A Csirkefejtől Az Ikszek-vitáig

A napló érdekes, sőt, érdes műfaj, néha többet láttat az íróból, mint amit látni szeretnénk. A Repedt kályhámon macska ül (Az 1986-os év) c. megrendelt próbanapló érzékeny kordokumentum. A kissé regényes, fésületlen memoárban kulturális, közéleti és zilált magánéleti történések, válságok fonódnak össze. Furcsa, izgalmas időutazás részesei lehetünk, mindez visszatekintés, szellemidézés.

Spiró György 1986-os naplója személyes feljegyzések sokasága és látlelet, hiszen tükröződnek benne az év történései: a közéleti feszültségek, a betiltáshoz közel járó színházi próbák és a csernobili katasztrófa. Egyszerre van jelen a sorokban az alkotás kínja és a késő Kádár-kor omladozó díszletei; a kulisszák mögött düledezik az államszocializmus. Ma már furcsán idegen, mégis ismerős a hangulat; a szürke hétköznapok, az’56-os forradalom közeledő harmincadik évfordulója, és az, hogy megindult valami láthatatlan mozgás a rendszerváltás felé. Sok-sok rétege van ennek az 1986. március 20-tól december 1-jéig vezetett naplónak; lapjain vibrál a keserűség és a humor.

1986 idegborzoló volt, bár a szerző az Utóhangban keserűen állapítja meg, hogy a következő évek „nehezebbnek bizonyultak”, és leírja a Jönnek című verse miatt ellene irányuló írószövetségi inzultust.

Az Előhangból világos, hogy Barta András, a Magyar Nemzet és a Mozgó Világ kritikusa kérte fel március elején, hogy vezessen próbanaplót, mikor megtudta, hogy a Csirkefejet a Katona József Színház szeretné bemutatni. Spiró negyven év után, „némely nyavalygásait” mellőzve, „durva kifejezéseit” megritkítva tárta az olvasóközönség elé 1986-os naplóját.

Az első bejegyzések a Csirkefejre koncentrálnak. Az író ekkor lett a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja Babarczy László színházigazgató meghívására, akivel ellentmondásos volt a barátsága. S íme, a címadás kérdése: a Repedt kályhámon macska ül kétszeres idézet, töredék József Attilától, mely a naplóíró életérzését tükrözi, s amúgy is Babarczy László (vagyis Babcy) jellemezte úgy Spirót, mint akinek „repedt kályháján macska ül”.

Idővel azonban látványos a hangsúlyeltolódás a lapokon: „Ez a napló, a Csirkefej próbanaplójának indult, és a Téboly Könyve naplója lett” írja. Bár a darab kezdetben a betiltás határán egyensúlyozott, de már lazult a cenzúra (bár Zsámbéki Gábor rendezőt és Székely Gábort, a Katona igazgatóját berendelte a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályvezetője). Csak derülünk azon, hogy az októberi  bemutató előtt a Katona vezetőit főrendőrök idézték be, s közölték, hogy a színpadon a közegek akkor viselhetnek egyenruhát, ha nem káromkodnak. „Kiirtottuk a bazmegeket a rendőrök szövegéből (nagyon fognak hiányozni).”

A Gobbi Hilda főszereplésével megrendezett, halála miatt ötven előadást megért Csirkefej színháztörténeti legenda lett, és nem azért, mert túllőtt egy-két (részben) nyelvi határon, hanem mert rávilágított a létező sivárságra, és a csupasz kilátástalanság következményeire.

Meglepő, hogy a szerző miképp vélekedett a közéleti viharban edződött előadásról: „Kompromisszum. Előadható színészdráma, egyszínhelyes, olcsó, klasszicista, nem az én világom. Legyen ez az utolsó alkalmazkodásom egy fennálló intézményhez és a formájához. Hagyjuk a színházat a fenébe.”

Spiró márciusban arról értesült belső informátorától, hogy Jerzy Robert Nowak lengyel nacionalista történész, hungarológus a Zdanie című krakkói katolikus lapban rágalmazó cikket jelentetett meg ellene, azzal vádolva, hogy Az Ikszek című, 1981-ben megjelent regénye lengyelellenes és történelemhamisítástól hemzseg. Hamarosan le is fordítja Nowak eredeti lengyel szövegét (Gúnyirat és misztifikáció). Az Ikszek-vita éles pengeváltásos csetepatéjának dokumentumai a kötet Függelékében olvashatóak. Karriereket vághatott ketté egy ilyen típusú rágalom-cunami, provokáció, méltatlan intrika és hatalmi arrogancia.

