Csillogás és katasztrófa

Az első beköltözött zsidók egyike erdei gubaccsal kereskedett.

 

Dr. Balázs Edit a Szombathelyi Tanárképző Főiskolának és jogutódjainak (ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ) volt oktatója, két évtizede az OR-ZSE tanára. A holokauszt tanításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. Dr. Katona Attila történész, ugyanazon intézmény tanára, egy időben a Történelem tanszék vezetője, a régió helytörténetének kutatója, elsősorban Szombathelyről és a helyi zsidóságról jelentek meg írásai. Még 1996-ban határozták el, hogy egyszer majd megírják a szombathelyi zsidóság történetét. Harminc évi kutató munka nyomán több közös előtanulmányuk, kötetük született. („Baljós a menny felettem…”; Zsidónak maradni és magyarnak lenni…”; Bernstein Béla emlékkönyv, stb.) Most a Csillogás és katasztrófa. Lapok a szombathelyi zsidóság történetéből 1828-1914 című kötetük látott napvilágot.

A szerzőkkel beszélgetek.

– Mit fejez ki a kötet címe?

Katona Attila: A Csillogás és katasztrófa a 19. század a arról szól, hogy vált egyre jelentősebbé a szombathelyi zsidóság. Nemcsak létszámában nőtt folyamatosan, hanem anyagi erejében és ami fontosabb, a helyiekre való hatásában is. Sikeresen kapcsolódtak be a modernizáció lendületébe és jelentősen átformálták nemcsak önmagukat, de a várost is. A készülő második kötetünk már a stagnálásról, a kényszerű visszavonulásról, pontosabban visszaszorításukról szól, ami az 1944-es katasztrófába (soá) torkollott. A kötet majd 1956-ig vezeti el az olvasót.

– Hogyan alakult Szombathely zsidó lakosságának létszáma?

Katona Attila: A privilegizált püspöki mezőváros nem engedte betelepülni a zsidóságot a megyeszékhelyre, de három családnak mégis csak sikerült ez. Az 1840. évi 29-es, reformkori törvény megszüntette a tiltást, a zsidók beköltözése 1844 után felgyorsult. 1848 májusában már 289 főt írtak össze. A város melletti jogilag önálló községben (Szentmártonban) ez a szám 171 fő volt. Utóbb az országos, tízéves népszámlálások idején mindig növekedésről számoltak be, a csúcs 1920 volt, ez megfelelt az országos trendnek. Az alapjaiban római katolikus városban a második legnagyobb vallási felekezetet jelentették, a népesség 10%-át tették ki, ez abszolút számokban 3-4000 fő között ingadozott. A beköltözők java a vármegyéből került ki, akik a reformkorban már jól kivehető falusi zsidóságból érkeztek, valamint a szomszédos vármegyékből. Távoli vidékekről, keletről alig-alig.

– Az első fejezet címe: „Egy hosszú út másik oldalán.” Mit jelent ez?

Balázs Edit: A város déli részén a Hosszú utca 1791-ben kapta a nevét. Ennek a másik oldala – a Szőkefölde – a Batthyányak uradalmához tartozott. Földesúri függés alatt szép számmal éltek itt – főleg Rohoncról származó – zsidók. Itt teremthették meg, építhették ki a vallási intézményeiket; zsinagógájukat, mészárszéküket, mikvéjüket, kicsit távolabb a temetőjüket. Innen járhattak be a városba kereskedni, szigorúan meghatározott alkalmakor. Az út két világra, két lehetőségre „osztotta” az életüket.

 – Az első beköltözött zsidók egyike erdei gubaccsal kereskedett. Ennek jelentősége a helyi kereskedelemben is nagy volt?

Balázs Edit: Szombathely a 19. század első évtizedeiben vált a vármegye legfontosabb kereskedelemi székhelyévé. A település kiépített nagy raktárkapacitásával az átrakodó kereskedelem központja lett. A legfőbb cikkek a gabona és a bor volt, valamint ezek mellett az erdei gubacs. A gubacs a korabeli textil és bőripar fontos alapanyagának számított és jól eladható volt a szomszédos Ausztriában. Érdekes liturgiája alakult ki a gubacs árendálásának, ahová eljöhettek a pápai, a kőszegi, a rohonci és a körmendi zsidóság kereskedői, valamint nem zsidók is.

– Miért voltak zsidóellenes zavargások Szombathelyen 1848 áprilisában? Mi volt a „nagy kravall”?

