„A zsidó nép 2126-ban”

A zsidó demográfia nagymestere, Sergio DellaPergola megjelentette újabb tanulmányát, melynek címe: „The Jewish People in 2126”.

A szerző már a bevezetőben hangsúlyozza: ilyen hosszú távú előrejelzés szükségszerűen bizonytalan, hiszen a történelem tele van előre nem látható fordulatokkal. Ki sejthette volna 1897-ben a holokausztot, 1945-ben Izrael létrejöttét vagy 2022-ben az október 7-i támadást? A tanulmány ezért nem pontos jóslatot kínál, hanem azokat a mélyebb társadalmi és demográfiai folyamatokat elemzi, amelyek meghatározhatják a zsidóság jövőjét.

DellaPergola szerint a zsidó nép jövőjének három alapvető kérdése van. Az első az identitás kérdése: mi tartja össze a zsidóságot, kik tartoznak bele, és hogyan öröklődik tovább ez az identitás a következő nemzedékekre? A második a zsidók és nem zsidók viszonya, vagyis miként tud egy kis létszámú kisebbség együtt élni a többségi társadalmakkal. A harmadik kérdés az, hogy a világ különböző részein élő zsidók miként képesek közös érdekeiket megvédeni és összehangolni.

A szerző hangsúlyozza, hogy 1948, Izrael állam megalakulása alapvetően új helyzetet teremtett. Azóta a zsidó lét három nagy formában jelenik meg: egyrészt Izraelben, ahol a zsidók többséget alkotnak és szuverén államban élnek; másrészt a diaszpórában, ahol kisebbségi közösségeket alkotnak; harmadrészt pedig e két világ kapcsolatában. A tanulmány egyik központi kérdése, hogy létezhet-e zsidó nép Izrael nélkül, illetve fennmaradhat-e a diaszpóra nélkül.

A tanulmány demográfiai elemzése öt alapvető folyamat köré épül: halálozás, születés, migráció, asszimiláció és csatlakozás a zsidósághoz. DellaPergola szerint a modern zsidó történelem egyik legfontosabb tényezője nem a rendkívül magas születésszám, hanem a viszonylag alacsony halandóság volt. A zsidók a történelem során általában jobb egészségügyi és higiéniai szokásokkal rendelkeztek, erősebb közösségi hálózatokat alakítottak ki, valamint magasabb iskolázottsági szintet értek el, ami hosszabb élettartamot eredményezett. Ugyanakkor a zsidó történelemre mindig is árnyékként vetült a tömeges erőszak veszélye: a holokauszt, illetve a szerző szerint az október 7-i támadás is arra emlékeztet, hogy a népirtás veszélye soha nem tűnt el teljesen.

A születések terén a tanulmány éles különbséget lát Izrael és a diaszpóra között. A nyugati országokban élő zsidók termékenységi mutatói a többi fejlett társadaloméhoz hasonlóan alacsonyak, ami elöregedéshez és sok helyen népességcsökkenéshez vezet. Izraelben ezzel szemben a termékenységi ráta továbbra is magas, különösen az ultraortodox, haredi közösségekben, ahol egy családban átlagosan hat-hét gyermek születik. A világi izraeliek körében is jóval magasabb a gyermekszám, mint Európában. Ez a különbség hosszú távon alapvetően átformálhatja a zsidó társadalom szerkezetét.

A migráció történetileg a zsidó élet egyik meghatározó eleme volt. 1880 és 2025 között több mint kilencmillió zsidó hagyta el szülőföldjét. A kivándorlást rendszerint üldöztetés, gazdasági nyomor vagy politikai válság váltotta ki, míg a célországokat a szabadság és a jobb élet reménye tette vonzóvá. A 20. század során az Egyesült Államok, majd Izrael vált a legfontosabb befogadó központtá. DellaPergola szerint azonban a jövő migrációs irányait lehetetlen pontosan előre látni, mert azok a globális geopolitikai rendszer alakulásától függenek.

