A háborúnak vége

A háborúnak vége. Izrael katonai fronton totális győzelmet aratott. A Nyugat pedig teljes vereséget, bár más fronton.

Nemes Dániel facebook oldalán adott gyorselemzést a gázai tűzszünetről:

“A háború nem fog újraindulni. Akkor se, ha a gázai arabok már most megszegték a tűzszünet feltételeit: mindössze négy holttestet adtak át a 28-ból (pedig titkosszolgálati infók alapján legalább 10-ről még tudják, hol vannak). Akkor se, ha már most megtámadták a sárga vonal (ameddig vissza kellett vonulnia az IDF-nek) mögött állomásozó katonákat. És akkor se, ha a tűzszünetet megsértve a Hamasz és a többi terrorszervezet nem teszi le a fegyvert, és nem adja át a hatalmat – amire eléggé esélyes.

Az élő túszok kiszabadultak, a halottakat nem tudják másodszor is meggyilkolni, tehát egyrészt túszok miatt már nem kell vigyázni, milyen területre mennek be, hova lőnek, másrészt az idő sem sürget. Viszont a béketervben pont ez volt a zseniális: működik, ha a Hamasz (innentől összefoglaló néven így hívom a Hamaszt, a többi kb. 20 gázai terrorszervezetet, a terrorszervezethez nem tartozó terroristákat és a fegyveres “békés civileket is”) leteszi és beszolgáltatja a fegyvereit egy valóban független és nemzetközi felügyeletű entitásnak, és akkor is, ha nem. Az IDF ugyanis visszavonult a sárga vonalig, ami Gáza területének 53%-án van, és a 40 támaszpontjából mindössze 4-et kellett feladnia. Ha nem indulhat el a tartós tűzszünet, akkor gyakorlatilag ugyanolyan katonai kontrollja van, mint eddig, csak a hadijogon kívül semmire nem kell figyelemmel lennie (legalábbis a fő akadályra, a túszokra nem). Sőt, még jobb a helyzet: a már demilitarizált területeket átadhatja a nemzetközi, jelentős részben mérsékelt arab erőknek, és a hadsereget csak a valóban harcászati területekre összpontosíthatja. Ha pedig beáll a tűzszünet, akkor az egészet ez az erő fogja felügyelni – feltéve, hogy a nemzetközi békepartnerek, akik követelni meg aláírni nagyon jól tudnak, valóban küldik is a csapatokat.

De ez a másik zseniális rész: ebbe az arab és muszlim partnerek szintén be vannak vonva. Az USA engedményekkel, különösen a Hamasz gazdájával, Katarral kötött védelmi egyezménye és katonai (USA-beli támaszpont!) megállapodásokkal, a gázai újjáépítés gazdasági hasznával és ki tudja, még mivel érdekeltté tette őket ebben, és valószínűleg volt a meggyőzésnek másik oldala is. Trumppal senki nem akart ujjat húzni. A folyamatot már most látjuk: az Al Jazeera lecserélte a fél vezetőségét, és lejjebb tekerte a terrorista propagandát, bár félő, hogy innentől a 444 nem fogja különösen megbízhatóként ajánlani. A Hamasz körül elfogyott a levegő, a gazdája és egyéb arab és muszlim szponzorai számára teher lettek. Ezért voltak kénytelenek kb. bármibe belemenni Trump béketerve alapján, az egyetlen céljuk az arcvesztés megakadályozása és legalább részben, valamilyen néven vagy formában a hatalomban maradni.

Izrael győzött, és a győzelmet nem kell megmagyarázni. A világ egyik legnagyobb technológiai- és fegyverexportőre, élesben bizonyított termékekkel. Nettó bevándorlás van, a gazdaság minden nehézség ellenére szárnyal (egyes szektorok, pl az idegenforgalom persze szenvednek).

Nem, minden célját Izrael sem érte el, és a veszteségek is fájók. De a világ nem ideális. Mit ért el Izrael 915 katona élete árán?

