Brit antiszemitizmus – sokkoló számok

A lappangó antiszemitizmus a végzetes október 7-e után egészen más dimenziót kapott. Az embernek az az érzése, sőt emléke, hogy azon a vészterhes szombaton mindössze percekig tartott a zsidók iránti együttérzés, szolidaritás és az indokolt részvét még aznap spontán ünneplésbe, a Hamász terroristák gyilkos akciójának helyeslésébe, elismerésébe ment át és ez a gyűlöletkampány azóta is tart.

2025. október 2-án – túlzás nélkül mondhatjuk – új fejezet kezdődött a nagy-britanniai zsidóság életében. Nem egészen derült égből villámcsapásként érte a közösséget, mégis csak legrosszabb álmában számított arra, ami helyi idő szerint reggel 9 óra 30 perckor történt a manchesteri Heaton Park Hebrew Congregation zsinagóga előtt. Egy később Jihad al-Shamie-ként megnevezett 35 éves, szíriai származású férfi azután, hogy a kapu védői nem engedték be a jom kippuri istentiszteletre, fekete Kia autójával egy csoport ember közé hajtott, majd többeket, köztük a zsinagóga biztonsági őrét megkéselte. Az engesztelés napjára való tekintettel a “kék fényes” egységek amúgy is a közelben tartózkodtak, így a rendőrség hét perc alatt a helyszínre érkezett és majdhogynem habozás nélkül lelőtte a támadót. Tragikus balesetként egy golyó áthatolt a shul – belülről a közösség legbátrabb tagjai által testükkel védett – bejárati ajtaján. Így a két halálos áldozat, az 53 éves Adrian Daulby és a 66 éves Melvin Cravitz egyikének halála közvetett formában a rendőrség lelkén szárad.

Míg az első találgatások inkább mentális okokat véltek látni a zsidóság legszentebb ünnepén elkövetett merénylet mögött, hamarosan bebizonyosodott, hogy a lényegében munkanélküli férfi, az elmúlt időszakban egyre erősebben az iszlám fundamentalizmus hatása alá került. Ráadásul nemi erőszak vádja ellen is feltételes szabadlábon védekezett.

A brit sajtó először valóságos hősként állította be a gyilkos édesapját, Farij al-Shamiet, aki önkéntesként számos háborús övezetben tevékenykedett baleseti sebészként és saját szavai szerint “megdöbbent és mélységesen elszomorodott” fia tette hallatán. Hamar kiderítették azonban, hogy a 2023. október 7-i vérengzést kitörő lelkesedéssel ünnepelte.

A felesége révén a zsidósághoz családilag kötődő és rendszeres péntek esti gyertyagyújtásokon részt vevő Sir Keir Starmer kormányfő és a nemrégiben kinevezett új belügyminiszter, Shabana Mahmood, a kabinet egyetlen muszlim tagja a leghatározottabban és a legerősebb szavakkal ítélték el a történteket és hitet tettek a nagy-britanniai zsidók biztonságának megvédése mellett. A hangzatos ígéretek nem materializálódtak azonnal: már az engesztelés napjának estéjén, majd hétvégéjén, kérések és figyelmeztetések ellenére sem sikerült megakadályozni a londoni és vidéki félelemkeltő és gyűlöletet árasztó palesztinpárti tüntetéseket.

Szikár számok

Személyes tapasztalatokon kívül szikár számok is bőven bizonyítják az antiszemitizmus jelenlétét a brit demokráciában. A nyár közepén látott napvilágot a Board of Deputies of British Jews (Brit Zsidók Képviselőinek Tanácsa), az ország legnagyobb zsidó ernyőszervezete által rendelt átfogó jelentés. Szerzője aligha lehetne ismertebb személyiség az antiszemitizmus elleni harc területén. A munkáspárti Lord (John) Mann már alsóházi képviselőként is aktívan állt ki a zsidógyűlölet megnyilvánulásaival szemben, azután pedig, hogy 2019-ben feladta mandátumát, egymást követő konzervatív és munkáspárti kormányok független antiszemitizmus-ellenes tanácsadójaként folytatta e tevékenységét. Lord Mann híres és szenvedélyes ellenfele volt a korábbi Labour frontembernek, Jeremy Corbynnak, akinek vezetése alatt a zsidóellenesség elválaszthatatlanul összefonódott a párttal és annak súlyos erkölcsi károkat okozott.

