Az igazi népirtás
A képen két helyszín, Szudán és Izrael, és két gyerekeiért rettegő anya. Mindannyian a fundamentalista iszlám áldozatai. Az is közös bennük, hogy miattuk nem vonulnak az utcára az emberi jogi aktivisták. A nyugati egyetemek kampuszain a dárfúri népirtás miatt sem tüntetnek, ahogy 2023. október 7 után sem. A popszakma, a filmes világ és a sportbiznisz is lapít. Dárfúrban muszlimok gyilkolnak muszlimokat, Izraelben muszlimok mészároltak zsidókat (és muszlimokat, keresztényeket, buddhistákat). Ez föladja a leckét a progresszív baloldali „woke” morálnak.

Az agresszor nem fehér. Nincs ellenség, aki beleillik a kényelmes narratívába. A szelektív együttérzés egyre ismerősebb mintázata ez.
Bassem Eid, palesztin emberi jogi aktivista, politikai elemző és újságíró, 1958-ban született Jeruzsálemben, és a Shuafat menekülttáborban nőtt fel. Saját tapasztalataiból indult el az emberi jogok védelmének útján.
Kezdetben az izraeli fegyveres erők által elkövetett jogsértésekre összpontosított, de kutatásait később kiterjesztette a Palesztin Hatóság (PA) és a palesztin fegyveres erők által saját népük ellen elkövetett emberi jogi visszaélésekre is. 1996-ban megalapította a Palestinian Human Rights Monitoring Group (Palesztin Emberi Jogi Megfigyelő Csoport) nevű szervezetet, amely 2011-ben megszűnt. Jelenleg izraeli televízió és rádió csatornáknál dolgozik politikai elemzőként.
November 7-én megjelent cikkében részletesen elemzi a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadását, amelyet a nemzetközi jog és a történelmi példák alapján népirtási kísérletként értelmez. Írása határozott vádirat a Hamász brutalitása ellen, és figyelmeztetés arra, hogy a „népirtás” nem vélemény, nem politikai propaganda fegyver, hanem jogi kategória. Ha szlogenként használjuk, elveszíti az erejét ott, ahol valóban emberek meghatározott csoportjának megsemmisítése a szándék – mint most Szudánban.
Az írás a The Times of Israel blogrovatában jelent meg:
“Az izraeli miniszterelnök, Golda Meir egykor így fejezte ki béke utáni vágyát: “Meg tudjuk bocsátani az araboknak, hogy megölték gyermekeinket. De nem tudjuk megbocsátani nekik, hogy arra kényszerítettek minket, hogy megöljük az ő gyermekeiket.”
Senki sem kényszerítette a Hamászt arra, hogy 2023. október 7-én megtámadja Izraelt, aminek következtében a holokauszt óta a legtöbb zsidó embert mészárolták le egyetlen napon. Senki sem kényszerítette őket arra, hogy megerőszakolják és megcsonkítsák női áldozataikat, vagy hogy több mint 250 túszt hurcoljanak Gázába. Ezek az események a Hamász szándékos és kegyetlen döntései voltak. És ezek a tettek népirtási kísérletnek minősülnek.
A „népirtás” (genocídium) kifejezést a második világháború idején alkották meg, amikor a náci deportálásokkal tetőfokára hágott a kegyetlenség, és a jogászoknak, tudósoknak nem volt szavuk az angol nyelvben arra, hogy leírják hatmillió ártatlan zsidó szisztematikus, előre megtervezett megsemmisítését pusztán származásuk alapján. A nácik rémtettei annyira kimondhatatlanul gonoszok voltak, hogy csak 1946-ban definiálták a „népirtást” emberiesség elleni bűntettként, majd 1948-ban az ENSZ Genocídium-egyezménye is elfogadta.
Ahhoz, hogy népirtásról beszélhessünk, a tettesnek olyan cselekményeket kell elkövetnie, amelyek azzal a szándékkal történnek, hogy „egészében vagy részben elpusztítsanak egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot”. A szándék tehát a döntő tényező annak megállapításában, hogy népirtás történt-e.
A Hamász erőszakos szándéka Izrael elpusztítására és egy iszlamista teokráciával való felváltására aligha titok; 1988-as alapító chartájukban egyértelműen leírták, valamint televíziós interjúikban rendszeresen kifejezték vágyukat, hogy „október 7-ét újra és újra megismételjék”. 2007-es gázai hatalomátvételük óta a Hamász tudatosan terjeszti a népirtó retorikát a gázai társadalomban. A gyerekeknek szánt tananyag az izraeliek meggyilkolására buzdít, a terrorizmus támogatására nevel, és Izrael megsemmisítéséért imádkoztatja őket. A Hamász nyári táboraiban gyerekek és tinédzserek tanulják, hogyan kell leszúrni, lelőni és elrabolni zsidó civileket. A Mein Kampf példányait is megtalálták a terrorszervezet bázisain.
