Izrael temetkezési gyakorlata fenntarthatatlanná válhat a népesség elöregedése miatt

Demográfiai tanulmány figyelmeztet a kihívásra.

Izraelben a halálozások jelenlegi száma a 2040-es évek közepére várhatóan megduplázódik, jósolja a jeruzsálemi független társadalompolitikai kutatóközpont, a Taub Center demográfiai osztályának jelentése. Emiatt újra kell gondolni a temetkezési gyakorlatot, amely a világ egyik legnagylelkűbb rendszereként ma minden állampolgár számára biztosít egy államilag finanszírozott, a lakóhelyéhez közeli sírhely.

Ez a politika azonban a következő évtizedekben várhatóan fenntarthatatlanná válhat az idősek számának a növekedése miatt – állítja az Alex Weinreb kutatási igazgató által készített tanulmány.

A jelentés arra figyelmezteti az államot, hogy módosítsa a temetkezési jogokra vonatkozó hatályos jogszabályokat, és gondolja újra a jelenlegi temetkezési gyakorlatokat. Bár elismeri, hogy a világ nagy részén elterjedt hamvasztás vallási és kulturális okokból Izraelben nem reális opció, szerinte az ősi zsidó „csontgyűjtési” gyakorlat és a modern, „többszintes temetkezés” alkalmazása enyhíthetné a problémát.

Izraelben évente körülbelül 45–50 ezer halálesetet regisztrálnak. Az ország gyors népességnövekedése és a baby boom nemzedék elöregedése azt vetíti előre, hogy ez a szám a következő évtizedekben évente mintegy 3,85 százalékkal emelkedhet. Ez azt jelentené, hogy az éves halálozások száma a 2040-es évek közepére meghaladná a százezret, a 2070-es évek végére pedig a kétszázezret.

Ilyen ütem mellett a 2024 és 2050 közötti 26 évben több ember halna meg, mint az állam megalapítása és 2023 vége közötti 75 évben összesen, írja Weinreb.

„A paradoxon az, hogy kulturális-vallási szemléletünk miatt az ország egyik legértékesebb és legszűkösebb erőforrását a halottaknak szenteljük. Ha nem indul el stratégiai tervezés egy átfogó, rendszerszintű megoldás irányába, Izrael olyan valóság felé halad, amelyben a területe jelentős része »a halottak városává« válik.”

Izrael temetkezési politikája három okból is egyedülálló, folytatja a jelentés. Szinte minden elhunyt – zsidó, muszlim és keresztény – államilag finanszírozott sírhelyet kap. Míg a legtöbb nyugati országban a hamvasztási arány meghaladja a 60 százalékot, Izrael világi zsidó lakosságának csupán 10 százaléka tartja elfogadhatónak a hamvasztást, a hagyományőrző és vallásos csoportok pedig egyáltalán nem.

A temetkezési politika sokkal nagylelkűbb, mint a legtöbb európai országban, ahol az állam csak a legegyszerűbb temetés költségeit fedezi, ha nincs hozzátartozó, vagy ha a család nem tudja kifizetni. A magán temetések ára 2 000–13 000 euró között mozog, egyes országokban ennél is több lehet. (Izrael egyes kiemelt helyszínein, például a jeruzsálemi Olajfák hegyén a magántemetések szintén igen drágák lehetnek.)

Európában ma is bevett gyakorlat a sírok időszakos felszámolása, amely a középkori templomkertek gyakorlatára vezethető vissza, azonban Izraelben elvárás, hogy a sírhelyek örökre érintetlenek maradjanak.

Az állami számvevőszék több alkalommal figyelmeztetett a temetkezési területhiányra, legutóbb egy 2024-es jelentésben. Weinreb szerint az a jelentés nem veszi kellőképpen figyelembe a demográfiai változásokat, és mintegy egyharmaddal alábecsüli az évszázad végéig szükségessé váló sírhelyek számát.

A temetkezés szabályozásáért és tervezéséért felelős Vallási Szolgáltatások Minisztériuma elismerte, hogy nem rendelkezik halálozási előrejelzésekkel vagy naprakész országos adatokkal a rendelkezésre álló területekről, ami akadályozza a hosszú távú tervezést. Weinreb szerint, ha semmi nem változik, Izraelnek 2050-ig további 3 327 dunám (1 dunám = ezer négyzetméter) területet kellene temetők számára kijelölnie. Mivel a törvény előírja, hogy a sírhelynek az elhunyt lakóhelyéhez közel kell lennie, ezek nagy részét az ország központi részén kellene biztosítani, de ott nem áll rendelkezésre ilyen földtartalék.

Alex Weinreb szerint a temetkezési gyakorlat megváltoztatása lenne a megoldás.

Izraelben a hagyományos temetés az uralkodó eljárás, minden elhunytat külön sírba temetnek a földbe. Szerinte ez a módszer földhasználat szempontjából a legkevésbé hatékony – dunámonként mintegy 300 sírhelyet jelent –, viszont infrastrukturális szempontból a legolcsóbb, síronként körülbelül 3 800 sékel (kb. ezer dollár) költséggel.

Ahogy a földterület egyre szűkösebbé vált, a kormány más megoldások alkalmazására ösztönözte a temetkezési társaságokat, például többszintes temetkezési építményekre vagy az úgynevezett „Szanhedrin-temetésre”, ahol a holttesteket falakba vájt fülkékbe helyezik egymás fölé. Ezek a módszerek akár ezerötszáz sírhelyet is lehetővé tesznek dunámonként, vagyis 4–5-ször hatékonyabbak a hagyományos földi temetésnél. Ugyanakkor körülbelül ötször drágábbak is: síronként 18 000–20 300 sékelbe kerülnek.

Weinreb szerint még jobb megoldás lenne az ősi, úgynevezett „Izrael földje szerinti temetés”, azaz a csontgyűjtés. Ezt a módszert az Első Templom korától a Misna és a Talmud korszakáig széles körben alkalmazták. Az elhunytat először a földbe temették, majd körülbelül egy év elteltével, amikor a test lebomlott, a csontokat összegyűjtötték, és egy kis kő- vagy agyag osszáriumba helyezték, jellemzően családi sírkamrákban.

Ez a megoldás dunámonként mintegy háromezer ember eltemetését teszi lehetővé, tízszer annyit, mint a földi temetés, így földmegőrzés szempontjából ez a leghatékonyabb opció. A költségek a folyamat összetettsége miatt nehezen becsülhetők meg, de a tanulmány szerint síronként 5 300–20 300 sékel között mozognának. (1 sékel kb. 104 Ft.)

Weinreb azt is javasolja, hogy módosítsák a lakóhelyhez közeli temetésre vonatkozó törvényt, lehetővé téve nagy léptékű komplexumok létrehozását a periférikus régiókban, különösen Dél-Izraelben, ahol több a rendelkezésre álló terület. A temetkezés gazdasági feltételeinek átalakítása – például a hagyományos földi temetésért fizetendő többletdíj engedélyezése – szintén segíthetne.

„Izrael választás előtt áll: vagy ragaszkodik a jelenlegi, nem fenntartható temetkezési mintákhoz, ahol »a halottak elvesznek az élőktől«, vagy az ókorban alkalmazott megoldásokat választja, mint a Szanhedrin-temetés és a csontgyűjtés – összegzi Weinreb. – Fontos megérteni, hogy ennek a kérdésnek messzemenő társadalmi és gazdasági következményei vannak, és szemléletváltás, valamint hosszú távú stratégiai tervezés nélkül hamarosan súlyos válsággal nézünk szembe, amely nemcsak minket, hanem a jövő generációit is érinteni fogja.”

ToI