Se itt, se ott

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Layla, a csinos kokainista ügyvéd, és Salma, a leszbikus DJ együtt bérel lakást Tel-Avivban.

Jelenet a filmből

A két lány hétköznapjai nem sokban térnek el a nyugat európai kortársaikétól: okos telefont nyomkodnak, cigiznek és munka után bulizni mennek a haverokkal. Nem meglepő, ha az új lakótársuk, a fejkendős Nour, megszeppenve és meglehetősen bizalmatlanul húzza be a bőröndjét a nappaliba. A kezdeti ellenszenv kölcsönös, a két barátnő nem tud mit kezdeni a talpig bebugyolált duci lánnyal, aki hajnalban imádkozik és naphosszat a szobájában kuksol. A három fiatal azonban szép lassan összecsiszolódik, és egy trauma után együtt bosszulják meg a másikat ért sérelmet. Happy end nincs, az utolsó jelenetben gondterhelten bámulnak maguk elé a szórakozóhely tetőteraszán.

A Se itt, se ott (héberül לא פה, לא שם‎‎) feminista beütésű film, amely három izraeli palesztin lány történetét meséli el. A cím által sugallt kirekesztettség, a se ide, se oda sem tartozás érzése a film egészét végigkíséri. Azonban nem a kisebbségi lét nehézségei azok, amelyek a legjobban próbára teszik őket. Bántó, ha csúnyán néznek rád a ruhaboltban, mert arabul beszélsz a barátnőddel, az is rosszul esik, ha a főnök rád ripakodik, hogy ne ordíts, mert azt hiszik a vendégek, hogy terroristák támadták meg az éttermet. A legjobban mégis a férfiakkal gyűlik meg a bajuk, legyen az pasi, vőlegény vagy apa. A különféle előítéletek a vallástól, a tanultságtól és a vagyoni helyzettől függetlenül mindenütt megjelennek. Ugyanúgy megtaláljuk azt Salma jómódú keresztény családjában, mint Lajla nyugaton tanult barátja és Nour hívő muszlim vőlegénye esetében.

Myriam Levain, a Cheek újságírója Párizsban készített interjút az izraeli-palesztin együttműködésből létrejött film rendezőjével, a 35 éves izraeli arab Maysaloun Hamouddal. A fiatal alkotó Budapesten született és jelenleg Tel-Avivban él. A film producere Shlomi Elkabetz izraeli zsidó.

Maysaloun Hamoud

A hőseid teljesen a képzelet szüleményei, vagy hasonlítanak olyan nőkre, akiket ismersz?

Persze hogy hasonlítanak sok nőre, akiket ismerek. Igazak a történeteik, ahogy ők maguk is, jóllehet soha, senki nem beszél róluk. A fikció eszközével akartam megmutatni azt a hétköznapi valóságot, ami a sajátom.

Nem gondolnánk Franciaországban, hogy az arab nők ilyen szabadon dohányoznak, drogoznak és fekszenek le valakivel…

Pedig ezek a nők Ammántól Bejrúton keresztül Tunéziáig az egész arab világban léteznek. Összességében elég sokan vannak, és azért harcolnak, hogy tágítsák a határokat. Az egyetlen eltérés, hogy a szereplőim Izraelben élnek.

Ezt is nehéz itt megérteni: hogy vannak palesztinok, akik Izraelben élnek…

Igen, tudom, az egész világban ugyanez a helyzet! Amikor Palesztinára gondolunk, Ciszjordániára vagy Gázára gondolunk, azonban az izraeli állampolgárok húsz százaléka palesztin. És közöttük nem csak muszlimok vannak. Ezeket az előítéleteket is le akarom győzni, ezért mutattam meg Salma keresztény családját.

Jelenet a filmből

Tel-Aviv valóban olyan szabadság-zárvány, mint aminek olyan gyakran leírják?

Mindenekelőtt az ország egyetlen nagyvárosa – a fejlődő Haifa mellett, amely szükségszerűen menedéket nyújt egy alternatív közösségnek. Mint minden főváros, Tel-Aviv nyitottabb: tele van baloldali, nem cionista és nem vallásos izraeliekkel. Mindazonáltal még itt is úgy tekintenek az izraeli arabokra, mint másodrendű állampolgárokra. Lakást, melót találni nehéz, és a bizalmatlanság, valamint a mindennapos rasszizmus folyton arra emlékeztetnek minket, hogy mások vagyunk.

Hogyan fogadták a filmet Izraelben?

Több mint 100 000 belépőjegyet adtunk el, ami soknak számít egy ilyen kicsi ország esetében. Sok nézőnek tetszett, hogy olyan valóságot fedezhettek fel, amelyet addig nem vettek észre, miközben az orruk előtt volt. Szembesültek a rasszizmusukkal és végre sztereotípiák nélkül láttak minket. Sokan imádták Nourt, a leghagyományosabb szereplőt, akinek még a fejkendőt is megbocsátották.

Ez a fal Nour és a lakótársai között fokozatosan leomlik… Fontosnak tartod megmutatni a szolidaritást a nagyon különböző nők között?

Számomra a nők közötti szolidaritás a film lényege, és a kulcs a dolgok megváltoztatásához. Ha ezt nem értjük meg, nem tudunk előrelépni. Előttünk már mások kivívtak olyan jogokat, amelyeket ma élvezünk. Mi nem teszünk mást, mint hogy újra kézbe vesszük a stafétabotot. Franciaországban is megosztottak a nők, többek között a kendő kérdésében: remélem, hogy megnézik a filmemet! A nők együtt erősebbek, akármit is gondoljanak a feminizmusról. A nők közötti szolidaritás még egy hosszú küzdelem, de haladunk.

Büszke vagy arra, hogy a filmeddel eltérő modelleket kínálsz az arab nőknek?

Igen, noha azt gondolom, hogy a szereplőim minden, nem csupán az arab világban élő nőnek ösztönzőek lehetnek. Meglátásom szerint az ellentét nem Kelet és Nyugat között feszül, hanem a konzervatív és a liberális gondolkodásúak között. A nyugati nők nem feltétlenül szabadabbak. Számos köszönő levelet kapok nőktől és melegektől egyaránt, ahogy olyan fiataloktól is, akik szabadulni próbálnak a béklyóiktól, hogy úgy élhessenek, ahogy nekik tetszik. Ebben a tekintetben a filmem aktivizmus. Valójában optimista vagyok, máskülönben nem tudnék filmezni: a pesszimisták nem cselekszenek. Hiszem, hogy a dolgok végül meg fognak változni, és hogy fogunk látni jobb napokat, jóllehet ma még minden elég lehangoló.

A Cheek magazinban megjelent interjút Farkas Mariann fordította. 

 

 

támogatás

Címkék:izraeli film, Maysaloun Hamoud, palesztin nők

[popup][/popup]