Zsidó szervezetek emlékeztek meg a Hamasz terror áldozatairól, és álltak ki Izrael mellett

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidó szervezetek közösen emlékeztek meg a Hamasz terror áldozatairól, és álltak ki Izrael mellett kedd este a budapesti Jeruzsálem parkban.

A megemlékezés résztvevői (Fotó: MTI, Máthé Zoltán)

„Azért gyűltünk össze, hogy gyertyát gyújtsunk a brutális terrortámadás sok száz áldozatának emlékére, és együtt álljunk ki és imádkozzunk Izraelért és hogy ismét biztonságban tudhassuk szeretteinket” – nyitotta meg az eseményt Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára.

Dr. Grósz Andor a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy a józan ésszel felfoghatatlan barbár támadás a zsidó állam 21. századi történelmének legsúlyosabb háborúját provokálta.

Grósz Andor Mazsihisz elnök

„Szívünk Izrael országáért, Izrael népéért, Izrael hadseregéért dobog, imáink pedig Izraelért és a világ összes zsidójáért szólnak az Örökkévalóhoz. Izrael jövője, a mi jövőnk is.

Úgy érzem, akármennyire is eltérően látjuk a világot, a hagyományokat, a közösségi életet, mi zsidók mégis egy sorsközösséget alkotunk, akár az anyaországban Izraelben élünk, akár a diaszpórában. A diaszpórában történtek érintik Izraelt és az Izraelben történtek hatnak a diaszpórára.”

A Mazsihisz elnöke hozzátette, hogy a Hamász terroristái nemcsak Izrael államot akarják letörölni a Föld felszínéről, hanem minden zsidó embert ellenségnek és célpontnak tekintenek. Hangsúlyozta, hogy a zsidók irányzattól függetlenül legyenek szolidárisak Izraellel és egymással is.

dr. Grósz Andort Köves Slomó EMIH vezető rabbi váltotta az emelvényen, aki héberül és magyarul szólt a megemlékezőkhöz:

Köves Slomó EMIH vezető rabbi

„Nem hittük volna, hogy újra látnunk kell ezt a megalázást, hogy ártatlan emberek százait halomra gyilkolják kegyetlen gyilkosok; gyerekeket a szüleik előtt és szülőket a gyerekeik előtt” – fogalmazott egyebek mellett az EMIH vezető rabbija.

Mint az Indexnek elmondta:

„Olyat láttunk, amit 80 éve nem: civil emberek százai halálra gyilkolva, házukból kora reggel elhurcolva, mindegy, hogy gyerekekről, asszonyokról vagy idősekről van szó. A viták dacára emlékeznünk kell arra, hogy testvérek vagyunk. És nemcsak a zsidó nép tagjai testvérek, hanem minden olyan tisztességes ember, aki hiszi azt, hogy a feladatunk egymás elfogadása és a béke megteremtése egy jobb világ érdekében, és nem az ártatlan emberek gyilkolása, kínzása”.

A rendezvényen számos civilszervezet képviselője is megemlékezett a terror áldozatairól.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár az Index.hu kérdésére, miszerint hogyan áll a magyar kormány az Izraelben történtekhez, azt válaszolta:

“A magyar kormány mélységesen elítéli azt az aljas és sunyi terrortámadást, ami történt a napokban Izrael ellen. Izraellel együttérzünk, támogatjuk őket, amiben tudjuk, és amiben a két fél meg tud állapodni. Az látható, hogy a magyar kormány a magyarok kimenekítésére küldött már több gépet is. A magyar kormány természetesen elismeri Izraelnek azon elidegeníthetetlen jogát, hogy megvédje saját magát.”  (zsido.com, Index.hu)

Az eseményen résztvevő szervezetek

EMIH – Magyar Zsidó Szövetség, MAZSIHISZ – Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, MAOIH – Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, JCC Budapest – Bálint Ház, MAZSÖK – Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, Az Élet Menete Alapítvány, NÜB – Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete, Keren Hayesod – UIA, B’nai B’rith International, Csányi5, Hanoar Hatzioni Hungary, Hasomer Hacair Magyarország, MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ / Hebrew and Israeli Cultural Center, BBYO – A zsidó tinédzserek közössége, TEV – Tett és Védelem Alapítvány, CEDEK – EMIH Izraelita Szeretetszolgálat Cteen Hungary, MUSZOE – Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

[popup][/popup]