7 év börtön a volt izraeli elnöknek

Írta: -ema- - Rovat: Politika

Nemrégiben hirdettek ítéletet: Moshe Kacav, aki elnyerte a legmagasabb izraeli közjogi méltóságot – a köztársaság elnöke (2000-2007), amely tisztségétől éppen az ellene felhozott vádak miatt volt kénytelen megválni, hét évet kell majd börtönben töltetni, további két év felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbeli kártérítés mellett. Az idáig szabadlábon védekező elnöknek május 8-án kell megkezdenie börtönbüntetését.

-ema- / podo-pro.hu

 

Az ítélet sok tekintetben annak a női szolidaritásnak a győzelme, amelyet izraeli nők ezrei tanúsítottak, amikor az “elnök emberei” a megerőszakolt és molesztált nők szavahihetőségét támadva igyekeztek bagatellizálni az ügyet.

hétévbörtön_1.jpgKineret Barasi fiatal ügyvédnő, csupán 5 éve a szakmában, amikor egyetemi barátnője  egy este, öt évvel ezelőtt,  elmesélte mindazt, ami vele történt a elnöki irodában. A későbbiekben csak Alef, az elnöki irodából címmel azonosított feljelentő volt az a bátor nő, aki kirobbantotta a Kacav-botrányt. Az ő bejelentése törte meg a hallgatást – egyre-másra jelentkeztek azok a nők, akiket Moshe Kacav hosszú közéleti pályafutása alatt megalázott, szexuális szolgálatokat erőszakolt ki a tőle függő nőktől.

2006. október 15-én adta át a rendőrség a nyomozati anyagot a legfőbb ügyésznek, vádemelésre. Az elnök sztárügyvédei azonban 2007 júniusára tető alá hoztak egy vádalkut, miszerint Kacav lemondva a tisztségéről, beismerte volna a kisebb eseteket (nők molesztálását), egyenként 30 ezer sekeles kártérítést fizetve a sérelmezőknek, de ezzel az ügyet le is zárták volna. Az elnök másnap lemondott, és ugyanaznap az erőszak ellen küzdő női szervezetek, megtámadták az egyezséget a legfelsőbb bíróságon. Amikor pedig a legfelső bíróság helybenhagyta a vádalkut, tüntetést szerveztek a tel-avivi Rabin térre.

Az izraeli nővédelmi szervezetek fantasztikus munkát végeztek az elmúlt két évtizedben a katonaság nimbuszával erősített férfisovinizmus visszaszorításában. A nők elleni erőszak kikerült a tabu-témák köréből, egyre többen gyűjtöttek annyi bátorságot, hogy az ellenük elkövetett merényletről beszámoljanak, rendőrséghez forduljanak, feljelentést tegyenek, végigszenvedjék a gyakran megalázó bizonyítási eljárást. Az elnökkel kötött vádalku  ezeket az eredményeket veszélyezteti. Nem maradt más, mint kimenni az utcára, tüntetni, tiltakozni.

hétévbörtön_2.jpgAlef ambiciózus fiatal nőként kezdte munkáját az elnöki rezidenciában. A szóbeli nemi inzultus tönkretette önértékelését: miért léptették elő – azért, mert jól dolgozik, vagy azért, mert az elnök szemet vetett rá? Ahogy a szóbeli erőszak tényleges nemi erőszakká vált, egyre mélyebbre tiporták önbecsülését – és ez az, amit azok mindig elfelejtenek, akik felróják: miért nem hagyta ott a munkahelyét, ha zaklatták? Azért, mert abban a lelkiállapotban, amelyben elhitetik az emberrel, hogy semmit nem ér a munkája, csak a csinos feneke miatt jutott az előnyös álláshoz – ember lánya legyen, aki képes felállni, és más munkát keresni. Egyébként Alef megtette ezt, bár egy kis időbe telt, míg összeszedte bátorságát. Aztán – mint mondja – újabb fenyegetések az elnök részéről, hogy sehol nem kap majd munkát, mert az ő keze messze elér… Az egyezségből mégis kimaradt Alef. Mert a nemi erőszakot ki kellett zárni ahhoz, hogy Kacav megússza a börtönt. Így egyszerűen kihagyták Alef történetét, mint „nem kellően hiteleset”. Alef egy éven át elszenvedte a kihallgatásokat, a szembesítést, még (mint utóbb kiderült) telefonjai lehallgatását is, és a rendőrség nem találta hiteltelennek mindazt, amit mondott, és most Meni Mazuz (a legfőbb ügyész), aki egyszer már mindent elhitt, hirtelen rájött, hogy mégse…