A Hamasz Gázában végzetesen meggyengült. Persze a helyi klánokkal izmozni még van ereje, amivel a nagyon humanitárius nemzetközi kamu-NGO-knak igazán semmi bajuk, és valahogy a nagyfejű politikusoknak is sürgősen pisilniük kell ahelyett, hogy párszáz ember köztereken, ujjongás közepette történő bestiális kivégzésével foglalkozzanak, de fegyverutánpótlás nélkül kb. ennyire képesek. A terroralagutaknak kb a fele semmisült meg, de Izraelnek joga van a másik felét is megsemmisíteni. A kb. 30 ezres rakétaarzenálból 90-98% semmisült meg, a maradék csak pontatlan és rövid hatótávolságú. A kb. 40-50 ezer fegyveres terroristából 30 ezer körül likvidáltak, igaz, toboroztak közben újakat, de azok képzetlenek, az egész pedig szervezetlen.

Libanonban a Hezbollah messze a legnagyobb veszélyt jelentette, sokszorosát a Hamaszénak. Akár 100 ezer főt is mozgósítani tudott, 120-200 ezer rakétával rendelkezett. Itt a teljes vezetést sikerült lefejezni, a csipogós akcióval sok százat likvidáltak, 3-4 ezret harcképtelenné tettek, és további ezreket likvidáltak Dél-Libanonban, illetve északabbra, a Bekaa-völgyben. A sajtóhírekkel ellentétben a polgári áldozatok száma pár százas nagyságrendű, nagy többségük terrorista családtagja. A komolyabb rakéták túlnyomó részét, a kevésbé komolyak többségét, és az előbbiek kilövőállásait megsemmisítették. A Hezbollah annyira meggyengült, hogy most van esély rá, hogy a magát talán végre elszánó libanoni kormányzat lefegyverzi, és visszaszerzi tőlük az országot. Az esély nem hatalmas, de van.

Irán rakétaarzenáljának és katonai vezetésének nagy részét sikerült megsemmisíteni. A dúsított uránkészlet jelentős része megsemmisült, más része megközelíthetetlen, a maradék meg nem sok mindenre elég. A rakétagyártás szinte teljesen megszűnt, és évekbe kerülne újraépíteni, de itt még várhatóak további akciók, tippem szerint inkább titkosszolgálati úton, helyből.

Szíriában rezsimváltás történt, és ha nem is barátságos Izraellel az új vezetés, fél ahhoz eléggé, hogy ne keresse a konfrontációt. Nem is nagyon tudna, mert nagyon gyenge, az erőit belülre kell fókuszálnia.

Jemen Irántól függ, kb. ártalmatlaníthatatlan, mert az egész országrész tulajdonképp egy mobil rakétakilövő. De ki tudja, lehet, hogy a legitim kormány visszaveszi a terroristáktól az országot, ha Irán már nem képes őket fenntartani.

És a lényeg: Katar. A terror fő szponzora, alakítója, lobbistája és kommunikációs hátországa a mesés gazdagságával érinthetetlennek gondolta magát. A Hamasz-vezetők elleni dohai csapás volt az Izrael és Katar közötti béketárgyalások első és egyetlen fordulója. Arrafelé így lehet tárgyalni, és az emír értett is belőle: most a Hamaszt célozták, de holnap is van nap, meg rakéta is lehet. Nem a lóval kell tárgyalni, hanem a lovassal: Katart kellett meggyőzni, nem a Hamaszt. Így aztán az egykörös tárgyalás lezárását követően Trump már szó szerint nyitott kapukat döngetett a jutalommal, és vélhetően nem kellett sokat ecsetelni a másik irányt sem. Ennek az agytrösztje Jared Kushner, Trump veje, Ivanka férje volt. Rá érdemes figyelni, ő hozta össze az Ábrahám-megállapodásokat is, és érti a régió gondolkodását. Ne legyünk meglepve, ha most jön egy újabb Ábrahám-megállapodás cunami. Az Etihad már sűríti is a Tel Aviv-i járatait. Én az év elején fogadtam arra, hogy Szíriával még az idén meg is lesz.

