Antiszemitizmus Magyarországon, 2014

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából 2014 végén kutatást végzett az antiszemita előítéletek gyakoriságáról, erősségéről és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportokról a magyar társadalomban.

A kutatás kérdőíves módszerrel történt, a 18 éves és idősebb népességet reprezentáló 1200 fős minta személyes megkérdezésével. A mérési eljárás a Kovács András által kidolgozott koncepcióra épült, a kutatás során túlnyomóan az általa 1995 óta többször alkalmazott kérdőívet használtuk, ami lehetővé teszi az adatok időbeli változásainak bemutatását.

A 2013-as kutatási eredményekről szóló részletes tanulmány a TEV honlapján megtalálható.

Ebben a cikkben összefoglaljuk a 2014-es kutatás legfontosabb eredményeit – különösen az antiszemitizmus mértékére és a 2014-es év ügyeinek hatására koncentrálva –, a teljes kutatást pedig egy hosszabb tanulmányban fogjuk bemutatni.

 

Az antiszemitizmus mértéke

A magyarországi antiszemitimus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. A lezajlott kismértékű elmozdulás a polarizáció irányába hat: az elmúlt egy évben nőtt az antiszemita állításokra immunisak aránya, ugyanakkor minimálisan nőtt azok száma is, akik számos ilyen állítással egyetértenek. Kutatásunkban ez utóbbi – a kérdőív kérdéseire következetesen zsidóellenes választ adó – csoportot „szélsőséges” antiszemitáknak neveztük el, hangsúlyozva ugyanakkor azt, hogy kérdőíves kutatással csak véleményt lehet felderíteni, viselkedést nem. A köztes csoportot, amely sok kérdésben előítéletes, más kérdésekben azonban attól teljesen mentes választ adott – Kovács András kategorizálását követve – „mérsékelt antiszemitának” nevezzük. Az antiszemitizmus egyik dimenziójában azt vizsgáltuk, hogy a zsidósággal kapcsolatban milyen nézetek, sztereotípiák élnek a válaszadók fejében (a nyolc állításból két példa: „túl nagy a zsidók befolyása ma Magyarországon”; „a zsidók hajlamosabbak tisztátalan eszközöket használni céljaik elérése érdekében, mint mások”). Az ezekkel való egyetértést kognitív antiszemitizmusnak neveztük el. A másik dimenzióban – affektív antiszemitizmus – a zsidókhoz való érzelmi hozzáállást, társadalmi távolságtartást vizsgáltuk, két kérdés alapján, amelyek arra vonatkoztak, hogy mennyire érzi a válaszadó rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek a zsidókat. A kognitív antiszemitizmus alapján képzett csoportok nagysága változatlan maradt, ugyanakkor az érzelmi zsidóellenesség valamelyest tovább terjedt. Végül a két dimenziót összevonva alakítottuk ki a tanulmányban használt kategóriarendszert.

1. táblázat. Az antiszemitizmus változása 2006 és 2014 között (százalék)

	szélsőséges antiszemiták	mérsékelt antiszemiták	nem antiszemiták
2006	18	16	66
2011	26	14	60
2013	20	18	62
2014	21	11	68

 

A tipológia alapján kijelenthető, hogy a nem antiszemiták aránya nőtt, miközben a mérsékelt antiszemitáké jelentősen csökkent. A pozitív összképet árnyalja, hogy minimálisan növekedett a szélsőséges antiszemiták száma is, illetve több más indikátor is inkább polarizációt mutat: a zsidóellenességre teljesen immunis és teljesen fogékony közönség is nőtt.

1. ábra. Társadalmi távolság különféle csoportoktól. „Nem járulna hozzá ahhoz, hogy a szomszédságába költözzön egy…” (százalék)

Az ábra jelzi az érzelmi elutasítás fokozódását, ugyanakkor arra is rávilágít, hogy ez nemcsak a zsidókkal, de több más kisebbséggel szemben is bekövetkezett. A zsidóság iránti ellenszenv a magyar társadalomban nem számít erősnek a más csoportok iránt megnyilvánulóhoz képest.

 

A zsidósággal kapcsolatos ügyek fontosságának percepciója

A legutóbbi kutatás célja a zsidósághoz való viszony követő vizsgálatán túl az volt, hogy képet kapjunk a kormányzat és a zsidó szervezetek között a 2014-es évben kialakult nézeteltérések, konfliktusok – mindenekelőtt a Szabadság téri emlékmű ügyének – társadalmi fogadtatásáról, és ezeknek a vitáknak az összefüggéséről az antiszemitizmus mértékével.