A politikai kulissszák mögött ügyesen lavírozó, mindenről tájékozott E. Fehér Pál újságíró (Népszabadság, Kritika, stb) igyekezett a szerzőt információival, tanácsaival segíteni.

Áprilisban, a csernobili robbanás idején Spiró Varsóban, lengyel barátnőjénél landolt. Egy időre a naplóbejegyzésekben minden ármányra a csernobili atomkatasztrófa árnya borult.

Júliusban kibontakozott a sajtóvita a folyóiratok hasábjain. A Kritikában Nowak eredeti szövege finomhangolással jelent meg. E. Fehér viszont elegánsan megvédte Spirót.

A tollamért c. válaszában (Élet és Irodalom, 1986. július 25) a szerző rámutatott J. R. Nowak korlátaira, felvilágosítja, hogy műve regény és nem történelemkönyv, más a történeti hűség és más az irodalmi fikció. Hangsúlyozza, hogy a vádak miatt nem kutathat ösztöndíjjal Lengyelországban, holott Mickiewiczről írná a Téboly Könyvét. Sokáig nem is tehette be a lábát Lengyelországba. (Könyve 1990-ben A Jövevény, majd 2007-ben Messiások címmel jelent meg.)

J. R. Nowak ma már közismert antiszemita közéleti személyiség. A hetvenes évek Lengyelországában – ki hinné? – belügyes ügynök volt. Tudományos látóköre, szellemi horizontja leginkább a zsidó szabadkőműves nemzetközi összeesküvés-elméletekig terjed. Karrierje csúcspontján 2006-ban Jedwabne (az 1941-es városbeli pogromra gondoljunk) díszpolgára lett, miután rágalomhadjáratot indított Jan Tomasz Gross lengyel-amerikai történész és szociológus ellen, aki a Jedwabne-i progromról (Szomszédok), és más, lengyelek részéről zsidókat ért atrocitásokról írt.

Sok minden egyébről is szó esik a naplóban: a társtalanságról, az űrt betöltő céltalan promiszkuitásról, az író életében átvándorló nőkről, az alkotás dilemmáiról és a szabadság hiányáról, a korlátozottságról, a lengyelországi kutatások ellehetetlenüléséről, a feszültségektől kialakult szívritmuszavarról. Szó van itt támogató, igaz barátokról (Kertész Imre, György Péter, Kardos G. György, Margócsy István, stb) és ellenlábasokról. Az ironikus megjegyzéseknek köszönhetően tele van a napló leleplezésekkel és lelepleződésekkel, a színházi és kulturális élet néha kínos pillanataival. Miközben átformálja az író életét a váratlan hír, hogy gyermeke lesz.

A naplóírás összefolyik a készülő pikareszk nagyregény (A Jövevény) írásával, és figyelemreméltó az alábbi: „Téboly, hogy azon kell tűnődnöm: meg kéne tanulnom valamennyire héberül Én, akiben zsidó tudat sose volt. Most sincs. De hát Ram mégis miattam avanzsált társ-főszereplővé Mickiewicz mellé, és ezt a lengyelek, meg nyomukban a derék magyarok, akik engem zsidónak bélyegeznek, nagyon is óhajtják, hogy kiebrudalhassanak a magyarságból, anélkül hogy bármit is sejtenének róla, min dolgozom. Az európai fejlődés alapja a zsidó és keresztény misztika együtt, látom be én, akinek az irodalmi hagyományából a misztika teljességgel hiányzik. Így lesz a három nemzet regénye. A Téboly Könyve magyar, mert magyarul íródik; lengyel, mert lengyelekről szól, és zsidó, mert az egyik főhőse zsidó.”

E sorok fényében különösen tragikusak a napló egyes részei.

Spiró György: Repedt kályhámon macska ül (Az 1986-os év), Magvető Kiadó, Budapest, 2026, 504 oldal.