Ellentmondó narratívák

Írta: Pacsika Márton - Rovat: Kultúra-Művészetek

Az Életlehetőségek című kiállításon Flohr Zsuzsi saját nagyapja, Flohr Gyula életét dolgozta fel, a kurátor Pacsika Márton volt. Az anyagban egymásnak ellentmondó családi és hivatalos narratívák jelentek meg, melyek árnyalt társadalmi és nemi viszonyokra mutattak rá, és általában a közép-kelet-európai ember életének lehetőségeire egy folyamatosan bezáruló társadalomban. A kiállítás 2018. november 22 és 2019. január 6 között volt látható a budapesti 2B Galériában. Kettejük beszélgetését olvashatják alább.

 

Flohr Zsuzsi és Pacsika Márton

Pacsika Márton: Hogyan kezdtél el Gyulával foglalkozni?

Flohr Zsuzsi: Amikor tizenöt évvel ezelőtt a Jad Vasem online hozzáférhetővé tett kutatás anyagokat, a téli vizsgaidőszakban sokat keresgéltem, és találtam egy-két alapinformációt a családomról. Ezeket eltettem, és csak két-három évvel ezelőtt vettem újra elő, majd a gyerekkoromból megmaradt emlékfoszlányaimat összeírva az apámmal, Gyuszi fiával átbeszéltem egy interjú formájában az addigra összegyűlt anyagot. Megpróbáltam alátámasztatni azokat az információfoszlányokat, amikkel már rendelkeztem.

Flohr Zsuzsi Nagyapám hátizsákja, 2016, 2018, fotó © Zana Krisztián, 2019

 

A hátizsák hogyan került szóba?

Az én fejemben az maradt meg, hogy a Gyuszi úgy jött haza Borból, gyalog, hogy naponta két kockacukrot evett és egy liter vizet ivott. Ennyi kalória, ha nem is hónapokon keresztül, de rövidtávon, elég az embernek a túléléshez. Később apám ezt azzal egészítette ki, hogy ez a kockacukor a hátizsák pántjába volt bevarrva. A hátizsákról más forrásból tudtam, hogy létezett, és túlélte a háborút, majd a Papa azzal kirándult gyermekkorában, és feltörte a vállát, mert sókristályt hozott az anyjának. Az apám úgy emlékszik rá, hogy a hátizsák pántjába rejtett és a háború után is ott maradt kockacukrok törték fel a vállát. Én úgy tudtam, hogy ezt a kockacukrot a Gyuszi elfogyasztotta, Apám szerint ő ezekhez hozzá sem nyúlt. Tehát nem csak, hogy nem gyalog jött haza Borból, ahogy én ezt gyerekként kombináltam, a kockacukrokhoz sem nyúlt hozzá, azok csak be voltak készítve szükség esetére.

 

Nekem úgy tűnik, hogy az a módszertan, amivel a családi mitológiához nyúlsz, inkább egy történészé, mint képzőművészé.

Amikor összeírtam ezt a családi mitológiát, hozzágondoltam egyfajta valóságot, érdekelt, hogy ebből mi és hogyan történt meg, mi ennek a történetnek a valóságalapja. Én egyébként is foglalkozom ezzel az anyaggal, a második világháborúról, illetve a Holokausztról szóló visszaemlékezésekkel, tanúvallomásokkal, egyéb szövegekkel különböző generációkból. Nem gondoltam arra, hogy most képzőművész vagyok, de arra sem, hogy történészként viselkedem. Felállítottam magamban egy tézist, hogy mi hogy történhetett, és ezt kezdtem el alátámasztani olvasmányokkal. Így jutottam el Csapody Tamás könyveihez és magához Csapody Tamáshoz is. Az ő segítségével kezdtem helyretenni, hogy abból, amit tudok, mi az anekdota, és mi az a valóság, ami megtörténhetett.

Flohr Zsuzsi: A bori bányafejtés (olajpasztell kréta, papír, 2018, 113 x 138 cm, 2018), Fotó © Zana Krisztián, 2019

 

A kutatásod elején leginkább Bor, valamint a munkaszolgálat volt a központi elem. Ugyanakkor a kiállításon ez már egy tágabb kontextusban jelenik meg, és bár az eltérő verziói a hátizsáknak megmaradtak központi elemnek, a Holokauszt már csupán a történet egyik részeként jelenik meg.

