„Az volt a csúcs, amikor eichmanni tömeggyilkosnak neveztek”

Írta: Bóka B. László - Rovat: Politika

Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével, a viharos előzetes viták után tartott, ügyvezető igazgató választási közgyűlést követően készítettünk interjút.

Heisler András a közgyűlésen (Fotó: Mazsihisz fb-oldal)

Mit takar a JDC-től átvett feladat, milyen nagyságrendű pénzek társulnak ehhez?

Létezik a MAZS (Magyarországi Zsidó Szociális Segély) Alapítvány, amely a német kormánytól a Claims Conference-en keresztül kapja a forrásokat a holokauszt túlélők ellátásra. Az alapítványnak ezekkel az összegekkel kell elszámolnia a Claims Conference felé, egy rendkívül bonyolult és precíz elszámolási rendszerben. Mindezt jól ismerem, hiszen 15 évvel ezelőtt felügyelőbizottsági tag voltam. A MAZS Alapítvány alapítója egyébként maga a JDC (American Jewish Joint Distribution Committee), ismertebb nevén a Joint. A Joint az alapítói jogokat most átadja a Mazsihisznek. Ez azt jelenti, hogy a német forrásból (a Claims Conference-en keresztül) az összeg továbbra is a MAZS Alapítványhoz érkezik, az Alapítvány továbbra is maga számol el a forrásokkal és annak felhasználásával, vagyis a Mazsihiszhez ebből egyetlen fillér sem kerül. De a Mazsihisz, mint az alapítói jogok gyakorlója, olyan pozícióba kerül, hogy a MAZS működési stratégiáját képes lesz befolyásolni, új kuratóriumot tud kinevezni, hiszen a Mazsihisznél lesznek az alapítói jogok.

Ma, bármennyire is szerettem volna, nem tudtam részt venni a közgyűlésen, mert nem engedtek be. A Síp utcai kapunál ötpercenként más és mást mondtak nekünk. Az újságírók miért nem vehettek részt a vasárnapi közgyűlésen?

Nagyon sajnálom, ha rossz volt a kommunikációnk. Azt beszéltük meg, hogy első körben beengedjük a képviselőtestületi tagokat. Eleve tudtuk, hogy vendégeket és újságírókat nem fogunk beengedni. Miért? Mert nagy esély volt arra, hogy az ülést a közösség zárttá fogja nyilvánítani. Ennek persze megvolt az oka, egyrészt mennél kevesebb az ember, annál kisebb a Covid kockázata, másrészt – de ez már egy szubjektív ok – az utóbbi napokban oly mértékben volt turbulens a közélet körülöttünk, és nagyon finoman fejeztem ki magamat, hogy nem kívántuk mindezt tovább fokozni. Azon a véleményen volt a többség, hogy beszéljük meg a dolgokat magunk között. Sajnálom, hogy ezt nem mondták meg egyenesen a kapunál. Köszöntöttem a megjelenteket, és rögvest elmondtam, nyolcan adták be azon óhajukat, hogy tegyük fel a kérdést, nem akarunk-e zárt ülést. A megjelenteket megszavaztattuk, és talán két tartózkodással mondta azt a közösség, hogy most zárt ülésre van szükség. Utóbb kiderült, hogy a közgyűlés rendkívül civilizáltan zajlott le, érdemi vitákkal, döntésekkel, azaz bárki ott lehetett volna – de az előzmények után senki ne csodálkozzon a közgyűlés óvatosságán.

Az utóbbi napok történései mögött nem érzett eltervezett, határozott, kissé puccsszagú tervet?

Nagyon határozottan ezt éreztem. Ez egy tudatosan és nagyon rosszul előkészített történet volt. Miért, mondom ezt? Csinálnak egy karaktergyilkosságot, elmondanak engem mindennek, aminek csak lehet, a csúcs talán az volt, amikor eichmanni tömeggyilkosnak neveztek, ezt már nem lehetett tovább fokozni. Én tudatosan ezekre a hazugságokra, a hazug vádakra nem voltam hajlandó válaszolni, mert ez nem az én színvonalam. Ironikusan jelzem, annyira sem készítették elő ellenem ezt a puccsot, hogy össze tudtak volna szedni húsz embert a százhúszból, akik aláírták volna a bizalmatlansági indítványt. Így tehát ez a gyalázat, amit csináltak, számomra különösen sértő és teljességgel érthetetlen. Ebben a formában, minden, ami történt, semmi más, csupán súlyos károkozás a Mazsihisznek. Az utolsó pillanatban persze rájöttek, hogy semmi eszköz nincs a kezükben és még erejük sincs, csupán a fröcsögés és szitkozódás. Amikor aztán minderre rádöbbentek, akkor a Covid árnyékában megkísérelték obstruálni a közgyűlésünket, sikertelenül.

Jelen volt-e ezen a közgyűlésen a magát egyre inkább megmutató „Síp utcai ellenzék”, érezhető volt-e bármiféle ellensúly?

A közgyűlésen az a néhány hangos ember, aki ezt az egész cirkuszt vezényelte természetesen meg sem jelent. Így aztán a közgyűlés teljesen normálisan lezajlott, voltak persze viták, de ezek szakmai jellegűek voltak. A mai közgyűlésen a határozatképességhez egyébként 57 embernek kellett jelen lennie és 61-en voltunk.

Folytatása következik…

Kapcsolódó cikkeink:

Zárt közgyűlés “előzetes” hangulatkeltéssel

Kunos Pétert zárt ülésen újraválasztotta a Mazsihisz küldöttgyűlése

Mazsihisz közgyűlés – a debreceni zsidók nem mennek?

Mazsihisz-közgyűlés: mi várható a Heisler-ellenes cikksorozat után?

A Heisler-Róna vita és a pártos kormánysajtó

Címkék:ellenzék, Heisler András, Mazsihisz-közgyűlés

[popup][/popup]