A Ceaușescu diktatúrában nőttem fel, aggódom az irániak sorsáért

Az Irán ellen indított amerikai-izraeli katonai hadműveletek idején, Izrael a válaszcsapások közepette éli mindennapjait. Nagy Gabriellát, az Új Kelet Live izraeli politikai online hírportál szerkesztőjét kérdeztük a helyzetről.

Hogy érzed magad az Irán ellen indított amerikai-izraeli támadás és a válaszcsapások napjaiban, amikor Iránból rakéták érték el Izraelt?

Egy biztos, nem lepődtem meg. 🙂 Benjámin Netanjahu miniszterelnök tavaly év végi mar-a-lagói útjáról a küszöbön álló iráni csapást borítékolva érkezett haza; ez nem volt kérdéses, ahogy az egyébként belpolitikai okozatú időzítés sem.

A miniszterelnök szavai általában kódolt üzenetet tartalmaznak, tavaly júniusban a Siratófalnál elhelyezett Tóra-i üzenet „mint az oroszlán, a nemzet felemelkedett”, egyértelmű utalás volt arra, hogy valami nagyon közeleg. Bő fél évvel később, a Kneszetben egy tőle szokatlanul rövid beszédben, azt mondta „nem tudni mit hoz a holnap,” majd arra figyelmeztetett, hogy Purim előestéjén nincs helye a vitának, hanem az összefogásnak. A beszéd február 23-án hangzott el, mint utólag kiderült aznap, amikor Netanjahu felhívta Donald Trump elnököt azzal a hírrel, hogy Irán legfőbb vezetője, és tanácsadói szombat reggel terveznek találkozót. A többi már történelem.

Érzések? Félelmet tavaly júniusban éreztem, amikor hajnalban váratlanul megszólalt a legmagasabb fokozatú vészjelzés. Azért féltem, mert azt hittem, Irán támadt meg minket, de miután kiderült az ellenkezője, tudtam, hogy a hadsereg ura a helyzetnek. Múlt szombaton már egyáltalán nem éreztem félelmet, mert tudtam, hogy ki a “főnök,” ami bizalmat, és önbizalmat adott. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem csapódhat be bármikor egy iráni rakéta, és én leszek a következő a sorban, de ilyenfajta kétségekkel, azt hiszem, nem lehet sem élni, sem túlélni. Így aztán, én nem ítélkezem azok felett, akik gyűlöletük ellenére hittek és bíztak Hameini, és a Forradalmi Erők védelmi képességeiben, mert még egy ilyen szörnyű, pusztító diktatúrában is kell lennie egy ilyenfajta vészkapocsnak.

Másik érzés, nem titkolom, bosszús voltam, mert már az egész országgal együtt annyira vártam a purimi hangulatot, a vidámságot. Helyette másfajta örömre volt okunk, az I-ni jelnek tekintett Hámán-Hameini perzsa metafora különleges tartalommal töltötte meg a sorsvetés ünnepét. Az ilyenkor szokásos izgatott kavalkád és bulizás elmaradt, ráadásul a hatóságok betiltották a gyülekezést a megilaolvasásra, még az óvóhelyeken is, amit Izrael népe természetesen nem tartott be.

Irán nemcsak Amerikával és Izraellel került szembe, hanem a térség más országait is támadta. Hogyan értékeled az eddig történteket, és mire számítasz az elkövetkező hetekben? 

Az első napok bővelkedtek meglepetésekben, beleértve a veszteségeket is, de bármi is következzen ezután, ennek a közös amerikai-izraeli hadműveletnek egyértelmű ékköve Ali Hamenei ajatollah likvidálása, és a hírszerzés ezúttal is brillírozott. A 86 éves ajatollah bűneinek és gonoszságának listája végtelen hosszú, de azt el kell ismerni, hogy megfontoltan hozta meg döntéseit. Már a tavalyi háború alatt is tudatában volt annak, hogy első számú izraeli célpont, ami előbb vagy utóbb kiiktatását fogja eredményezni, és úgy tűnik, ennek megfelelően kijelölte utódja(i)t, illetve megtervezte a rezsim túlélési stratégiáját. Irán legutóbb világossá tette, hogy megtámadása esetén a közelben lévő amerikai létesítmények ellen indít elképesztő megtorló csapásokat, és a Hormuzi-szorost is le fogja zárni. Ami történt, Irán szemszögéből nézve tulajdonképpen az egyetlen kézenfekvő megoldásnak tűnik, Washingtonban mégsem számítottak arra, hogy néhány órán belül az egész régió lángolni fog, immár vészesen közelítve Európához. Az amerikai szövetséges Öböl-államok korábban nem véletlenül törekedtek a feszültség enyhítésére, ugyanis a konfliktus ilyen mértékű eszkalálódása pontosan azt eredményezte, amitől legrosszabb rémálmaikban tartottak, beleértve az olajpiac globális bedőlését. A káosz és súlyos veszteségeik ellenére, az egyébként még Izraelnél is többet támadott Emírségek mellett, a szaúdiak egyelőre szintén csak fenyegetőznek, de konkrét válaszlépésekről még nem döntöttek.

Az Öböl-államok a kezdetektől semlegesek kívántak maradni, mert ez szolgálta legjobban érdekeiket, és a továbbiakban is az érdekek alapján fognak döntéseket hozni, ahogyan az európai szövetségesek is. Az érdekeket követve az iráni proxy-szervezetek pedig csak azért sem maradtak semlegesek, beleértve Irakot, és a libanoni Hezbollah terrorszervezetet, ez utóbbi öngyilkos belépésére a háborúba még Izraelben sem gondoltak.

Mire lehet számítani? Izrael alapvető érdeke a ballisztikus rakétarendszer lehetőség szerinti legnagyobb mértékű kiiktatása, és a rezsim gyengítése, a háború végéről azonban Trump fog dönteni, attól függően, hogy hátországában a türelem mikor ér véget.

Mit tapasztalsz a környezetedben: bizakodóak az izraeliek a háború kimenetelét illetően? Hogy látják, hogy látod: eléri célját a háború? Lesz iráni népfelkelés, rendszerváltás, és a nyugattal, Izraellel szemben mérsékeltebb vezetés Iránban?

Izraeli szemszögből a háború kimenetele nem kérdéses, az utána következő “nagy közel-keleti béke” már kevésbé egyértelmű. Nincsenek illúzióink. Az iráni rezsim térdre kényszerítése bombákkal, likvidálásokkal, és szlogenekkel sem valószínű, hogy bekövetkezik. Legalábbis egyik napról a másikra nem, ugyanakkor az úgynevezett rezsim jelentős ütést kapott, ami változásokra kényszerítheti.

A Ceaușescu diktatúrában nőttem fel, talán ezért is csatlakozom azokhoz, akik aggódnak az irániak sorsáért. Hameini likvidálásával véget ért egy korszak. Akik gyűlölték és féltek tőle, most felszabadulhattak, de szép számmal vannak, akik csodálták és hittek benne. A kérdés, hogy az irániak többsége a rezsim visszafogottabb, liberálisabb politikai vezetésű változatát, legalábbis egyelőre, jobban elfogadnák, vagy engednének egy külső vezérlésű bábkormánynak, ami káoszt, és polgárháborús helyzetet vonhatna maga után.