Amikor erről elkezdtünk beszélgetni másfél éve, kész volt a kutatási naplóm és az első rekonstruált hátizsák az apám emlékei alapján. Továbbá készülőben volt a második hátizsák az apám húga, Marcsi emlékei alapján. Aki, amikor az elsőt meglátta, közölte, hogy ez egy csodálatosan szép hátizsák, de semmi köze a valósághoz. Akkor én inkább a Gyuszi halálával, az időskora felé akartam elindulni tovább. Te javasoltad, hogy legyen belőle egy kelet-európai történet, ami elindul a születésével, hiszen ‘12-ben született és fejeződjön be ‘93-ban, a halálával. Tehát több politikai rendszert lefedett ez az életút, a rendszerváltást követő évekig.

 

Én ezt úgy gondoltam, hogy van több olyan motívum, ami végigkíséri Gyula életét 1957-ig, az utolsó államosításig. A folyamatos kitartás, az újrakezdés, amit a kockacukros történet is szimbolizál. Ez valóban a kelet-európai ember szívósságát mutatja. Tehát szerintem nem arról van szó, hogy különböző történetek vannak egymás mellé téve, hanem van ennek egy íve.

Igen, másképpen látjuk a kiállítást mi ketten, ezért is volt szükség rád, mert nincs olyan érzelmi viszonyod ehhez a történethez, mint nekem.

Flohr Zsuzsi Eszenciák (olajpasztell kréta, papír, 113 x138 cm, 2018) fotó © Zana Krisztián, 2019

 

Ezt így nem mondanám, mert a Holokauszthoz nagyon is van, csak nyilván más. Én azzal budapesti fiatalként napi szinten szembesülök, nagyon is érzelmi alapon, de arra a magyar történet részeként gondolok, és Gyula életére is így gondoltam, mint egy kelet-európai vagy magyar ember történetére.

Nekem ez a Gyuszi-történet mindig egy fantázia volt. Ezért is kezdtem el épületeket rajzolni, emberek nélkül, mert próbáltam a Gyuszit elképzelni bennük, az épületek homlokzatai, az az elem, ami végigvisz a kiállításon. Hiszen ezek a homlokzatok és a mögötte lévő épületek, élete meghatározó helyszínei voltak.

 

Én gyakran érzem azt, amikor Budapesten sétálok, és egy-egy épület történetéről megtudok valami számomra fontosat, akkor kicsit visszaszerzem a várost. A te képeidben is ezt érzem, az homlokzatok megrajzolása által egyfajta visszaigénylését Gyula történeteinek.

Flohr Essencia dobozok, 38 x 38 cm, cca 1950, 2018, fotó © Zana Krisztián, 2019

 

Igen, mert normális esetben családi fényképeken látod ezeket. Látsz egy fotót a nagypapáról, hogy Bodri kutyával a kert sarkában áll, és ismeritek a történetét a körtefának. Nálunk azon az egy képen, ami a kiállításon ki volt állítva, és az igazolványképeken kívül, más fiatalkori kép nincs a Gyusziról. Ennyi. Nem is a fényképet akartam megjeleníteni a rajzomban, mert ott lehetett volna a Gyuszi rajta, de kivettem, mert felesleges lett volna azon az egyen megjeleníteni, hiszen a többin nem tudtam.

 

A megnyitó előtt fél órával bejött egy úr a kiállítótérbe, még csak páran lézengtek, így odajött hozzám, hogy ,,a zsidó kiállítás nyílik itt meg”? Én zavarba jöttem, és csak annyit tudtam mondani, hogy az Életlehetőségek című kiállításon van, de gondolom, hogy jó helyen jár. Szerinted zsidó kiállítás az Életlehetőségek?

 Szerintem törekedtünk arra, hogy ne legyen az. Az első fázis, ami Borral és a munkaszolgálattal foglalkozott, arra lehet mondani, hogy zsidó történet. Mondjuk ez sem igaz, hiszen ott nem csak zsidók voltak, hiszen a nem zsidó katonák, keretlegények, vasutasok mind a történet részei voltak. Bennünk mindenképpen volt egy erős törekvés arra, hogy ez a kiállítás erről az országról és Kelet-Európáról, illetve egy itt élő férfi életlehetőségeiről mondjon el annyit, amennyit egy kiállítás el tud mondani.

Flohr Zsuzsi: Kutatói szoba Flohr Gyula igazolványa, részlet, 2018, fotó © Zana Krisztián, 2019

 

Mi volt a Gyula viszonya a zsidósághoz?

Nem igazán tudjuk. Az világos, hogy egy ponton kikeresztelkedett, valószínűleg a gyerekkorában, de könnyen lehet, hogy a háború után, a nagymamámmal kötött házasságát megelőzően.

 

Tehát semmit nem találunk Gyula zsidó identitásával kapcsolatban?

Alapvetően a munkaszolgálat az, ami utal a zsidóságára, hiszen zsidóként vitték el.

 

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]