A szerző részletesen foglalkozik az asszimiláció kérdésével is. Az emancipáció óta folyamatos azoknak a száma, akik részben vagy teljesen eltávolodnak a zsidóságtól. Ennek egyik legfontosabb mutatója a vegyes házasságok aránya, amely az Egyesült Államokban 2020-ra meghaladta a 60 százalékot. Ugyanakkor DellaPergola szerint elképzelhető, hogy az asszimiláció hulláma elérte csúcspontját, és részleges visszarendeződés kezdődött. Az antiszemitizmus erősödése sok, korábban távolságtartó zsidót is közelebb visz saját közösségéhez.

A tanulmány kitér arra is, hogy a világ különböző részein egyre több csoport mutat érdeklődést a zsidóság iránt. Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában milliók állítják magukról, hogy zsidó eredetűek vagy elveszett törzsek leszármazottai. A szerző becslése szerint ezeknek a csoportoknak a száma akár 60–80 millió fő is lehet. Ez új kérdéseket vet fel a betérés, az identitás és a zsidósághoz való tartozás szabályaival kapcsolatban.

A tanulmány egyik legfontosabb része Izrael és a palesztinok demográfiai viszonyát elemzi. DellaPergola szerint Izrael csak akkor maradhat egyszerre zsidó és demokratikus állam, ha a zsidók abszolút többséget alkotnak a szuverén állam területén. Ha azonban Izrael tartósan ellenőrzése alatt tartja a palesztin területeket, ahol jelentős arab lakosság él, ez hosszú távon veszélyeztetheti a zsidó többséget. A szerző ezért a területi és politikai rendezés szükségessége mellett érvel.

DellaPergola külön fejezetet szentel az antiszemitizmusnak, amely szerinte a jövőben sem fog eltűnni. Az antiszemitizmust három alapvető törekvés jellemzi: a zsidók fizikai megsemmisítése, társadalmi kirekesztése, illetve a félelem és szorongás állandó fenntartása. A szerző szerint napjainkban leginkább ez utóbbi a meghatározó. Különösen fontosnak tartja annak felismerését, hogy az antiszemitizmus meghatározásában a sértett fél, vagyis a zsidók tapasztalatait kell középpontba állítani.

Az Egyesült Államok jövőjéről szóló rész különösen figyelemre méltó. A szerző rámutat, hogy az amerikai társadalom etnikai szerkezete alapvetően átalakul: a fehér, nem hispániai lakosság néhány évtizeden belül kisebbségbe kerülhet. Ezzel párhuzamosan az amerikai zsidóságon belül nőhet az ortodoxok aránya. Ez a változás gyengítheti azt a történelmi modellt, amelyben a zsidók szervesen be tudtak illeszkedni a fehér amerikai középosztályba.

A tanulmány szerint a következő évtizedek egyik legnagyobb változása az lesz, hogy Izrael válik a világ zsidóságának egyértelmű demográfiai központjává. 2026-ban a világ zsidóinak mintegy 46 százaléka élt Izraelben, és ez az arány hamarosan meghaladhatja az ötven százalékot. A szerző szerint ez történelmi fordulópont lenne, amely alapvetően újradefiniálná a zsidó nép fogalmát.

Ezzel párhuzamosan Izrael belső szerkezete is jelentősen átalakulhat. A haredi közösségek magas termékenységi rátája miatt néhány évtizeden belül az ultraortodoxok aránya akár a zsidó lakosság harmadát vagy még nagyobb részét is kiteheti. Ez komoly gazdasági és társadalmi kihívásokat jelenthet, mivel a haredi férfiak körében alacsony a munkaerőpiaci részvétel, és sokan mentesülnek a katonai szolgálat alól. A szerző szerint hosszú távon valamilyen alkalmazkodás elkerülhetetlen lesz.

A tanulmány végkövetkeztetése egyszerre pesszimista és reményteljes. DellaPergola szerint a zsidó nép fennmaradása mindig attól függött, képes-e ellenállni a külső nyomásnak, felismerni a történelmi lehetőségeket és megőrizni belső kohézióját. A jövő zsidósága nagyon különbözni fog a maitól, de ha maga a világ fennmarad 2126-ig, akkor zsidó nép is létezni fog. Ehhez azonban olyan vezetésre lesz szükség, amely nem megosztja, hanem egyesíti a különböző zsidó közösségeket Izraelben és a diaszpórában egyaránt.