A sokhónapos kutatáson alapuló áttekintésbe a legkülönfélébb intézményeket vonták be, köztük az NHS egészségügyi ellátást, a rendőrséget és a művészeti szférát. Lord Mann “sokkolónak” nevezte a felmérés eredményét, a brit zsidóktól összeszedett tapasztalatokat, “elfogadhatatlannak” minősítve az október 7-e óta megélt “antiszemita ostromot”. Emlékeztetett arra, – ha valaki is, mindenekelőtt a zsidó közösség maga nem fújná kívülről az adatokat, – hogy a Hamász minden provokáció nélkül Dél-Izrael ellen indított terrorakciója során mintegy 1200 ártatlan ember vesztette életét és 251 túsz esett fogságba. Lord Mann őszinte csodálkozással regisztrálta, hogy “egyszerű emberek vannak inzultusoknak kitéve, ahogy a mindennapi életüket élik, de különösen munkavégzésük során. Olyasvalamiért vonják őket felelősségre, a Közel-Keleten történtek miatt, amihez igazán semmi közük. Csak azért rekesztik ki őket a munkahelyi közösségekből, mert zsidók”.

A jelentésből feltétlenül levonható az a következtetés, hogy a Hamász támadása és az azt követő izraeli hadművelet a Gázai övezetben felkészületlenül érte a brit társadalmat. Bár az antiszemitizmus a felszín alatt létezett, de most például az NHS-ben dolgozó zsidó munkaerőtől érkezett visszajelzés, mely szerint hitsorsos betegek “kellemetlenül érezték magukat feléjük irányuló megjegyzések miatt egy olyan szolgáltatás igénybevétele közben, melynek gondoskodnia kellett volna róluk”.

Nem okozott nagy meglepetést az a tapasztalat sem, hogy különösen egyházi általános iskolákban, hittanórák során a tanárok “ha nem is szándékosan, de rendszeresen használnak antiszemita szóképeket, közhelyeket”. Miután a helyzetkép élesen ráirányította a figyelmet a tudatlanságra, a képzés hiányára, a kutatók összegzése kulcsfontosságú ajánlásokat fogalmazott meg az oktatásra és tréningre vonatkozóan, hogy “a zsidó alkalmazottak ugyanabban a védelemben részesülhessenek, mint ami – nagyon helyesen – a hasonló pozícióban lévő többi sérülékeny csoport számára hozzáférhető”.

A Brit Zsidók Képviselőinek Tanácsát vezető Phil Rosenberg arra a sommás álláspontra helyezkedett a jelentés által feltárt diszkriminációk hallatán, hogy “rendszerhibáról van szó”, az antiszemitizmus “olyan szégyenfolt a brit társadalmon, mely nem képes feledésbe merülni”.

Történetek

A legszégyenletesebb történeteket természetesen azokból az észak-londoni kerületekből, Golders Greenből, Hendonból, Finchleyből, Belsize Parkból hallani, ahol a fővárosi átlagot bőven meghaladja a zsidó lakosság aránya. Különösen tartaniuk kell támadásoktól, inzultusoktól a zsidó iskolákba járó gyermekeknek, akik ugyan igyekeznek együtt távozni a tanítás végeztével, de néha egyedül maradnak. Akkor aztán bőven zúdulnak rájuk verbális és fizikai sértések, melyek valószínűleg egy életre beivódnak az emlékezetükbe. Nincs nagy fantáziájuk a bűnelkövetőknek. A skála a “büdös zsidótól”, a leköpésen és a náci karlendítésen át a testi bántalmazásig, lökdösődésig, gyomorszájon vágásig terjed. Az e sorok írójához eljutott fájdalmas esetekből kiderül, hogy az áldozatok és szüleik nem mindig jelentik az incidenst a rendőrségnek. Egyrészt attól félnek, hogy támadóik bosszút állnak és csak még rosszabbul járnak. Másrészt ugyan a rendőrség azt állítja, hogy szorosan rajta tartja a szemét a fejleményeken, ennek nem látszik meg az eredménye: többnyire következmények nélkül múlnak el a durvaságok, verések.

