A Velencei kalmár – nem polkorrekt előadás Kolozsváron

Írta: Gazda Árpád/ MTI - Rovat: Kultúra-Művészetek

Shakespeare Velencei kalmár című művének a politikai korrektségtől mentes bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A bemutatóról szóló keddi sajtótájékoztatón Tompa Gábor rendező és Visky András dramaturg beszélt az előadás kényes kérdésfelvetéséről. 

A Kolozsvári Állami Színház

Tompa Gábor elmondta, hogy a Shakespeare idejében már létező velencei gettóban játszódó történet korábbi előadásai kényes vitákat váltottak ki a zsidókérdésről, antiszemitizmusról. Hozzátette: a kolozsvári előadás a pénzhatalmi világelitben játszódik, nagyon gazdag bankárokról szól, akik azonban maguk is emberek, akiknek érzelmeik, indulataik, titkaik vannak. Az előadás egy olyan világot jelenít meg, amelyben a pénz és a profit válik az egyedüli istenné.

Visky András beszélt azokról a nehézségekről, amelyek a szöveg holokauszt utáni értelmezéséből fakadnak. A Velencei kalmárban ugyanis hangsúlyosan jelen van Shakespeare korának a keresztény zsidóellenessége, melynek az a vélekedés képezte az alapját, hogy a zsidók felelősek a megváltó haláláért.

“Shakespeare szövege politikailag nem korrekt, és ezt nem is javítottuk ki benne” – jelentette ki Visky András, aki azt is megjegyezte, hogy Al Pacino főszereplésével látta New Yorkban a Velencei kalmárt, és az az előadás figyelmen kívül hagyta a darab zsidókkal kapcsolatos kényes kérdéseit, “mesével fedték el a gettó realitását”. Hozzátette: a kolozsvári előadásban ezt nem akarták elfedni.

Visky András és Tompa Gábor (Fotó: Szabó Tünde, foter.ro)

Tompa Gábor megemlítette: a Nádasdy Ádám által készített fordítás Shakespeare szövegét a maga nyerseségében, vulgaritásában adja vissza.

A Bassaniót alakító Bodolai Balázs úgy vélte: a szöveg “aknamező, amely túlértelmezésre készteti az előadót”. Hozzátette: az ezzel vívott küzdelemhez fontos segítséget nyújtott a társulatnak Papp Márta beszédtechnikus.

Az előadásban a kolozsvári színház társulatának szinte valamennyi férfi színésze fellép. Antonio szerepét Viola Gábor,  Shylockét Bogdán Zsolt játssza. Amint elmondták, januártól színpadra kerül az előadásnak egy olyan változata is, amiben szerepet cserélnek.

Tompa Gábor megjegyezte: a Velencei kalmárt az elmúlt évadban szerették volna bemutatni, de a színház anyagi gondjai miatt erre csak most kerül sor. Hozzátette: most sem biztos, hogy a pénteki bemutatóra a Dragos Buhagiar által tervezett díszlet teljes egészében elkészül.

 

[popup][/popup]