Bernard-Henri Lévy: Ukrajna és Izrael a kerítés ugyanazon oldalán állnak

Tavaly szeptemberben jelent meg a világhírű francia filozófus, író és rendező Izrael egyedül című legújabb könyve, amely a szerző személyes benyomásain keresztül reflektál az október 7-ei eseményekre és a gázai háborúval kapcsolatban felmerülő morális kérdésekre és politikai dilemmákra. A Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott előadását követően megrendezett panelbeszélgetésen Bernard-Henri Lévy kitért a nyugati intellektuális közeg és az akadémiai elit háborúval kapcsolatos reakcióira is, de arra is kísérletet tett, hogy az elmúlt években kibontakozó konfliktusgócokat tágabb nemzetközi perspektívába helyezze.

A szerző már a háború másnapján Izraelbe utazott, és a következő napokban ellátogatott Kfar Aza-ba, Be’eribe, Sderotba és a Nova fesztivál helyszínére, de járt Tel-Avivban és Jeruzsálemben is. Bernard-Henri Lévy az elmúlt évtizedekben elsősorban olyan harmadik világbeli konfliktusgócok bemutatására fókuszált, amelyek – elmondása szerint – kiestek a nyugati média érdeklődési köréből, miközben a népirtásnak és etnikai tisztogatásoknak több tíz-, esetleg százezren estek áldozatul. „Angola, Nigéria, Szomália olyan konfliktusgócok, amelyek elkerülték a nyugati közvélemény figyelmét, igazából senkit nem érdekeltek, ezért hogy az ottani események ne kerüljenek teljesen a feledés homályába, odamentem riportot csinálni. Az izraeli fejlemények természetesen jobban előtérben vannak, ugyanakkor ezt a könyvet is hiánypótlónak szántam.”

A Shifra Kornfelddel való panelbeszélgetésen Bernard-Henri Lévy hangsúlyozta: már a háború első napjaiban, jóval a válaszcsapások előtt érezni lehetett Izrael nemzetközi magányát, az „igen, de” hozzáállást. Még tartott a sokkos állapot, de az újságírók, riporterek – és részben az érintettek is – próbálták kicsinyíteni a mészárlás jelentőségét. „Az itteni események ugyanakkor egy általános jelenségbe is illeszkednek, amelyet érdemes figyelembe vennünk, amikor gonoszsággal találkozunk: ezekben a kibucokban olyan horrorisztikus események történtek – például a nők megerőszakolása terén – amelyek józan ésszel gyakorlatilag felfoghatatlanok és megemészthetetlenek, ezért a szemtanúk és riporterek számos esetben inkább a tagadás különböző formáit választották, úgymond kontextusba helyezték, minimalizálták a horror szintjét, ezzel deradikalizálva a történteket” – mondta. Némileg ironikusan megjegyezte, hogy a kiadója előre figyelmeztette, hogy a könyve várhatóan nagyon alacsony számban fog elkelni – végül bestseller lett Franciaországban és Amerikában is.

Arra a kérdésre, hogy izraeli oldalról miként lehet helyesen reagálni úgy, hogy közben az ellencsapás során ne essen abba a csapdába, hogy a Hamaszhoz hasonló gonoszságokat kövessen el, Lévy azt válaszolta: „Nem a bosszút, hanem az igazságszolgáltatást és az önvédelmet preferálom annak érdekében, hogy ilyen eset többé ne történjen meg. Ha a túszok hazahozatala és a reváns között kell választani, én az előbbit támogatom.”

Annak a polémiának a kapcsán, hogy vajon hosszútávon a kétállami kísérlet jelenthet –e még valamiféle megoldást a felek között, a szerző megjegyezte: „Azt a kijelentést mindenképpen árnyalnám, hogy a palesztin jövő nélkül izraeli jövő sincs, ezért tehát mindenáron kell egy palesztin állam. Azt ugyanis nem lehet, hogy egy ilyen territórium a jövőben is folyamatosan terrorizálja és fenyegesse Izraelt.

Nem szabad ugyanakkor elvenni a palesztinok ezzel kapcsolatos reményeit,

az erre vonatkozó esélyeket és perspektívákat. Nem szabad, hogy ez egy örökké tartó totális harc legyen.” Donald Trump önkéntes kitelepítési tervével kapcsolatban pedig hangsúlyozta: hülyeségnek tartja, amely veszélyes lenne Izraelre nézve, és egy örök folt maradna az ország történelmén.

