Debreceni gondok – a rendszerbe épített hiba
„A Debreceni Zsidó Hitközségben (DZSH) a tagok egy csoportja azzal vádolja… az elnököt és közvetlen munkatársait, hogy az alapszabály sorozatos megsértésével tartják fenn vezetői pozíciójukat, és tízmilliós nagyságrendű anyagi ügyeket a közgyűlés felhatalmazása nélkül intéznek.”
A fenti mondat nem a jelenlegi elnökről szól, hanem elődjéről, Weisz Péterről, akinek akkori viselt dolgairól a Szombat 2004-ben tudósított.
A jelenlegi elnök, Horovitz Tamás éppen Weisz Péter utódjaként foglalta el az elnöki széket, s az elődje ellen szervezkedők a megújulást és az átláthatóságot várták tőle. Úgy látszik azonban, hogy a DZSH-ban valamiért hagyománnyá vált az átláthatatlan gazdálkodás, így a mai ellenzék a 13 évvel ezelőttihez hasonló problémákkal kénytelen szembenézni.
Horovitz Tamás és Heisler András – amikor még jóban voltak
A Szombat és sokan mások is beszámoltak róla, hogy a DZSH-nál komoly pénzügyi szabálytalanságokat észleltek, és a DZSH gazdálkodását – egy közösségből érkezett feljelentés nyomán – már a rendőrség vizsgálja. A sajtóban terjedő konkrét vádakra (szabálytalan kölcsönfelvétel, nem létező zálog felajánlása) az elnök közleményében egyszerűen nem reagál.
Mindez azonban nem igazán debreceni sajátság: azok a problémák ismétlődnek itt, amelyekkel a Zoltai korszakban a Mazsihisz egésze birkózott. Vagyis: a felülről érkező pénzeket a karizmatikus vezető saját belátása szerint, ellenőrzés nélkül használja fel, saját belátása szerint épít politikai kapcsolatokat, az ellenőrzésére irányuló törekvéseket ügyes manipulációval meghiúsítja, s a gyenge tagság és gyenge választott vezetés tehetetlennek bizonyul vele szemben.
A közvetlen ok
az adófizetői öntudat hiánya:
a debreceni hitközség, mint az összes többi hitközség Magyarországon, nem a tagság befizetéseiből él, így a tagságból hiányzik a számon kérő elszántsághoz szükséges öntudat. A tagok gyakran inkább fogyasztóként viselkednek: örülnek a sabati vacsoráknak, a kulturális programoknak, a kedvezményes utazásnak, s az erről gondoskodó vezetőre, mint jó apjukra néznek fel. Főként – amúgy teljesen érthető módon – az idősebb, Holokauszt-túlélő nemzedék értékeli és élvezi ezt a gondoskodást.
A túlélők nemzedéke természetesen megérdemli a gondoskodást és a törődést. A baj ott kezdődik, amikor a szavazóképes tagság jelentős részét ők adják, és alulreprezentált a közgyűlésen – mert reményét vesztve távol marad – az ereje teljében lévő középnemzedék és persze a fiatalok jelentős része. A Hajdú online tudósítása szerint a közgyűlésen a valamivel több, mint 200 tagból 62-en szavaztak.
Ha
a fogyasztói attitűddel rendelkezők kerülnek többségbe
és az öntudatos, felelősségteljes magatartást tanúsítók kisebbségbe vagy belső száműzetésbe, ott virrad fel a manipulátorok napja.
Sajnos ez a veszély a magyar zsidó intézményrendszerben folyamatosan fennáll. A Holokauszt során a magyar állam és társadalom olyan mérhetetlen anyagi és morális adósságot halmozott fel a zsidósággal szemben, hogy ennek törlesztése a számunkra belátható időn túlnyúlik. Teljes joggal várható el, hogy az állam törlessze adósságát. Ugyanebbe a kategóriába sorolható a debreceni zsidó infrastruktúra felújítására nyújtott 600 milliós EU támogatás: hiszen a zsidósággal szembeni erkölcsi adósság európai szinten is fennáll. A néhányszáz zsidó számára ekkora támogatás aránytalan lenne – ha nem állna mögöttük az a hatezer, akiknek neve a mártírok emlékfalára van felvésve.
Ugyanakkor, ami a magyar állam és a zsidó közösség viszonylatában jogos elvárás, az a zsidó közösség demokratikus önszerveződését rontja. A pénzek felülről lefelé áramlanak, s az ekképp eltartott közösség kissé, mintha lélegeztető gépen élne. Ráadásul az elszámoltatás azért sem könnyű, mert a manipulatív vezető is a Holokauszt emlékére hivatkozik, ami a kívülálló számára megnehezíti a határozott fellépést.
Nincs mit tenni:
a Holokauszt után ezt az adottságot nem lehet megváltoztatni.
A Mazsihisz, amely a történelmi magyar zsidóság örökösének tekinti magát, a Holokauszt emlékezetének hivatalos őrzője is lett. Ekképp a Mazsihisz és a magyar állam viszonyában a múlt meghatározó erejű – akkor is, ha nem beszélnek róla minden alkalommal, amikor az állam a Mazsihisznek komoly anyagi támogatást nyújt.
A könnyű manipulálhatóság, a visszaélések csábereje tehát be van építve a rendszerbe. Erről a történelem gondoskodott. A tagság adófizetői öntudata hiányzik. Ennek híján nehezebb a magyar zsidó vezetőket megbízhatóan elszámoltatni. Ilyen körülmények között az általános politikai kultúra lehet a kapaszkodó – de ez nem intézmény garancia.
A Zoltai után hivatalba lépő Mazsihisz-vezetés különféle intézményi garanciákat épített be a rendszerbe a manipulációk kivédésére. De mint a debreceni példa is mutatja, bármilyen fék és ellensúly csak akkor működik, ha megvan az öntudat és elszántság ezek működtetésére. A nagy pénzek, valamint a csekély számú, nem tevékeny, gyakran fogyasztói hajlandóságú tagság közegében éppen ezt könnyű manipulálni.
Az adófizetői öntudat hiánya a rendszer beépített gyengesége.