Mit nem ért el Izrael? A Hamasz teljes megsemmisülése nem reális, de a katonai erejének elpusztítása megtörtént. Libanonban nem lett volna baj még tovább gyéríteni a Hezbollahot, és Iránban is maradt még elintéznivaló. Viszont különösen Irán súlyos károkat tudott okozni (még a múlt héten is meghalt egy idős ember, aki idáig küzdött az életéért), és a méregdrága ballisztikus rakéták elleni védelem se végtelen kapacitású, plusz egy alapvetően kis és nem dúsgazdag, bár jól prosperáló ország anyagi lehetőségei sem végesek. Egyszerűen ár-érték arányban idáig érte meg elmenni.

És akkor az olaj. Régi toposz, hogy Amerika az olajért háborúzik. Ez már évtizedek óta nem igaz: az USA olajból önellátóvá vált, sőt, nettó exportőr. Viszont az arab országokat Trump belekényszerítette és/vagy édesgette az együttműködésbe. Kína pedig rá van szorulva az arab és iráni olajra, még ha átmenetileg az egyre inkább lecsúszó oroszoktól is vesz sokat. Ez világpolitikailag nagyon komoly alkupozíciót ad Kínával szemben az USA-nak. Érdemes erre is figyelni.

Ugyanakkor Izrael totálisan elvesztette a propagandaháborút, a diplomáciai pedig éppenhogy nem követte. Nem is figyeltek rá, nem is lehetett igazán jól csinálni, de attól még így elengedni óriási bűn volt. Emiatt ismerte el egy csomó nyugati ország a nyilvánvalóan nem létező Palesztinát, és ezért jöttek gyorsuló ütemben a mindenféle bojkottok, embargók. Diplomáciailag talán az utolsó pillanat volt, amikor meg lehetett állítani a sokkal nagyobb bajokat.

Hogy a diplomáciai rész mennyire fordítható vissza, az majd kiderül. Különösen az orosz fenyegetés árnyékában, de egyébként is ki van szolgáltatva Európa az izraeli fegyvereknek és titkosszolgálati információknak. Nem sokáig fogják tudni (és talán akarni sem) fenntartani az embargókat az európai országok, és ez Írországot kivéve reménnyel kecsegtet, végképp mondjuk egy spanyol, majd később brit kormányváltás esetén, Franciaországban meg ki tudja, órák óta nem olvastam híreket. A skandináv államok kérdésesek, de talán Norvégiát leszámítva nem rossz ott sem a helyzet. Időközben Izrael Dél-Amerikában, Afrikában és legfőképp Indiával egyre szorosabb kapcsolatokat ápol, utóbbi a fegyverexport és import egyik fő terepe is. India az új Kína, nagyon érdemes rá figyelni 1-2 évtizedes távlatban.

Ami Izraelt közvetlenül már kevésbé érinti, minket viszont annál inkább, az a nyugati (a szinte teljes diplomáciai súlyát elvesztett Európa, Észak-Amerika és Óceánia) civilizációk állapota, aminek az antiszemitizmus csak a lakmuszpapírja. A palesztinizmus vírusa ugyanis a legkevésbé szól a palesztinokról. Szól viszont a mi civilizációnk meggyengítéséről, ami az ellenséges államok és főképp titkosszolgálataik régi törekvése. Ahogy a tűzszünet megkötése után is velünk maradtak a b̶é̶k̶é̶s̶ ̶p̶a̶l̶e̶s̶z̶t̶i̶n̶p̶á̶r̶t̶i̶ ̶t̶ü̶n̶t̶e̶t̶é̶s̶e̶k̶ garázda, uszító megmozdulások, ugyanúgy fog velünk maradni a palackból kiengedett, majd a megvett NGO-k és a sajtó által felpumpált radikális iszlamista szellem. A Nyugat vesztett.”