Jazz Showcase – jazz-tehetségbörze

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Művészetek Palotája által rendezett első Jazz Showcase tehetségbörzén 2008-ban a közönség már megtapasztalhatta, micsoda aranytartalékkal büszkélkedhet a hazai jazzélet, hány meg hányféle úton járnak fiatal jazzmuzsikusaink. 

 

Fesztivál Színház, Zászló tér

A Zászlótérben rendezett koncertjükön sokan először látták és hallották például Borbély Miklós és Fenyvesi Márton zenekarát, akiknek azóta számos itthoni koncerthelyszín és fesztivál ajánlott megjelenési lehetőséget. S míg Dés Andrást, Szandai Mátyást és Oláh Szabolcsot egyénileg sokszor, sokféle formációban láthattuk, triójuk itt, a Művészetek Palotája közönsége előtt lépett fel először Dés András szerzeményeivel. Fiatal, de már befutott zenészek vadonatúj kísérletei tehát éppúgy megjelennek ezen a tehetségbörzén, mint még fiatalabb, főiskolás előadók, akik talán éppen itt kapnak először pódiumot.

2009 januárjában újra friss lendülettel telik meg a Fesztivál Színház és a Zászlótér. A háromnapos eseménysorozaton mindig 16 órától hallhatják a hazai utánpótlást a jazzkedvelők és Európa legbefolyásosabb szakemberei, a meghívott kritikusok és producerek. 20 órától pedig, ahogyan ez már az első alkalommal is volt, a fősodort képviselő elismert művészek mutatják be a jazz sokszínűségét. Ezúttal három billentyűs ad egy-egy egész estés koncertet a Fesztivál Színházban.

Program:

Fesztivál Színház, 16.00óra:
Molnár Sándor QuintetMolnár Sándor – tenorszaxofon, Koós-Hutás Áron – trombita, Gayer Mátyás – zongora, Farkas Norbert – bőgő, Mohay András – dob

Fesztivál Színház, 17.00 óra:
Szolnoki Dóra ZamiqueSzolnoki Dóra – ének, Eőry Attila – ének, Somos András – zongora, Hudák Zsófi – bőgő, Jeszenszky György – dob, Takács Márton – ütőhangszerek

Fesztivál Színház, 18.00 óra:
Minor TrióRieger Attila – gitár, Horváth Balázs – bőgő, Varga Bendegúz – dob

Zászlótér, 19.00 óra:
Mrs. ColumboGalambos Dorina – ének, Miseta Szandra – zongora, Hudák Zsófi – bőgő, Idrányi Ildikó – dob

Időpont: 2009. január 8. csütörtök 16:00 órától
Helyszín: Művészetek Palotája (Fesztivál Színház, Zászló tér)
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell u. 1.
Weboldal: www.mupa.hu
Jegyárak: 600.- Ft

[popup][/popup]