Vágvölgy B. András: Gríd (részlet)

Írta: Vágvölgyi B. András - Rovat: Irodalom

“K, mert nevezzük itt a mélybarnán bársonyhangú férfit, és egyébkéntis a K a legközépeurópaibb betű, és minden rendes középeurópai név Ká-val kezdődik, mint Kreuzer vagy Králik vagy Koltai vagy Katkó”

Regényrészlet

Röhrig Gézának

(örökkön örökké) Az utcazaj folyamatos mormogásként felhallik a 18. emeletig, Benedict az ötvenes években bebútorozott irodában ül, noir-hangulat diszkóritmusban, hajsütővassal kezelt szőkített titkárnő hoz be kávét. Mélyzöld falak, érlelt barna irodabútor, sárga villanyvilágítás. Vékony szürke őszi fény kintről, még munkaidő, már esteledik, az ablak felé az utca, mit utca, Broadway! A másik oldalon a Midtown egy magasháza takarja a kilátást az East River felé, a szembenirodában már takarítónő sertepertél, köztük a November Rain. Az íróasztal mögött a mélybarnán bársonyhangú férfi. A mélybarnán bársonyhang gazdájának legendája volt, míg el nem felejtették, 1967-ben azért hagyta el az országot a hatnapos háború után, merthogy oly mérvű újabb holocaustra számított, mint amit prof. Vinogradov és mások, kábé kettőfél-hárommillió ember ellenében szervezett a nagybeteg Sztálin. (Magyarországon Péter Gábor a régi szakember Bosnyák Zoltánnal karöltve tervezgetett, csak idő nem maradt végrehajtani. És ami Lengyelországban Mieczyslaw Moczar tábornok partizánjainak vezetésével majdnem meg is történt, de csak 68-ban.)

vagvolgyi-b-andras

Vágvölgyi B. András

K, mert nevezzük itt a mélybarnán bársonyhangú férfit, és egyébkéntis a K a legközépeurópaibb betű, és minden rendes középeurópai név Ká-val kezdődik, mint Kreuzer vagy Králik vagy Koltai vagy Katkó, szóval K azóta, hogy az a hat nap döntést hozott és megszabadult Jeruzsálem, és ő a gyengén mozgó magyar kommereket túlreagálta, a szabadságot választotta, a Szabad Európának dolgozott, előbb Münchenből, aztán New Yorkból, mert a

teljes szabadságot választotta. Pátyolgatta Benedictet, valamiért bírta, próbált neki valami pénzes munkát adni.

Mi volt Greenpointban?

A lengyel csajjal a Nassau Av.-ra mentünk subwayjel, aztakurva, vöröstéglás-tűzlépcsős Varsó, bygost és kielbasát árulnak minden sarkon, az összes lengyel lapot tartják a kioszkok, nem csak a helyi Nowy Dzienniket, vodkában párolt kockásflanelinges építőmunkások ülnek a bárpultoknál cementesen, importált Wyborowát isznak szakmányban.

Csöng a telefon, K előbb undorodva ránéz a készülékre, kagylóján nagyméretű plasztik válltámasz szolgálja a kényelmet, legyőzi undorát, felveszi.

Bocs, egy pillanat, néz Benedictre. Yepp? … OK, then we sell. Ten thousand bucks. Hold and get back. … no igen?

Előző éjszaka történt. Jerzy Popieluszko szobrára graffitizte valaki, hogy Za Lenina i Stalina.

Ez igen. És?

Kint volt a hatos csatorna, meg a városi lengyel tévé.

Telefoncsörgés megint. K vállával és a plasztikprotézis segítségével füléhez tapasztja a kagylót, mutatóujjával Benedict felé bök, várjon, szemével csippent, tekintetében bíztatás: ez sem lesz hosszabb, mint az előző beszélgetés. What? We buy … Say it again? Twentythousand. Exquisite! Szóval?

A zsidók voltak, mondták a cementporos, baseballsapkás, kockásflanelinges polák építőmunkások és Williamsburg felé mutogattak a Satmarer chászidok felé, hogy biztos a zsidók nem bírták elviselni, hogy a szomszédságukban szobra lett a jelenidős mártír kereszténynek.

A szatmáriakat a lengyelek nem érdeklik. Őket leköti a háborújuk a lubavicserekkel, meg a ponyevicsi rebbel. Menachem Schneersonnál jobban senkit nem utálnak. Olvasol te chászid történeteket?

Nem olvasok én mást, csak újságot. A New York Timest. Meg a Village Voice-t.

Nem érted, hogy ez így nem jó?! Nincs elég szufla a sztoriban! Kit érdekelne az Englischer Gartenben egy olyan rádiójegyzet három percben, hogy az amerikás lengyelekből miként tör ki verbálisan az óhaza antiszemitája New Yorkban. Elfelejted az Ars Scribendi legfontosabb alapszabályát!

Telefoncsörgés. K bíztatóan int, az órájára néz, először a karjára, aztán a bejárati ajtó fölött a faliórára, elgondolkodik a kettő közötti kétperces különbségen, beleiszik a bögréjébe, bátorítóan Benedictre néz, rövid lesz, mint egy ponthegesztés, mint mesterlövészfegyver tusát illeszti vállgödörbe a műanyagtámasztékos telefonkagylót. … We got two more minutes than the floor closes for today. It’s your turn to give it a spin! Buy now!