Balázs Edit: A zsidók elleni zavargások szorosan kötődtek az ismeretlen jövőtől való félelmekhez. A nem zsidó kereskedők félhettek a zsidó konkurenciától, a város vezetői pedig törvénysértő módon – a lakosság egy részének támogatásával – áprilisban kiutasították a zsidókat. A szombathelyi kravallt a városi népesség – szépen fogalmazva – alsóbb csoportjai „rendezték”, az ideiglenes nemzetőrök fosztogattak, randalíroztak, duhajkodtak. A kiutasításokkal azonban mindazok érdeksérelmet szenvedtek, akik addig kiadták lakrészeiket, raktáraikat a zsidóknak. Amikor aztán a sebtében kinevezett kormánybiztosok a zsidók elleni városi döntést visszavonatták, akkor a közhangulat fokozatosan megnyugodott.

– Miben állt Bernstein Béla szombathelyi küldetése?

Katona Attila: Bernstein Béla 1892-ben vállalta el a szombathelyi rabbi stallumot. Fő célja a vallásos hit városi zsidóság körében észlelhető gyengülése, megállítása és visszafordítása volt. Ennek eszközét az iskolákban látta. Részben az önálló zsidó elemiben, főképpen pedig a középfokú intézetek vallásoktatásában. Végiggondolt tervekkel, elképzeléssel, javaslatokkal állt elő. Érzékelhető sikereket ért el, amit a Dunántúli Rabbiegyesület tagjai is örömmel állapítottak meg éves találkozójukon, 1902-ben. Bernstein Béla a kongresszusiak országosan meghatározó szereplője is kívánt lenni. Ezt azonban, – elsősorban elkötelezett konzervatívizmusa miatt- már gátolták pályatársai. Mindezek ellenére önerőből, nagy energiával dolgozott, tanított és fordított. Többek között a korabeli magyar nyelvre átültette a Tórát, ami mind a mai napig nagy haszonnal forgatható. Ismerve körülményeit és távollétét a pesti központtól, hihetetlen teljesítményt produkált. Feldolgozta a vasi zsidóság részvételét is az 1848-49-es szabadságharcban. Utóbb megvált a várostól és Nyíregyházára költözött, ahol a város satus quo közösségének lehetett a rabbija 1944-es mártíromságáig.

– Bernstein Béla Jókai Mórról.

Katona Attila: Élete nagy pillanatának tartotta, amikor 1898 májusában személyesen is találkozhatott Jókai Mórral. Talán addig is követte irodalmi pályáját, de azt követően biztosan, mert az IMIT rendezvények sorában előadásokat is tartott róla. Az író születésének 100. évfordulóján (1925) egy kis, Jókairól szóló kötetet adott ki, melyben megállapította, hogy a református Jókai nemcsak jól ismerte a zsidóság szokásait, de zsidó szereplőit is hitelesen ábrázolja. Ne feledjük, ez már az a korszaka a honi irodalomnak, történelemnek, amikor egyes vezető írók kiszolgálták, formálták a honi antiszemita ízlést. Bernstein kötetében, aki akarta, érezhette ezt a finom kritikát.

– Milyen liturgikus viták voltak Szombathelyen az 1850-es években és a zsidó község kettéválása után?

Balázs Edit: A viták még az 1850-es években kezdődtek a reformpártiak és a hagyományőrzők között. A mikve és a rituális vágoda körüli konfliktusok élességét mutatta, hogy sokszor a városi, megyei, sőt a minisztériumi hivatalnokoknak kellett óvatosan beavatkozniuk. A politikai elit mindvégig igyekezett a reformereket támogatni. Végül is Szombathelyen a szakadás után, – nem utolsó sorban a deáki vallási türelem érvényesülése okán – két hitközség jött létre (1871), a Kongresszusi és az Ortodox. A vita és az indulatok hevessége még egy évtizedig eltartott. Csak 1880 után, amikor felépült az ortodoxok által cifra templomnak nevezett impozáns kongresszusi zsinagóga, akkor nyugodtak meg némileg a kedélyek.

– Ki volt Radó Antal?