Augusztus közepén jelent meg London immár csak a világhálón publikált lapjában, az Evening Standard-ben egy hosszabb cikk “Miért féltik a jövőjüket a londoni zsidók a fővárosban?” címmel. Az írásban megszólal az egyik inzultált gyermek, a 13 éves Samson édesanyja, Lydia. Elmondása szerint fia az erőszakos akció után “szorongóvá vált, nem akart iskolába menni. A félelemtől, hogy ellenségei ismét megjelennek az életében és újra bántalmazzák, gyomorgörcsei keletkeztek. A rendőrség ígérete ellenére semmi nem történt”.

A megfélemlített zsidókról szóló történetek már csak azért is szomorúak, mert London szereti magát különböző etnikai közösségek olvasztótégelyeként beállítani, de ez mostanában az utolsó, amit a zsidók, mint a metropolis egyik legrégebbi kisebbsége éreznek. Az új helyzethez különböző módokon lehet alkalmazkodni, van, aki dacosan reagál, ha eddig nem hordott például Dávid-csillagos medált, most minél nagyobbal jelzi félreérthetetlenül a hovatartozását. A félősebb zsidók viszont arra is képesek, hogy biztonságuk érdekében eltávolítsák bejárati ajtajukról a mezüzét. Ezt tette többek között az Észak-Londonban élő ismert modell és média személyiség, Caprice Bourret. A brit rádiózás egyik legeredetibb tehetsége, Vanessa Feltz pedig az után, hogy az utcán “fasiszta cionista mocsoknak” nevezték, el is költözött Londonból.

A The Daily Telegraph nemrégiben jelentette, milyen “rettenetesen érintett” egy zsidó beteget, hogy az észak-londoni Royal Free Hospitalben, ahol igazán gyakran fordulnak meg a közösség tagjai, az őt operáló sebész műtét közben palesztin kitűzőt viselt. A női páciens “rendkívül stresszelőnek” találta, hogy az orvos “ilyen leplezetlenül hirdette politikai nézeteit. Az volt a benyomása, hogy akár kárt is képes lenne tenni benne”. A kórházi alkalmazott megszegte az egészségügyi miniszter, Wes Streeting utasítását, hogy NHS dolgozók nem tehetnek ki palesztinpárti szimbólumokat. A General Medical Council orvosi tanács határozott útmutatása szerint az orvosoknak ugyanúgy joguk van saját politikai véleményük megfogalmazására és hirdetésére, mint minden más állampolgárnak, de az “antiszemitizmus és iszlamofóbia minden formája teljesen elfogadhatatlan. Orvosoknak nem szabad semmilyen téren sem diszkriminálni, és senkit nem zaklathatnak, akikkel együtt dolgoznak.

Gyűlölet

Az Egyesült Királyságban a legutóbbi, 2021-es népszámlálás szerint 292 ezren vallják magukat zsidóknak. Mindeddig szerencsésnek érezhették magukat, hiszen 1656 óta, amikor Oliver Cromwell visszaengedte őket, majd számuk több bevándorló hullám során, többek között az oroszországi pogromok, majd a nácizmus, jóval később pedig az iráni iszlám forradalom elől menekülőkkel jelentősen növekedett, nem voltak kitéve a második világháború zsidóüldözésének, vagy, ahogy a Standard fogalmaz, “nem ismerték azt az érzést, hogy a szomszédaik ellenük fordulnak és feljelentik őket”. Utóbbi ma sem történik meg, ám a lappangó antiszemitizmus a végzetes október 7-e után egészen más dimenziót kapott. Az embernek az az érzése, sőt emléke, hogy azon a vészterhes szombaton mindössze percekig tartott a zsidók iránti együttérzés, szolidaritás és az indokolt részvét még aznap spontán ünneplésbe, a Hamász terroristák gyilkos akciójának helyeslésébe, elismerésébe ment át és ez a gyűlöletkampány azóta is tart.