A beszélgetés során a filozófus kitért a 12 különböző amerikai campuson tett látogatására is, röviden megosztva az akadémiai világban tapasztalt benyomásait. Egyes egyetemeken kellemes beszélgetéseket folytatott, többnyire kis létszámú közönség előtt, máshol pedig előfordult, hogy még beszélni sem tudott, mert elállták az útját a terembe menet. „A legtöbb tiltakozónak fogalma sincsen arról, mi jelentenek az olyan szavak, mint az apartheid, a népirtás, vagy éppen a kolonializmus. Egyszerűen nem tanították meg nekik, én pedig elmagyaráztam, hiszen én mindegyiket láttam” – mondta Lévy. Mindemellett lehetősége volt zsidó fiatalokkal is találkoznia, akiken érezte a bátorságot, külön kitérve azokra a hallgatókra, akik számos atrocitás ellenére sem voltak hajlandóak levenni a kipájukat az egyetemen. Összességében úgy vélte, hogy van egy hangos kisebbség és egy nagyszámú csendes többség.

A fentiekkel összefüggésben az Eurovíziós Dalfesztivál eredményét is megemlítette, amelyet óriási meglepetésnek tart: „Ebből lehet és kell is erőt merítenünk. Nem szabad elfogadnunk azt a szerepet, hogy minket eleve mindenki utál.” Lévy hozzátette: jelenleg a nyugati közvéleményben, illetve az arab és a muszlim világon belül zajlik egy harc azzal kapcsolatban, hogy kit kell utálni, és kit nem.

A közel-keleti események kommentálásán túl Bernard-Henri Lévy tágabb nemzetközi folyamatokra is kitért, hangsúlyozva, hogy a nyugati hatalmak (elsősorban az Egyesült Államok) visszavonulása miatt számos helyen olyan, korábban már megszűnt birodalmak támadtak fel és töltik be a keletkezett hatalmi űrt, amelyek eddig ugyan egymás ellenségei voltak, de most összefogtak a nyugati civilizáció ellen. A szerző itt elsősorban Oroszország és Kína terjeszkedésére gondolt. A globális kontextus elemzése kapcsán szóba került Lévy Ukrajna melletti szilárd kiállása is, amelynek kapcsán az alábbi élményeit osztotta meg a közönséggel: „Találkoztam az izraeli hadsereg olyan katonáival, akik Ukrajnában harcoltak. Besorozták őket az ukrán hadseregbe és amint elkezdődött a háború a Hamasszal, visszatértek Izraelbe, egyikük azóta is Gázában harcol. Ha ezeknek a srácoknak – akik lélekben a testvéreim – a szemüvegén keresztül nézem a világot, teljesen egyértelmű, hogy

Ukrajna és Izrael a kerítés ugyanazon oldalán állnak.

Ha Ukrajna és Izrael nem nyeri meg a háborút, annak messzemenő és megjósolhatatlan következményei lesznek. Ugyanazért támogatom Izraelt, amiért Ukrajnát is.” Szerinte a számos közös érték mellett abban is nagyon hasonlít egymásra a két hadsereg, hogy Zelenszkij elnök szemében az IDF kifejezetten mintaként szolgál és talán ezért is lett a világ egyik legjobb hadserege.

A beszélgetés végén a diaszpóra zsidóságának Izraelhez való viszonya kapcsán a szerző elmondta, hogy miközben október 7-én valóban megdőlt azon évtizedek óta fennálló evidencia, hogy a zsidók úgy érzik, nagy baj esetén Izrael végső menedéket nyújthat számukra,

jelenleg a világ egyetlen országban sem érezhetik teljesen biztonságban magukat a zsidók.

Dacára a több mint másfél éve tartó keserű gázai harcoknak, Bernard-Henri Lévy szerint regionális szinten egyáltalán nem olyan kilátástalan helyzet, mint ahogy az elsőre tűnik: Izrael számos győzelmet szerzett, Irán nagyon meggyengült, a Hezbollahot gyakorlatilag felszámolták, az Ábrahám-egyezményben résztvevő országok száma pedig várhatóan bővülni fog.

Gondolatait pedig azzal zárta, hogy kulturális szempontból Izrael továbbra is egy vibráló ország, a különböző bojkott-felhívások pedig nem terjedtek el drámai módon. Hangsúlyozta: „Ahhoz, hogy szellemi és lelki értelemben Izrael továbbra is erős maradjon, az országnak az alapvető két kulturális pillérére kell támaszkodnia: az ősi szövegekre épülő különböző koncepciókra és az ebből kialakult több ezer éves zsidó bölcsességre, valamint a kortárs zsidó kultúrára, vagyis Jeruzsálem és Tel-Aviv szellemi kombinációjára.”