Moshe Kacav felháborodottan utasította vissza, hogy a bírósági ítélet előtt a média, a közvélemény mondjon felette ítéletet. Karrierjét tönkretette a sajtó – állította. De ki törődik a sértettek karrierjével? Alef sorsáért, elveszett munkájáért mintha nem kellene aggódnunk, hiszen ő „csak” titkárnő volt az elnöki hivatalban. Hogy miként folytatja az életét, miből élt az elmúlt évben, amíg a kihallgatások, a vizsgálatok folytak, s milyen munkát talál majd mindezek után – az nem kérdés? Az elnök leköszönt, és bármit tett, a nyugdíját és a hozzá tartozó juttatásokat meg fogja kapni. Ügyvédeit, PR sztármenedzserét nem lesz gond kifizetni az izraeli adófizetők pénzéből. Alef, akinek története kimaradt a vádiratból, még azt a nevetségesen alacsony kártérítést sem kapja meg, amit a megpaskolt fenekű utazási ügynöknő vehet fel. Nem csoda, hogy az egyezség hallatán egy utolsó, elkeseredett lépésre szánta magát: hallja hát mindenki, mit kellett elviselnie a „jó” elnök úrtól.

Hogy mi késztette Kacavot arra, hogy a 2008 áprilisában ő maga lépjen vissza a vádalkuból, nem tudni. Az ügyvédei a fejüket fogták… ő pedig egy teljesen érthetetlen sajtótájékoztatót tartott, ahol kiosztotta az egész izraeli sajtót, akik a “vérét veszik”, mielőtt a bíróság döntött volna a sorsáról. Persze, most is, az ítélet után is ez a legfőbb érve – őt nem a független bíróság, hanem az utcai tüntetések és a sajtó fogja bebörtönözni. Valójában, a bíróság zárt ajtók mögött tárgyalta ügyét 2009. szeptember 1-től 2010. december 30-ig, amikor kimondták bűnösségét.

hétévbörtön_3.jpg

A társadalmi vita a nyomozás óta tart, és nem fog befejeződni akkor sem, amikor az ügy a legfelső bírósághoz kerül (Kacav ügyvédei fellebbeznek az ítélet ellen) és a per (a sértettek polgári perben folytatják a kártérítési ügyet) befejeződik. Egy demokratikus állam bírósága nem tehet különbséget az állam elnöke és Ploni Almoni között ugyanolyan bűn esetén, csak azért, mert az egyiknek drága ügyvédek sora védi a bőrét, a másiknak meg nem telik ilyesmire!

Sőt, a zsidó törvények a felelősebb beosztásban lévőket szigorúbban büntetik : a Tóra Smini hetiszakasza szerint – amit éppen most olvasnak a zsinagógában (Mózes 3. könyve – 9. fejezet   1. bekezdéstől  11. fejezet végéig) – Áron két fia elég az áldozati tűzben, mert valamit nem úgy csináltak, ahogy kellett volna. Az “elöljárók” büntetése éppen azért kell példásnak lennie, mert például szolgálnak mások előtt. Ilyen értelemben a bíróság figyelembe vette azt a társadalmi elvárást, hogy az, aki hivatali rangjával visszaélve nőkkel erőszakoskodik, kapjon elrettentő ítélet.

A cikk eredetileg a podo-pro.hu internetes oldalon jelent meg, melyet a szerző és a kiadó engedélyével közlünk.

 

[popup][/popup]