Noha sok válaszadó (61 százalék) állítja, hogy hallott a német megszállási emlékmű ügyéről, és azt sem kevesen állítják, hogy értesültek a 2014-es év Holokauszt-emlékévvé nyilvánításáról (37 százalék) illetve egy új budapesti múzeum tervezett felépítéséről a gyermek-áldozatok emlékére (27 százalék), ugyanakkor csak kis részükről feltételezhetjük, hogy ténylegesen odafigyeltek ezekre az ügyekre. Negyedük-ötödük nem tudta helyesen megnevezni, hogy mi volt a zsidó közösség álláspontja a vitatott témákban, ráadásul a válaszadóknak alig több mint 5 százalékáról mondható el, hogy mindhárom kérdésről hallott és mindhárom kérdésben jól azonosította a zsidó közösség álláspontját is. Az önbevalláson alapuló hallomásnál sokatmondóbb az, hogy nyitott kérdésre (tehát fejből, előre megadott válaszlehetőségek nélkül) hányan tesznek említést az eseményekről: csak arról  mondhatjuk el, hogy számon tartja az ügyet, aki magától is nevesít legalább egy konkrét történést. A Holokauszt-emlékévet mindössze 2 százalék, a német megszállási emlékművet pedig 10 százalék említette spontán módon. (Egyébként ezeken kívül Zoltai Gusztáv tanácsadói kinevezése volt az egyetlen olyan ügy, ami foglalkoztatta a közvélemény kimutatható részét, ám azt is csak 2-3 százaléknyi válaszadó hozta szóba).

 

Vélemény a Szabadság téri emlékműről

A magyar lakosság véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a zsidóság második világháború alatti tragédiájáért ki a felelős: 51 százalék szerint Magyarország is felelős, 40 százalék szerint viszont kizárólag a németek (nagyon hasonló arányokat mutatott szinte szó szerint ugyanebben a kérdésben a korábbi Medián-felmérés[1]). Látszólag konzisztens a közvélemény, hiszen a német megszállási emlékmű – amely a német felelősséget és a magyar ártatlanságot szimbolizálja – megítélése is hasonló: 52 százalék nem támogatja az emlékmű felépítését, 34 százalék igen.

2. ábra

Ugyanakkor a megkérdezettek 21 százaléka nem látja ugyan felelősnek az akkori Magyarországot, mégsem támogatja az emlékművet, további 16 százalék pedig annak ellenére helyesli az emlékmű felállítását, hogy Magyarországot is felelőssé teszi a Holokauszt miatt.

Tízből majdnem négy válaszadó tehát következetlennek tűnik ebben, minden negyedik pedig legalább az egyik kérdésre nem tudott válaszolni.

 

2. táblázat. A magyar Holokauszt felelősségére vonatkozó két kérdés keresztmegoszlása. (százalék)

	Magyarország is felelős azért, ami a magyar zsidókkal a háború alatt történt.			együtt
A kormány emlékművet állított fel Budapesten a német megszállás áldozatainak emlékére	inkább egyetért	inkább nem ért egyet	nem tudja
egyetért ezzel	16	15	3	34
nem ért egyet	28	21	3	52
nem tudja	7	4	3	14
összesen	51	40	9	100

 

Ennek a mintázatnak az lehet az egyik oka, hogy míg az első kérdésben nem volt direkt politikai utalás, addig a német megszállási emlékművel kapcsolatos kérdésben benne volt az, hogy azt a kormányzat emelte. A válaszok megoszlásában ennek megfelelően jelentős különbségek voltak pártpreferencia szerint (a fideszesek 43 százaléka, a Jobbik nélküli ellenzék 23 százaléka támogatta, míg 42-69 százaléknyian ellenezték), ugyanakkor a direkt politikai vonatkozást nem tartalmazó kérdésre a fideszesek 51, a baloldali ellenzék 60 százalékban ismerte el Magyarország felelősségét, 41 és 35 százalékban pedig ellenezték. A jobbikos válaszadók elutasító hozzáállása mögött éppúgy lehet az, hogy nem gondolják felelősnek Magyarországot, mint az a megfontolás, hogy egyáltalán semmilyen emlékművet nem szeretnének állítani a zsidóság számára.

A tanulmány részletesebb változata a Szombat áprilisi számában lesz olvasható. Március 31-én a Tett és Védelem Alapítvány és a szerzők sajtótájékoztatón ismertetik a kutatási eredményeket.