A Vatikánban (!) tanácskozik a Zsidó Világkongresszus

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Zsidókként és keresztényekként mindent meg kell tennünk, ami emberileg csak lehetséges, hogy véget érjen a háború, s hogy a béke ösvényén járjunk – olvasható abban a levélben, amelyet Ferenc pápa írt a jelenleg Vatikánvárosban ülésező Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) résztvevőihez.

Ronald S. Lauder üdvözli a pápát (Forrás: WJC)

A tanácskozáson Magyarország képviseletében jelen van Heisler András, a Mazsihisz elnöke is.

A több mint 50 országból érkező zsidó közösségi vezetők, akiket a pápa kedden az Apostoli Palotában fogadott, a Zsidó Világkongresszus (WJC) végrehajtó bizottságának ülésére gyűltek össze – a Vatikánban. A katolikus egyház megalakulása óta ez az első hivatalos esemény, amelyet egy zsidó szervezet tartott. Kóser ételeket szolgáltak fel.

Ferenc pápa a Zsidó Világkongresszus résztvevőinek címzett levelében így fogalmaz: az önök mostani látogatása a minket összekötő és erősítő baráti kötelékekről tesz tanúbizonyságot, hiszen a II. Vatikáni Zsinat óta a Zsidó Világkongresszus párbeszédben áll a vatikáni Zsidókkal fenntartott Vallási Kapcsolatok Bizottságával.

Hozzátette: „mi, zsidók és katolikusok, felbecsülhetetlen értékű lelki kincsekben osztozunk, hiszünk az ég és a föld Teremtőjében, aki nemcsak az emberiséget teremtette, hanem minden embert a maga képére és hasonlatosságára formál”.

– Hasonlóan vélekedünk a végső dolgokról is, hiszen meggyőződésünk, hogy az élet útja nem a semmi felé halad, hanem a rólunk gondoskodó Magasságossal való találkozás felé, aki megígérte nekünk a béke örök birodalmát – fogalmazott a pápa. 

Mint írta: a világunkat erőszak, elnyomás és kizsákmányolás jellemzi, de  mégsem ezek mondják ki a végső szót, hiszen az Örökkévalónak  az üdvösségről való ígérete olyan új világról szól, ahol béke és öröm lakozik.

A pápa hozzáfűzte: habár a zsidóság és a kereszténységben eltérő nézeteket vall arról, hogy ez az üdvösség miképpen fog beteljesedni, abban közösen osztozunk, hogy az ígéret megvalósul.

A Kishreinu kezdeményezés, ha véglegesítik, a zsidó közösség válasza lesz majd a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate nyilatkozatára, amely 1965-ben modernizálta a római katolikus egyház és a zsidó nép közötti kapcsolatot.

Ronald S. Lauder, a WJC elnöke a Vatikán zsinati termében korábban elmondott beszédében így fogalmazott: “Akik ma itt vagyunk, nagyon szeretnénk előmozdítani a katolikus egyházzal való kapcsolatunkat. Ma elindítjuk a ‘Kishreinu’ programot, [amely] megerősíti népeink közös jövőjét. Új szakasz lesz ez a katolikus-zsidó kapcsolatokban”.

Lauder nagykövet háláját fejezte ki a katolikus egyháznak a világszerte megnövekedett zsidógyűlölet idején. “Nem hagyjuk figyelmen kívül. Nem felejtünk. De együtt nézünk előre. És ugyan mi lehetne jobb Isten minden gyermeke számára, mint az, ha békében, harmóniában és az Úr házában élhet együtt, örökké” – mondta Lauder.

Mazsihisz/WJC.org

Címkék:Ferenc pápa, Ronald S. lauder, Vatikán, Zsidó Világkongresszus

[popup][/popup]