A bármicvó fiúk

A tizenhárom éves Arányi György buzgón készült a bár micvójára, ahogyan minden vele egykorú zsidó gyerek, ám a történelem közbeszólt: 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra a németek, s a március 26-ra szervezett esemény elmaradt.

A Tóra elé járulás fennkölt, vidám ceremóniája helyett a fiút az auschwitzi borzalmak avatták férfivá. Arányi György túlélte a haláltábort, s 70 esztendővel később, immár 83 évesen egy régóta dédelgetett vágyának eleget téve, félelmein felülemelkedve, elhatározta, ideje pótolni a lemaradást, s ezzel egyidejűleg szembenézni a múlttal.

Oláh Katalin és Csukás Sándor 2017-es dokumentumfilmje, A bármicvó fiúk, amelyet 2018. december 2-án, a 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál rendezvénysorozatának keretein belül, a Művészi és Puskin moziban tekinthetett meg a nagyközönség, két párhuzamosan zajló, ám végletesen eltérő életutat mutat be: az aggastyán korba lépett Arányi György a tizenhárom éves Köves Salommal egyidőben készül a bár micvójára, Salom édesapja, Köves Slomó, az óbudai zsinagóga rabbijának segítségével.

A rendezőpáros véletlenül, a közösségi oldalon talált rá Arányi György szokatlan történetére, épp, amikor a Beágyazott emlékeink című filmjükön dolgoztak, s azonnal érezték, ebből újabb alkotás lesz.

A 72 perces dokumentumfilm egy kölcsönös tanítási-tanulási folyamatba, tapasztalatcserébe enged betekintést: míg Arányi Gyuri bácsi Salom magyarázatai nyomán elsajátítja a szükséges rituális gyakorlatokat, addig Salom egy személyes történeten keresztül jut közelebb az eddig csak történelemkönyvekből ismert eseményhez. Ugyanakkor míg Salom mögött a zsidó közösség és a szerető-védelmező szülők állnak, és számára a bár micvó valóban a felelős felnőttkor ígéretét hordozza – folyamatosan álmokról, vágyakról, jövőbeli tervekről mesél – addig az özvegyen éldegélő Gyuri bácsi számára a bár micvó az űr kitöltése, a hitéhez való megtérés első lépése, s legfőképpen egy keserédes esemény, hisz a fiatal fiúcska, s annak élethelyzete óhatatlanul önmagára, az őt ért veszteségekre emlékezteti. A film egyfajta „Mi lett volna, ha…?”- történetként is tekinthető, amire maga Salom önfeledt gyermekkora adja meg a választ: beszédes, mondhatni, a történelem kegyetlen fintora, hogy a fiúnak a futballról a kedvenc sportja, míg Gyuri bácsinak az SS tisztek szadista, életre menő „szórakozása” jut eszébe.

THE BAR MITZVAH BOYS_ trailer

This is “THE BAR MITZVAH BOYS_ trailer” by kata olah on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.

A film fókuszpontjában az emlékezés áll, Gyuri bácsi megejtően hétköznapi rutinjait a visszaemlékezések „szakítják meg”, amelyek előhívásában a féltve őrzött fényképei és a kíváncsi kisfiú, Salom kérdései vannak segítségére. A haláltáborban töltött időről, anyja haláláról, a hazaérkezés pillanatáról vall őszintén Gyuri bácsi, miközben szavait illusztrálva, Egely Kati zseniális, líraisággal és melankóliával átitatott animációs betétjei úsznak, hömpölyögnek be.

A dokumentumfilm a zsidó életfilozófiát, világfelfogást is tükrözi, amikor a film hangulata már a mélybe rántaná a nézőt, s az emlékeibe merülő Gyuri bácsit, „feszültségcsökkentő védőberendezésként” lép fel a vicc, az irónia, mert végeredményben a film a múlt rémségeiben való elidőzés ellenére mégiscsak a jelenről akar szólni, a túl- és továbbélésről.

A film erőssége a bravúros stílusmegoldásain túl az egyszerűségében rejlik, nem tolakszik, láthatóan nem célja egy szájbarágós üzenetet közvetíteni, nem akar mindent megmutatni, nélkülözi a hatásvadász elemeket, s a közönséget azáltal hozza közel a zsidó valláshoz és a soá borzalmaihoz, hogy belülről, a személyesség felől közelít hozzájuk. „Ha eddig úgy gondoltuk, a holokausztról és túlélőiről már mindent elmondtak, már mindent tudunk, Oláh Kata filmje megcáfolja feltételezésünket: ezt a történetet így, ilyen narratívában még nem láttuk” – írja Gelencsér Gábor, s igazat kell adnunk neki.