“Jött Gáza és a náci koncentrációs táborok összehasonlítása” – botrány a dokumentumfilm fesztiválon

A Budapesti Nemzetközi Dokumetumfilm Fesztiválon vetített The Road Between Us (Végeláthatatlan út), a Life Is But A Dream (Álom az élet), és a The Bibi Files (Bibi-akták) című, Izraelben forgatott dokuk mellett a közönség egy, a hivatalos program szerint „palesztin” filmmel is találkozhatott: Mike Lerner amerikai rendező – a gázai kórházban dolgozó ápolók telefonjával rögzített videofelvételekkel – egy iraki-brit idegsebész munkáját dokumentálta.

A filmvetítés utánra tervezett beszélgetést, amelyen a rendező és a film producere is részt vett, Bihari Ádám moderálta. Az ő Facebook-posztjából idézünk:

„A BIDF-en bemutatott film, a Misszió. Egy brit-iraki ortopéd-sebész, Mohammed Tahir napjait követi heteken, hónapokon át Gázában, 2024 derekától. Ahogyan az orvos a háború közepén próbál életeket menteni a gázai al-Aksza kórházban és később délen, Rafahban a Kuvaiti Kórházban, miközben ömlenek be a sebesültek a sürgősségire.

[…]

Nehéz téma. Éppen ezért lett volna nagyon fontos, hogy beszéljünk arról, mi mindenen ment át Dr. Tahir és a stáb. A beszélgetésen a rendezővel, Mike Lernerrel, a producerrel, Martin Herringgel és a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, Safyo Omarral beszélgettünk.

Egy ideig.

Már a mozi előterében feltűnt, hogy valaki fennhangon népirtásról beszél, amit szerinte felmérések által bizonyíthatóan az izraeliek 80 százaléka támogat, bár ettől még ő nem támogatja feltétlenül(!) a Hamasz október 7-i támadásait [»not necessarily«]. Mint később kiderült, miután bemutatkoztunk, ez a rendező, Mike Lerner volt.

Azt az információt is még a beszélgetés előtt megkaptam, hogy a két vendég kifogásolta, hogy a kanadai The Road Between Us című, október 7-ről szóló produkciót is bemutatják a fesztiválon és ha ezt tudták volna, el sem jönnek, de ezt később ők maguk is elmondták a beszélgetésen, propagandának nevezve a kanadai alkotást.

Ennek ellenére természetesen a beszélgetést elkezdtük a vetítés után. Az első kérdésem arra vonatkozott, hogy hány fős stáb készítette a filmet. Fontos tudni, hogy egyik vendég sem járt Gázában, a filmet két helyi ápoló forgatta, becsempészett iphone-okkal, de őket nem nevezik meg, mert Izrael vadászik rájuk.

Ennyit tudtunk meg a filmről, és hiába volt még néhány kérdésem arról, mik voltak a legnagyobb nehézségek, vagy nem volt-e problémás fegyveresekről felvételeket készíteni, ezekre már nagyon rövid választ kaptunk, szinte kizárólag Izrael népirtó aspirációiról volt szó.

Elkerülhetetlen volt a kérdés, hogy a filmben a háború »kitört«, de egy félmondatban sem említik, hogy miért és mivel elkerülhetetlen, fel is tettem. Itt már bedurvult a vita, mert a meghívott Közel-Kelet szakértő, Omar reflektált azzal, hogy az egyik narratíva szerint a háború október 8-án, az izraeli ellencsapással kezdődött, a másik szerint október 7-én, a Hamasz támadásával. Erre a készítők már feldúltan úgy reagáltak, hogy nincs több narratíva, egyetlen egy létezik, amelyben 1948 óta népirtás zajlik.

Ezután már egyre gyorsabban mentünk a lejtőn, jött Gáza és a náci koncentrációs táborok összehasonlítása, ahol szerintük ugyanaz zajlott, mint most, aztán megtudtuk, hogy október 7-én az izraeli hadsereg gyilkolta le a saját állampolgárait a Hannibál-direktíva alapján, majd a konklúzió: az egyetlen megoldás, ha Izrael megsemmisül [»being destroyed«] és egy szekuláris állam épül a helyén [ez már tényleg magánvélemény, de aki szerint a Közel-Keleten ez így működik, az egy másik bolygóról jött].

Omar folytatta azzal, hogy ami most zajlik, az egy igazi közel-keleti háború, ellentétben 1967-el, amikor még reguláris hadseregek álltak szemben egymással. Egy ponton a feldúlt alkotók egyszerűen felálltak és néhány keresetlen mondat kíséretében otthagyták a vetítőtermet. Minket és a nézőket.

Mivel szinte senki nem ment velük, mi még legalább 20-25 percen át folytattuk a beszélgetést Omarral és a közönséggel, amit ezúton is köszönök.

A film maga megrázó, erős és látnia kell szerintem mindenkinek. Ott volt a helye a fesztiválon.

De. Azzal a mentalitással, amivel ez a két, többszörösen Oscar- és Emmy-díjra jelölt ember leült beszélgetni a saját alkotásáról, nem lehet vitatkozni.

És amíg ilyen kijelentéseket engednek meg maguknak nyilvánosan, egy filmfesztiválon, szerintem nem is kell.

Ez csak és kizárólag a szélsőségeket erősíti.

Mindkét oldalon.”