Zsidó reneszánsz Portugáliában?

Írta: Miklós Dóri/zsblog.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Portóban 200 zsidó ünnepelt a Mekor Hajim zsinagógában, 2016. januárjában, az egyik szombat-fogadáson, ugyanis a közösség új Tóratekerccsel gazdagodott.

Torah-ent-porto-740x416

A Tórát Jeruzsálemben kezdték el írni, Londonban fejezték be. Az eseményre 14 országból érkeztek vendégek, többek között Izraelből és Törökországból. (A zsinagóga a legnagyobb az Ibériai-félszigeten, 1938-ban fejezték be építését. A négyszintes épületben múzeum is működik, mely a helyi zsidóság történelmét mutatja be. Sok, észak portugál iskolás csoport látogat el a múzeumba, hogy a diákok megismerkedjenek a zsidó vallással, történelemmel.)

A város zsidósága abban bízik, hogy a portugál országgyűlés által elfogadott törvény hatására sok, a XV. század végén kiűzött, szefárd zsidó leszármazottja fog letelepedni Portóban. (E törvény szerint az folyamodhat portugál állampolgársághoz, aki bizonyítani tudja, hogy családja tagja volt hazája egy zsidó közösségének, valamint rendelkezik portugál felmenőkkel. A hivatalos válaszra általában hat hónapot kell várnia a kérelmezőknek.) 2015 októberéig a 200 kérelmezőből mindössze 3 kapta meg a portugál állampolgárságot. 2015 decemberéig összesen 28 országból adtak be kérelmet, a kérelmezők 68%-a Törökországból keresi fel az üggyel foglalkozó hivatalokat.

A tejes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]