Balázs Edit: Radó Antal újságíró, műfordító a szombathelyi zsidó elemi iskola tanító- igazgatójának, Róder Adolfnak volt a fia. Ő fordította magyar nyelvre először Shakespeare Velencei kalmár színművét és Schiller Don Carlosát. Olaszországban Petrarcát, Ariosto-t fordított, levelező tagja lett a velencei tudós társaságnak és az Olasz Koronarend lovagjának választották. Hazatérése után a Rabbiképzőben magyar irodalmat tanított. Nagy szerelme volt az opera. Wagner, Leoncavallo, Puccini operáinak librettóit fordította magyarra. Kiváló műfordításaiért 1895-ben beválasztották a Kisfaludy Társaság rendes tagjai közé. Újságíróként a Függetlenség, a Pesti és a Budapesti Hírlapokban, a Pester Journal hasábjain jelentek meg írásai, a parlament jegyzői munkáiba is bekapcsolódott. Kezdeményezésére 1926-ban megalakult a magyarországi PEN Klub, melynek alelnöke, majd elnöke is lett. Radó Antal 1944-ben Budapesten a csillagos házba költözése előtt öngyilkos lett. (1935-ben Radó Antal hívta meg és fogadta a pályaudvaron Thomas Mannt Bárdos Artúr színházi rendező és színigazgató, Hatvany Lajos és Kosztolányi Dezső társaságában. S. Cs.)

-Beszéljünk a helyi gazdaság néhány kiemelkedő zsidó szereplőjéről.

Katona Attila: A szombathelyi zsidóságot inkább módosabbnak neveznénk. Mindenekelőtt gabonakereskedelemmel foglalkoztak és a bécsi tőzsdén üzleteltek. Talán kiemelném a Deutsch I. M. és fiai gabona nagykereskedő cégét, valamint a faipari és építési vállalkozó Geist családot. Geist Lajos családfő egyébként másfél évtizedig a hitközségi elnöke is volt. A szombathelyi zsidók közül egyedül ő kapott nemességet. Mindenképpen a legfontosabb gazdasági szereplők közé tartoztak továbbá az ortodoxokat „helyzetben tartó” Stadler Károly, vagy legifj. Deutsch Samu posztókereskedő, Rechnitzer Salamon földbirtokos, Hoffmann Ignác ecetgyáros és Mayer Mór, aki félszáz munkást foglalkoztató gyufagyárat működtetett a városban. A helyi zsidóság gazdaságban játszott szerepének részletes feltárása folyamatban van.

– Milyen zsidó lapok működtek Szombathelyen, illetve a megyében?

Katona Attila: Sem Szombathelyen, sem a vármegyében zsidó lapok nem voltak, ezt a lélekszám nem is indokolta. A városi lappiac 1867-tel indult és hosszú ideig lényegében csak a közlöny jellegű Vasmegyei Lapok került kiadásra. Az 1880-as évek után átalakult a helyzet és megjelentek a heti pártlapok. Ezeknél főszerkesztők ugyan nem lehettek zsidók, de dolgozhattak hol mellékállásban, hol bedolgozóként, hol vidéki tudósítókként. Mindkét nagy, de eltérő súlyú politikai táborban fellelhetők a zsidó zsurnaliszták, a ’48-as tábornál serénykedő ortodoxok is feltűntek. Kimondottan zsidó szerkesztésű lap csak a századforduló után látott napvilágot a Geszner Imre tulajdonolta Vasmegyei Napló révén, ő igazi elkötelezett Kossuth–hívőnek számított. A lapok szellemisége liberálisnak, vagy liberálkonzervatívnak számított. A politikai katolicizmus megjelenésével (1895) és hetilapjukkal (Szombathelyi Ujság), az 1910-es évektől a napilapjukkal megjelent, majd kivirult az antiszemita hangnem, tónus is.

– Mi volt az a szombathelyi „Newton-inga”?

Katona Attila: Könyvünk önálló fejezetének címe a helyi antiszemitizmus fellángolására és csillapodására utal. Az 1880-as évek antiszemitizmusának helyi megjelenési formái közül három elemet véltünk felfedezni. Az első: rövid ideig tartó, felvillanásszerű, inkább jelképes városi zavargások (1882 és 1883), melyeket gyorsan, bírósági ítéletekkel sikerült lecsillapítani. Az antiszemitizmus második hullámát a pártpolitikai csatározásokba beszivárgó, hatvanhetesek versus negyvennyolcasok egymásra vonatkozó antiszemita vádaskodásai jelentették. Ez a hullám az 1887-es országgyűlési választásokig tartott, már amit a sajtóban meg lehetett ragadni. A harmadik eleme, a vármegye szégyenének tartott Istóczy Győzőhöz kapcsolódott. A megyei vezetés Istóczy képviselői mandátumának megszerzését nem tudta megakadályozni, viszont sikeresen elszigetelte, aminek eredményeként befolyása nem terjedt túl a választókörzetén (Rum-Vasvár). A korszak érdekes dokumentuma Füredi Béla újságíró önálló füzetecskéje (1882), amiben értelmezte a hazai antiszemitizmus megjelenési formáit és a vele szembeni küzdelem kívánatos módjait. A megoldást az asszimiláció felgyorsításában és a felvilágosítás növelésében vélte megtalálni.

