Levélregény történelmi hátérrel

Hans-Henning Paetzke  sokoldalú kulturális személyiség. Magyar, német és bizonyos mértékben a lengyel szellemi élet résztvevője, színes alakja. Lengyelországi zsidó ősei Németországba jutva asszimilálódtak, ő 1943-ban született Lipcsében.

Szülővárosának kulturális és irodalmi légköre mindig sokat jelent számára, bár a bombázások szörnyű emléket hagynak gyermeki lelkében, és hozzátartozik a városhoz megjegyzése: „Zsidó nagyanyám itt ölte vízbe magát”.

A gimnáziumból politikai okok miatt eltávolították, mivel nem akart az NDK néphadseregében szolgálni börtönbe került, ahol sokat olvasott, kétszer az Ótestamentumot, és sok zsidó szerzőt is. Színészi pályáját akadályozták, egyetemen bölcsésztudományokat hallgatott, majd házassága révén 1968-ban Magyarországon telepedett le. Öt év múlva Majna-Frankfurtba költözött, ahol honfitársain kívül magyar és lengyel irodalmárok, ellenzékiek élvezték vendégszeretetét. 1994 óta Magyarországon él, ahová addig is rendszeresen visszalátogatott, élénk kapcsolatokat ápolva magyar írókkal, költőkkel, anyanyelvi szinten fordítva Mészöly Miklós, Dalos György és Petri György műveit, akikkel barátságban is volt, könyveiben is szerepelnek. Az általa németre fordított magyar művek száma lassan eléri a százat.

Szépíróként is jeleskedik, eddigi műveinek sorához Ábrándok című könyve még az év végén csatlakozott Muth Ágota Gizella fordításában. Némileg más ez a munka, mint elődei. Tulajdonképpen az évszázadok előtt annyira divatos levélregény műfaját eleveníti fel, ennek némileg a szerző irodalmi példaképe, Kleist hatása lehet az oka. Levelek, mégpedig szerelmes levelek bősége sorakozik benne, többségüket ő írta lengyel kedveséhez, Teresához, szenvedéllyel, gyengédséggel, áradó érzésekkel. Ma már, a telefon és a digitális eszközök korában, kiváltképpen értékes ezek mennyisége, hiszen könyvéből kiderül, hogy azért telefonon is tartotta a kapcsolatot szerelmével.

„A Teresával való telefonálások összege  elérte egy nagy lakás bérleti díját. Ha néha óvatosan utaltam rá, hogy a telefonszámlát már alig győzöm, további, csaknem egy óráig tartó vigasztalással kellett bizonyítanom, hogy érte semmi sem drága.”

Így emlékezik az akkor elég rossz anyagi helyzetben lévő író. Bár kettejük világnézete merőben különbözik, igazat adhatunk Márton László irodalomtörténésznek, akinek Paetzke munkássága és életútja Szabó Dezső Életeim című életrajzi könyvét juttatja eszébe. Sokfelé megfordult, sok tárgyban, és sokat alkotott. És aminek új művét is köszönhetjük: magánélete sem volt színtelen, nem mindennapi egyénisége hatással volt a szebbik nemre, múzsái gyakran ihlették tollát és könyveit. Talán leginkább az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában megjelent Ábrándok oldalain látjuk ezt legszebben. Érzéseit megkapóan fejezi ki, a szeretett nő válaszai is a magasságokban szárnyalnak.

Az Ábrándok nem kétszereplős regény, családtagjai sorsát is követhetjük. Kriemhild zsidó édesanyja lágereket jár meg, a kislány Irkutszkban él, Tatjána lesz a neve, de vannak erdélyi és budapesti magyar szereplői a könyvnek szép számmal, egy német pedig a török nyelv és történelem tudósa lesz, magának Atatürknek a személyes ráhatására. Cselekménye az 1989-90-es években zajlik, a közép- és kelet-európai rendszerváltások idején, amelyeknek az író nemcsak tanúja, hanem barátai révén résztvevője is. Sajnos Konrád György, Petri és mások már nincsenek köztünk, többeket álnéven említ, pl. a lengyel ellenzék vezérét. Maga is vonzódik az álnevekhez, írásait néha Kleinschmidt vagy Grimm meséje nyomán Ringenstikl néven jelzi. Érdekes, hogy felmerül ellene a Stasi ügynökség gyanúja, de akik megismerik, bíznak benne.

Eseménydús és tartalmas élet jelenik meg a könyv lapjain, melynek személyes hangú utolsó oldalain beszámol a szereplők jelenéről is. Úgy tűnik, még sok örömet fog okozni olvasóinak.