Claire Waxman, London ún. Victims’ Commissionerje, áldozatokért felelős megbízottja “mély aggodalmát” fejezte ki a fővárosban uralkodó “súlyos mértékű antiszemitizmus miatt”, hozzátéve, hogy “világeseményeket soha nem szabad jogcímnek tekinteni egy közösség iránti gyűlöletre”. Ahhoz, hogy a zsidó közösség visszanyerje önbizalmát, számítania kell tudni a rendőrség és az ügyészség robusztus fellépésére. A 2025 elején, a londoni főpolgármesterek közül elsőként lovaggá ütött Sir Sadiq Khan, akinek felügyelete alá a Metropolitan Police tartozik, élére állt a rendőrség antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancián alapuló politikájának. Mélyen a zsebébe nyúlva rekordösszeget, közel 16 millió fontot fektet be a rendőrség fejlesztésére, a gyűlölet, intolerancia és szélsőségesség elleni küzdelembe. A muzulmán London Mayor elvárható alkalmakkor rendszeresen megjelenik egy zsinagógában.

A hangzatos szavak ellenére immár lassan két éve London központja legalább minden második szombaton palesztinpárti felvonulások színhelye. Ezek a demonstrációk azonban csak részben szólnak a Gázai övezet civil lakossága iránti együttérzésről. Nem vonható kétségbe, hogy legfőbb üzenetük Izrael eltörlése a föld színéről. “A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”, “Intifáda most” – az ezeket a feliratokat viselő plakátok és skandálások a zsidó állammal szembeni ellenszenvnek csak kiragadott példái. Nem véletlen, hogy a felvonulásokra éppen szombatonként kerül sor. Vallásos zsidók ugyan nem éppen Westminsterben töltenék a sabatot, de rossz érzés tudni, hogy miközben ők otthonukban vagy a zsinagógákban imádkoznának békében és szeretetben, London centrumában gyűlölködő, megfélemlítő összetartás zajlik. Tulajdonképpen ironikus, hogy miközben a szombati zsinagógai szertartás elmaradhatatlan eleme a királyi család tiszteletére felolvasott áldás, a felvonulók extrémizmusa az egyik legfontosabb brit értéket, a toleranciát fenyegeti. Azt legalább ennek az évnek az elejére sikerült elérni, hogy Sir Ephraim Mirvis főrabbi és a zsidó közösség kérésére a Metropolitan Police elismerte, hogy komoly zavart okoz, amikor a tüntetők egy zsinagógához közeli helyen gyűlnek össze. Sir Mark Rowley rendőrfőparancsnok intervenciója alapján a Palesztin Szolidaritási Kampány felvonulásai nem indulhatnak immár a BBC Portland Place-i székháza elől, amit kis távolság választ el a Központi Zsinagógától a Great Portland Streeten.

A nagy-britanniai izraelitákat különösen sértik azok plakátok, transzparensek, amelyek mintegy egy kalap alá veszik a judaizmust vagy cionizmust a nácizmussal, azt állítva, hogy Izrael népirtást követ el Gázában, ugyanúgy, mint ahogy a zsidókat üldözték a holokauszt idején. Az összehasonlítás nem alapul tényeken, egyben lekicsinyli a náci Németország által elkövetett bűnöket, 6 millió zsidó és más áldozatok szisztematikus megsemmisítését. A brit kormány az International Holocaust Remembrance Alliance, Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség által bevezetett definíciót fogadta el az antiszemitizmusra, melynek szellemében a cionizmus vagy Izrael, illetve a nácizmus közötti párhuzam felemlítése (bizonyos szövegösszefüggésekben) antiszemita megnyilvánulásnak számít.

