Vona ante portas

Hogy a Jobbik egyre türelmetlenebbül toporog a kapuk előtt, hatalomba törekedvén, az nem újdonság. Az újdonság az, hogy elnökük most úgy tesz, mint aki illedelmesen kopog. Korábban még TV-székházak lerombolásával fenyegetett, most nyájasan mosolyogva kér bebocsáttatást, még bukétát is hozott a háziasszonynak. Már nem békét bont, ellenkezőleg: békét ígér. Így sokkal veszélyesebb.

Vona Gábor tehetséges ember, és érdekeiket jól szolgáló, tehetséges évértékelő beszédet tartott. Személyében a Jobbik már nemcsak jól képzett, diplomás arcát mutatja, hanem elvégezte a kötelező tánc- és illemtan órákat is. A párt támogatottsága már az utóbbi hónapokban is emelkedett valamennyit. Az elemzők szerint ezzel együtt is plafon van a fejük felett, nem nőhetnek túl magasra. Ez igaz volt a szélsőségesnek ismert pártra, de már nem feltétlenül igaz az álarcosra, a szalonképes ruhába öltözöttre, aki vigyáz arra, hogy ne köpjön a padlóra, sőt maga szalad felmosórongyért.

Az évértékelőben a szónok ügyesen felrajzolta saját önarcképét is. Mivel helyesen látja, hogy az Orbán-mítosz oszladozóban van, helyette saját fejét dugja a karizmatikus népvezér képzelt glóriája alá. Ahogy Petőfi nem akart „ágyban, párnák közt halni meg”, ő megvallja: legjobban mindig attól félt, hogy átlagos és unalmas élete lesz, hogy „semmi nagyot nem visz végbe”. Szerencsére a sors „a kárpát-medencei álom megvalósítására” szánta. Egy kiválasztott nép (jól van na, nem úgy értem!) kiválasztott vezetőjének. Hiszen mi, magyarok „a szabadság mindenek feletti tiszteletét még a végtelen sztyeppékről hoztuk magunkkal”.

Most nincs időnk elmerengeni a sztyeppéket nélkülöző hegyi népek szánalmas sorsán, inkább ismerkedjünk a Jobbik új arcával. Magyarország bajban, közjogi és szociális válságban van. Miközben forr a világ bús tengere (ezt nem Vona mondja, hanem Berzsenyi, de olyan szép, hogy akár ő is mondhatta volna), a magyarság elfáradt. Vona szerint belefáradt a Fidesz és az MSZP hideg polgárháborújába. Új erőre csak akkor kap, ha jön valaki, aki békét teremt. És ki lesz ez? Na ki? Természetesen a Jobbik. Kétségkívül ehhez az eddigitől különböző retorikát kell alkalmazniuk. Bunkó helyett olajág, Magyar Gárda helyett üdvhadsereg. A Jobbik célja újabban a „békés, nyugodt építkezés”. „Az országot nem felforgatni kell, hanem higgadtan és nyugodtan felemelni… Ezért – és amit most mondok, kérem, minél több emberhez juttassák el -, ha a Jobbik kormányra kerül, soha senkinek nem kell félnie azért, mert valamelyik párt szimpatizánsa. Magyarország problémáit nem láncfűrésszel kell kettévágni, hanem sebészi pontossággal gyökérkezelni.”

Hát, a gyökérkezeléshez az érzéstelenítő szurit mindenesetre megkaptuk. Mostantól a Jobbik a „higgadt, nyugodt erő” (ez kicsit használt jelmondat ugyan, de mindig beválik), sőt, Vona ugyan nem fog „Szanyival ölelkezni”, mert „azért mindennek van határa”, „de törekednünk kell valamiféle megegyezésre”.

Vona jó érzékkel tapint rá arra a két okra, ami miatt sokan viszolyognak a politikától. Az egyik valóban a háborúskodás, a másik pedig a politikusok tisztességtelenségéről való közvélekedés. Hát harcot hirdet nemcsak a békétlenség, hanem a korrupció és a politikusok dölyfe, a választóktól való elszakadása ellen is. Ehhez persze önmagukat ki kell emelni a politikai elitből, de ezt egy, a Fidesztől tanult laza csuklómozdulattal el is intézi. Ahogy Orbán 2010-ben az előző húsz évhez képest ígért új rendszert (mintha a korábbihoz semmi köze sem lett volna), úgy Vona most ugyanezt teszi a 25 évvel, amellyel együtt egyformán temeti Orbánt és Gyurcsányt, Fideszt és MSZP-t.