmatosítók Izraelben. Ők az antiszemiták” – fejtegette.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a zavaros észjárású politikuspalánta a hírek szerint egy republikánus szuper PAC-től is kap támogatást, feltehetően azért, mert könnyen legyőzhető ellenfélnek tartják. „Szándékosan emelik fel az amerikai politika egyik legvisszataszítóbb antiszemitáját ebben a választási ciklusban, mert úgy gondolják, ez segíti őket a győzelemben” – reagált a hírre a Democratic Majority for Israel lobbiszervezet.

