Szeptember elsején indul a Zsidó Kulturális Fesztivál
Idén szeptember 1. és 9. között rendezik meg Budapest legnagyobb zsidó művészeti rendezvényét, a Zsidó Kulturális Fesztivált. Erről tartottak ma sajtótájékoztatót az erzsébetvárosi Erőművházban, ahol a szevezők mellett a fellépő művészek közül is számosan megjelentek.
A programoknak a Dohány utcai zsinagóga, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, a Goldmark terem, a Frankel Leó úti zsinagóga, a Wesselényi17 (volt EröMűvház), a Budapest Music Center és a Bálint Ház ad otthont. A fellépők között lesz a Budapest Klezmer Band, Balázs Fecó, Bródy János, Szirtes Edina Mókus, Rák Kati, az Itt és Most Társulat, Karasszon Eszter és Karasszon Dénes csellóművészek, valamint Korcsolán Orsolya hegedűművész és az Anima Musicae Kamarazenekar.
A fesztivál rendkívül színes és sokrétű programokat kínál, többek között komoly- és könnyűzenét, a zenei műfajok kavalkádját – mondta Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten.
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere kiemelte: az ilyen rendezvénysorozatok, mint amilyen a Zsidó Kulturális Fesztivál, lehetővé teszik a kultúra kibontakozását, a közösség összekovácsolódását, hiszen a kultúra nemcsak tudást és műveltséget hordoz, hanem erős közösségformáló ereje is van.
A rendezvénysorozat kiemelt helyszíne idén is a Dohány utcai zsinagóga, ahol a Budapest Klezmer Band nyitókoncertjének vendége Jordán Adél és Fesztbaum Béla lesz. A további napokon fellép Bródy János, Illényi Katica és a Sárik Péter Trió, Balázs Fecó, a Vujicsics és a Söndörgő együttesek Tolcsvay Lászlóval, a Budapest, te csodás című operettgálán pedig Bársony Bálint és zenekara a mai hangzást vegyíti az operettek legnépszerűbb slágereivel.
A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában szeptember 1-jén Zséda, Darvas Ferenc zeneszerző és Müller Péter Sziámi lép színpadra, majd a Sabbathsong Klezmer Band, a Malek Andrea Soulistic, Szirtes Edina Mókus, a Dina zenekar és a Debrecen Dixieland Jazz Band estje várja a közönséget. Zerkovitz Béla zeneszerző élettörténete színpadi játékban elevenedik meg Koltai Róbert, Kun Ágnes Anna, Fellegi Balázs és Nógrádi Gergely előadásában.
A Goldmark teremben Bauer Andrea és barátai Metamorphosis címmel adnak estet, az Itt és Most Társulat improvizációi a tízparancsolat témáját járják körbe. Laczkó Vass Róbert színművész és Veress Gáspár zongoraművész tolmácsolásában Ady-dalok szólalnak meg, Rák Kati színművész pedig Marmorstein Berta történetét meséli el.
A Frankel Leó úti zsinagógában Banda Pál gordonkaművész Bach két csellószvitjét mutatja be, Korcsolán Orsolya hegedűművész és az Anima Musicae Kamarazenekar a Budapest Music Centerben ad koncertet, a Bálint Házban könyvbemutatók, filmvetítés és beszélgetés szórakoztatja a közönséget.
Új helyszínként mutatkozik be a Wesselényi17 Komolyzenei Szalon, ahol Villányi Dániel és Almira Emiri zongoraművészek hangversenyei mellett Karasszon Eszter és Karasszon Dénes csellóművészek, Mali Emese zongoraművész és Farkas Mira hárfaművész is színpadra lép. (MTI)