Holokauszt-kutatók szerint a népirtás egyik kulcsfontosságú szakasza a tagadás, és a történelemben eddig a legkegyetlenebb elkövetők – különösen a nácik – mindent megtettek, hogy eltussolják bűneiket. A Hamász ezzel szemben saját maga rögzítette és közvetítette a világnak az általuk elkövetett szörnyűségeket. Yahya Sinwar, a támadás kitervelője, tudatosan utasította a harcosokat, hogy civileket és lakónegyedeket támadjanak. Miközben áldozatokat – például elrabolt gyerekeket és meggyalázott női holttesteket – hurcoltak végig az utcákon, civilek százai gyűltek össze, hogy leköpjék, gúnyolják őket, és cukorkát osszanak a tetteseknek.
A Hamász szándéka egyértelmű volt. Tudatosan választották a Szimhat Tóra zsidó ünnepet a támadás napjául. A támadók magukkal vitték a civil közösségek térképeit, előre kijelölt útvonalakkal, hogy a lehető legtöbb civil áldozatot szedjék.
A Hamász szándékosan célba vette a Nova zenei fesztivált is, ahol 378 fiatalt mészároltak le. A terroristák gépfegyverrel lőttek egy mentőautóra, majd gránátot dobtak bele, végül RPG-vel felgyújtották. A mentőautóban 18 különböző személy DNS-ét találták meg. A lefoglalt Hamász-dokumentumok bizonyítják, hogy a szervezet eredetileg az Iráni Iszlám Köztársasággal és a libanoni Hezbollahhal működött együtt hasonló mészárlások előkészítésében Észak-Izraelben, azzal a céllal, hogy Izrael államának összeomlását idézzék elő. Bár teljes invázió nem történt, a Hezbollah rakétazáporral támadta Izraelt, és gyermekeket is megölt.
A legvilágosabban talán a túszejtések mutatják meg a Hamász szándékát. 251 ártatlan embert hurcoltak Gázába – köztük 30 gyermeket 18 év alatt, és 16-ot tízéves kor alatt. Egy csecsemőt és egy kisgyereket, Kfirt és Ariel Bibast megölték a fogságban. A túszokat éheztették, megkínozták, saját sírjukat ásatták velük, némelyeket többször megerőszakoltak. Tinédzsereket kényszerítettek szexuális cselekményekre egymással, másokat kivégeztek.
A Hamász a népirtás-tagadás stratégiáját követi: Izraelt vádolja, hogy elterelje a figyelmet saját bűneiről. Ez a taktika azonban nemcsak erkölcsi értelemben aljas, hanem veszélyes is: aláássa a nemzetközi jog hitelességét, gyengítve a világ képességét arra, hogy az ilyen bűncselekményeket következetesen azonosítsa és megbüntesse.
Izrael katonai szükséghelyzetből cselekszik, és a civil életek védelmét helyezi előtérbe – elképzelhetetlen körülmények között, amelyeket a Hamász szándékosan alakított ki, hogy a civil infrastruktúrát katonai célokra használja. A Hamász támogatói félreértelmezik az izraeli politikusok nyilatkozatait, és elhallgatják azt a tényt, hogy az izraeli hadsereg több tízmillió figyelmeztető üzenetet küldött, ezerszám juttatott be humanitárius segélyt, és védett folyosókat biztosított a civileknek. Az olyan nemzetközi intézmények, amelyek Izraelt vádolják népirtással, miközben a Hamász bűneit figyelmen kívül hagyják, súlyosan aláássák saját hitelességüket.
Mindeközben a világban zajló valódi népirtások háttérbe szorulnak. Az ENSZ szerint évente több mint 740 000 ember hal meg fegyveres konfliktusokban és bűnözés következtében. Szudánban tízezreket mészároltak le etnikai alapon, a homokba ivódott vérfoltok az űrből is látszanak. A Hamász Izraellel szembeni hamis vádjai igazságtalanságot követnek el azokkal szemben, akik valóban népirtás áldozatai lettek, és elvonják a figyelmet azokról, akiknek még esélyük sem marad az igazságszolgáltatásra.
Palesztinként kötelességem kimondani az igazságot: a Hamász népirtást követett el 2023. október 7-én. Minden olyan kísérlet, amely e bűnt tagadja vagy Izraelt rágalmazza, nemcsak az áldozatok emlékét gyalázza meg, hanem gyengíti a valódi népirtások elleni fellépés alapját, és védelmet nyújt a bűnösöknek. Igazságot kell szolgáltatni, és a történelemnek soha nem szabad elfelejtenie, milyen bűnöket követtek el – és kik követték el – 2023. október 7-én.”
Az izraeli blogposztot Kepes Juli fordította. Az írás eredetileg a Kendőzetlenül facebook oldalon jelent meg.