–  Mit tudhatunk az izraelita nőegyleti életről.

Balázs Edit: Az Izraelita Nőegylet 1881-től sok tekintetben „kiszabadult” a kongresszusi hitközség felügyelete alól, jogilag önálló lett, így működésében ortodox asszonyok és lányok is szerephez jutottak. A szociális, emberbaráti feladatok mellett hangsúlyosabb lett az önszórakoztatás, a tudás megosztás és a „párválasztási piac” működtetése. A „Baba” Egyesület a szegény zsidó kismamákat támogatta, akiknek 20 koronás juttatást (szülési segélyt) adtak, de segítettek egészségügyi tanácsokkal is. Az Izraelita Patronage Egyesület segítette az árvák családoknál való elhelyezését. A szegényebb befogadó családoknál – ilyen 16 volt a városban – 5-5 koronával megtoldották az állami támogatást. A kevés befogadó család miatt felerősödött a „lélekrablás”, amikor a gyermek keresztény családhoz került és kikeresztelték. Félévszázados fennállása után az Izraelita Nőegylet új vezetése nagyobb hangsúlyt adott a kulturális missziónak, de természetesen maradtak a szociális tevékenységek is. Mintegy hatvan családot segélyeztek évente. Télen fűtőanyagot és fürdősegélyt biztosítottak a rászorulóknak. A szórakoztatás kereteiben elkezdődtek az egész évben tartó báli szezonok, havi teadélutánok melyeken a párválasztás szempontjai is domináltak. Az ortodoxia kiválása után egyre gyakrabban léptek fel a rendezvényeken fővárosi és más kiválóságok, például Pablo Casals csellóművész, Hubay Jenő tanítványai. Felolvasó estjeiken Európában is híres amerikai feministák, valamint a kor egyik legnagyobb társadalomtudósa, Werner Sombart német közgazdász, szociológus is szerepelt. A helyi zsidó műkedvelők Molnár Ferenc és Gábor Andor átiratokat adtak elő. A 400 fős egyleti tagsággal az Izraelita Nőegylet a városban meghatározó szervezetté vált, amely nemcsak a modern kulturális törekvések befogadója és gerjesztője lett, hanem teljesen nyitott a más vallásúak felé is, amit jól reprezentáltak a korszakban megjelent alkalmi kiadványaik is.

–  Hogyan került Szombathely a világirodalom térképére?

Katona Attila: Kötetünkben megemlítjük a városi legendát. Mióta 1922-ben megjelent James Joyce világhírű műve, az Ulysses sokakban felmerült, hogyan került az ír-angol szerző művébe Szombathely neve, mint személynév és mint városnév. Leopold Bloom, a regény főhősének apja, Rudolph Virag állítólag itt született. A személynévről pedig így írt Joyce: „Szombathely nemzé Viragot és Virag nemzé Bloomot…”. Nos a rejtély máig sem oldódott meg. A mi variációnk, városi legendánk úgy hangzik, hogy az 1910-es években dolgoztak szombathelyiek Triesztben, ahol nyilván nem kizárt, hogy találkozhattak a tanár-íróemberrel. A Monarchia népeinek gyűjtőhelyén a nyelvek kavalkádja között a magyar szavak lehet, hogy érdekesnek, figyelemfelkeltőnek hatottak a modern nyelvi Bábelben. Egy szombathelyi építész cég tagjaként, Andráskay Müller Ede és Weisz Oszkár szombathelyi zsidó építészmérnök építettek a kikötői mólót. A műben előforduló magyar helynevek; Székesfehérvár, Budapest, Szombathely Weiss életútjának fontos állomásai voltak. Ráadásul Szombathely egyszer került a világlapok címoldalára 1921 áprilisában, amikor Károly osztrák császár és magyar király visszatért Magyarországra, pontosabban Szombathelyre. Talán ez az epizód is megerősítette az íróban a hely kiválasztottságát, fontosságát, mi több még a magyar kormányzót is személyesen ismerte. Egyszer lehet, hogy kiderül Joyce írói rejtélye, de ha nem oldódik meg, akkor sincs semmi gond, mert kultuszokat lehet a bizonytalanságra építeni.