Július elején nagy lépést tett a brit belügyminisztérium a zsidókkal szembeni fenyegetések és atrocitások megfékezése terén, amikor az erőszakos és destruktív akciókra vonatkozó terrorizmusellenes törvény megsértése miatt betiltotta a Palestine Action elnevezésű szervezetet. Erre azt követően került sor, hogy még júniusban a mozgalom tagjai betörtek az RAF Királyi Légierő Brize Norton-i bázisára, tiltakozásul a brit kormánynak Izrael Hamász elleni háborújához nyújtott támogatása miatt. Piros festéket öntöttek két üzemanyag-szállító repülőgép-tanker motorjaiba és feszítővassal okoztak további károkat. A nyár további részében megrendezett palesztinpárti demonstrációkon a rendőrség ismételten több száz aktivistát vett őrizetbe, majd tartóztatott le, akik kiálltak a Palestine Action mellett, noha egy illegális szervezet támogatása komoly börtönbüntetéssel is járhat. Aggasztó fejlemény viszont, hogy a csoport jogi útra terelte betiltását és fellebbezése még az év folyamán bíróság elé kerül.

Egyetemek

A brit igazságszolgáltatásnak egyre több dolga akad a különböző brit egyetemeken, köztük az egyik legrangosabbikban, Cambridge-ben zajló demonstrációk visszaszorításával is. Még emlékezetes a 2024 májusában a King’s College területén kialakított palesztinpárti sátortábor, de a Cambridge for Palestine mozgalom aktivitása ezen a nyáron is erősen érezhető volt, olyannyira, hogy felsőbírósági végzésre volt szükség: a tüntetések távoltartásáról a diplomaátadási ceremóniák során. Az egy évig érvényes intervenció olyan prominens helyszínekre vonatkozik, mint a Senate House és az Old Schools, az egyetemi adminisztráció központja.

Sir Ephraim Mirvis országos főrabbit megdöbbentette, ahogy egy, zsidó hallgatók előtt tartott beszéde után a skóciai St. Andrews egyetemen, – a walesi hercegi pár tanulmányainak színhelyén, – tojással dobálták meg a hitsorsokat. A távoli, elszigetelt egyetemen nehéz lehet elviselni a támadásokat, különösen a külföldi hallgatók számára, akiknek nincs a közelben támogatást nyújtó családjuk.

Robert Halfon, felsőoktatásért felelős államtitkár nemrégiben “gyomorforgatónak” nevezte az egyetemen tapasztalható antiszemitizmust és kilátásba helyezte egy törvényes védelmet nyújtó egyetemi charta elfogadását. Minden jószándéka mellett is hangsúlyozta azonban, hogy a cselekvés nem csak a kormány dolga, az egyetemeknek kellene proaktívan fellépve segíteni a zsidó hallgatóknak.

A Union of Jewish Students, a Zsidó Diákok Szövetsége levéltervezetet küldött ki az ország minden egyetemi szövetségének, melyben minden zsidó hallgatónak támogatást ajánlanának fel, elismernék az antiszemitizmus létezését és elítélnék a Hamászt. Az érdekvédelmi szervezet megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy mindössze öt egyetem írta alá az együttműködési dokumentumot, noha az érintett diákok gyakran panaszkodnak a félelem légkörére.

Az egyetemi campusokon tapasztalható antiszemita incidensekkel foglalkozó brit közhasznú intézmény, a Community Security Trust ijesztő számot említett legutóbbi kétéves jelentésében. 2022 és 2024 között 325 incidensről szerzett tudomást, ami a két évvel korábbihoz (53) képest 600 százalékos növekedést jelent, Nagyon csekély öröm is az ürömben, hogy az incidensek nagy része az online térben következett be.

Ha ezzel egyelőre még nem is mennek sokra, a zsidó diákok bírják a kormány ígéretét, hogy az egyetemek szakmai vezetőivel folytatott egyeztetés nyomán meg is valósulnak annak ajánlásai.