Melyik is az a főszabály?

Nem fő, hanem első, primus inter pares, de ezt soha ne keverd össze a ius primae noctis-szal, mert bajba kerülsz. Hehe. Ötvennégy év telt el 1936 óta, mikor íródott, és jottányit sem változott. Idézem fejből: „nem elsősorban lényeges, inkább az üzleti és utcai kelendőség szempontját szolgáló tanács: lehetőleg illesszen bele minden világeseménybe, amely a közönség érdeklődését leköti, valamilyen magyar motívumot. Jó ötlet német Nobel-díjasokról, amerikai olimpiai világbajnokokról, királyi metreszekről kimutatni, hogy magyar származásúak. Kitűnő, első oldalra való kora délutáni cím: »Budapesti viceházmester volt 1921-ig a bosznabródi hétszeres kéjgyilkos«”.

Emlékszem erre, kurva jó.

Nem kurva jó, hanem mélyen igaz.

Olvassam be azt, hogy a Polish-American építőmunkásokat esetleg egy testes budapesti körúti színpadi szerző újdonat publicisztikája ingerelhette fel, melyet rossz fordításban hozott le a Nowy Dziennik?

Hagyd már! Kicsi ő ehhez, nyúlfing, ismertem, pókereztem vele még Pesten, nem fordítják lengyelre, angolra pláne nem, ha flössre blöffölt, azt is bebukta. Gábor ZsaZsa, például, na igen, ha szexről van szó, az igen, az általános és a partikuláris helyes aránya, fine balance, a jing pöttye a jangban!

Tehát túl kicsi az áthallás. Nem lehet.

Pont, hogy nem! Ha nagy, az nyilvánvaló. Ha kicsi, akkor viszont legyen nagyon kicsi, oksági szál nélküli, tiszta groteszk, saját hajánál fogva kihúzott történet. A kicsit általánosítható nem jó. A majdnem-igaz szentjánosbogár, az igaz: villámcsapás. De kell a szentjánosbogár fénye is a viszonyításhoz, az irodai neon nem kell – mondta K és széles mozdulattal a Broadway másik oldalán álló szembehivatalra mutatott, ahol a takarítónő éppen végzett, a fityuláját igazgatta a hajlongás után. Azt a chászid történetet ismered, mikor Meir Margaliot rabbi egyszer a tizenhét éves Saul fiát Baal Sémnél hagyta egy időre? Ismered? Nem? Na figyelj! Baal Sém a tanítványaival, köztük Saul Margaliottal útnak indult ismeretlen desztináció felé. Megálltak egy-egy falusi ivó előtt, ahol hegedűsök játszottak, parasztok és parasztasszonyok táncoltak. Baal Sém azt mondá a parasztoknak: A ti hegedűsötök semmit sem tud, hadd énekeljen ez a fiú – és Saulra mutatott. A javaslat tetszett a parasztoknak, a fiút az asztalra állították, és ő ezüstös hangján egy olyan szöveg nélküli chászid táncdalt énekelt, amitől megőrültek. Duhaj örömmel ropták a táncot az asztal körül. Egy parasztfiú lépett Saulhoz és megkérdezte, hogy hívják és azt kérte énekeljen tovább. Az ének taktusára vad ugrándozásba kezdett, szinte teljes önkívületben azt ismételgette „Te vagy Saul én Iwan vagyok, te vagy Saul én Iwan vagyok!”. A parasztok aztán vodkát hoztak Baal Sémnek és híveinek, és együtt iszogattak. Vagy harminc évvel később a jó Saul, ekkor már mint rabbi, aki nemcsak tehetős kereskedő, de kiváló talmudtudós is volt, üzleti ügyben utazott az országban. Rablók támadtak rá, elvették minden pénzét és meg akarták ölni. Saul könyörgött az életéért, ezért a rablók kapitánya elé vitték. Az hosszan és alaposan fürkészte, és megkérdezte, hogy hívják. – Saul – válaszolt Saul. – Te Saul vagy én Iwan vagyok – mondta a rablók kapitánya. És megparancsolta az embereinek, hogy adják vissza Saul rabbi pénzét és őt magát engedjék el. Na mi ebből a tanulság kedves Benedict? …nna?! Hát az, hogy még a legjobb esetben is előbb kirabolnak és az életedre törnek, aztán valami csoda, régi ismeretség, szerencse folytán, ha a legrosszabb nem is történik meg, azért előbb kirabolnak.

Telefoncsörgés. K a mennyezet felé bök, nem örül, hogy most félbeszakítják. Yep – szól bele. Hallgat. Hosszan hallgat. OK Saul, let’s call it a day & I really appreciate, well done! K bársonybarna orgánuma erős ká-európai ízeket hord az angolban, hiszen mindenét elveszítheti, csak az akcentusát nem. Benedictre néz, barnabársony hangon mondja: Mit mondhatnék még? Mit tud az izsóp a cédrus lombjáról? Mit tud a csík a leviatánról?

támogatás